km/óra
  2025.07.20., vasárnap  •  Illés napja
Rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál

Rákot diagnosztizáltak III. Károly királynál

Hétfőn este jelentette be a Buckingham-palota, hogy újabb egészségügyi gondok merültek fel a 75 éves brit uralkodónál.

Januárban kezelték prosztatamegnagyobbodás miatt III. Károly királyt, az ehhez kapcsolódó kezelések során pedig rákos elváltozást diagnosztizáltak nála – közölte hétfőn este a Buckingham-palota.

Bár azt nem közölték, hogy pontosan mely szervét támadta meg a betegség, azt kiemelték, nincs összefüggésben a korábbi prosztatakezeléssel.

„Őfelsége a mai napon megkezdte a kezeléseket, melyek idejére az orvosok azt tanácsolták neki, hogy halassza el nyilvános megjelentéseit, ám az állami ügyeket és a hivatalos papírmunkát ez alatt az időszak alatt is a megszokott módon elvégzi” – folytatták, hozzátéve, teljes mértékben pozitívan áll hozzá a kezelésekhez, és alig várja, hogy visszatérhessen királyi teendőihez.

Mint írják, a király meg szerette volna előzni az egészségi állapotával kapcsolatos találgatásokat, ezért közölte a korábbi kezelést és most a daganat diagnosztizálását is, illetve reméli, hogy a közvéleményt is inspirálja őszintesége.

A People értesülései szerint Károly a bejelentés előtt maga közölte fiaival és testvéreivel a hírt.

 

Fotó: Facebook/The Royal Family

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Ukrajna tárgyalást kezdeményezett Oroszországgal
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti televíziós beszédében közölte: Ukrajna hivatalos tárgyalási javaslatot küldött Oroszországnak a háború diplomáciai rendezésének érdekében, számolt be a Deutsche Welle. Zelenszkij hangsúlyozta, hogy sürgősen szükség van az egyeztetések felgyorsítására, és minden lehetőséget meg kell ragadni a tűzszünet eléréséhez.
Fiatalkorúak borultak árokba egy lopott autóval Orgoványban
Két tinédzser – egy 13 és egy 16 éves fiú – szerda délután ellopott egy utcán parkoló autót Orgoványban, majd alig 800 méterrel később árokba hajtottak és felborultak vele, számolt be róla az RTL Híradó.
Felavatták a felújított közösségi házat Apátistvánfalván
Átadták szombaton a többségében szlovén nemzetiség által lakott Apátistvánfalva több mint 120 millió forintos kormányzati támogatással felújított közösségi házát, amelyben a kultúrház mellett a polgármesteri hivatal, a védőnői szolgálat és az orvosi rendelő is helyet kapott.
Elmarasztalta a TV2-t a Médiatanács
Két ügyben is szankcionálta a TV2 Zrt.-t a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, a médiaszolgáltató a korhatári kategória téves megválasztása miatt összesen több mint 15 millió forint bírságot kapott. A testület továbbá eljárást indított a Mediaworks Hungary Zrt.-vel szemben a Metropolban megjelentetett „Fotózza le, küldje be!” című médiatartalom közzététele miatt.