km/óra
  2024.06.14., péntek  •  Vazul napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Polgármesteri köszöntő

Polgármesteri köszöntő

A 90 éves Möslinger Kurtné, Kati nénit látogatta meg otthonában dr. Nemény András, városunk polgármestere.

A szombathely.hu beszámolója szerint "90. születésnapja alkalmából látogatta meg otthonában Möslinger Kurtnét dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere. Az akítv életet élő Auer Katalin úgy emlékszik vissza, hogy  a nehézségek ellenére is szép gyermekkora volt. Polgári leányiskolában 4 évet tanult, majd Leánykereskedelmi Iskolába járt. Képesítő könyvelőként végzett, és egy nagykereskedelmi vállalathoz került, ahol 38 évet dolgozott, innét ment nyugdíjba.

Majdani férjével gyerekkoruk óta ismerték egymást, osztrák származású volt. Férjének anyai nagymamája második házassága miatt   Szombathelyre költözött és hozta magával unokáját is, aki itt járt iskolába. A háború miatt a szülők Bécsben maradtak. 1953-ban Szombathelyen, a Kálvária templomban volt az esküvőjük. Férjének havonta kellett kérvényeznie magyarországi tartózkodási engedélyét. 1956 után tudott csak továbbtanulni, egyetemet végzett, műszaki tanárként dolgozott.

Büszkén említette, hogy férje sokat tett a szakiskolák érdekében, tankönyvet írt, szakkönyvek társszerzőjeként, lektoraként is dolgozott. A büki gyógyfürdő villamos energia fejlesztése is az ő nevéhez fűződik, ami egyben diplomamunkája is volt. Feladatait társaival közösen társadalmi munkában végezték. Nagy örömmel gondol vissza a 60-as 70-es években az emberek összefogására, önzetlen munkájára, melyet a közösségért tettek.

Fiatalságukról, az együtt töltött évekről nagyon kellemes emlékei vannak. Férjével nagyon sokat utaztak, többször voltak Párizsban, Firenzében, jártak Rómában,  bejárták egész Európát, - egy meghívás okán még Afrikába is eljutottak. "Szép életünk volt" - fogalmazott Kati néni. Férje nagyszülői házában él most is. a nagyszülőkről ő és a férje gondoskodtak, ezért sem  akartak soha  Szombathelyrőll elmenni.

Szívesen emlékszik tanáraira, köztük is dr. Gáyer Gyuláné irodalomtanárára, aki nagyon megszerettette vele az irodalmat. Egy 75 évvel ezelőtt az iskolai füzetébe általa lejegyzett idézetet is örömmel olvasott fel, mely szerinte rá vonatkozik, a szerzője: Jean Paul Richter író: „Emlékeink az egyetlen  paradicsom, amelyből nem űzhetnek ki bennünket.”

"Sokszor visszanézek életemre" - mondta Kati néni. "Sok betegség, sok nehézség állta utunkat, de úgy érzem az én generációmban erőforrás van, ami mindig segít a talpra állásban".

Házasságukból 1 lányuk született, aki a tanári pályát választotta. 3 unokája, 3 dédunokája van, Szombathelyen élnek. A bécsi rokonságból már sajnos mindenkit elveszített. A férje 2004-ben hunyt el, őt is Bécsben temették el.

Kati nénit a mai napig segítik unokái, dédunokái, lánya és veje. Aktív életet igyekszik még élni, délelőttönként főz, és mindig érdeklődve figyeli a külvilág eseményeit."

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Rengeteg utat lezártak az áradás miatt a megyében
Az árvíz miatt egyre tovább bővül a lezárt utak listája a megyében.
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
Választási eredmények 2024: árad a Rába, kiderül, ki vezetheti Szombathelyt
Miközben rekordközeli áradat érkezik a Rábán, harmadfokú készültség van a Pinkán, eldől, hogyan szerepeltek a pártok, polgármester- és képviselőjelöltek a városban, a vármegyében és az országban. Árad-e a Tisza is, meglesz a Fidesz-KDNP 50 százaléka, ki esik az ötszázalékos küszöb alá a kis pártok közül? Élő hírfolyamunk a 2024-es önkormányzati és EP-választási eredményekről.
A Rába és a Pinka áradása miatt ezek az utak továbbra sem járhatóak Vas vármegyében
A Rába és a Pinka kiöntése miatt összesen nyolc, belvíz okán pedig egy alacsonyabb rendű összekötő út járhatatlan az Útinform kedd kora reggeli tájékoztatása szerint. Mutatjuk, melyek ezek.
A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, a Rába tetőzött már
A vártnál alacsonyabb szinten tetőzött a Rába: az előre jelzett 530 helyett hétfőn este 9 órakor 477 centiméteres csúcsot mértek Körmendnél. A belvárosi hidat tegnap lezárták, ma reggel pedig újra megnyitották. A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, felső folyásán elkezdődött az apadás, az alsó szakaszon még árad. A védekezési munkák zajlanak, nagy az összefogás a falvakban. Továbbra is több út járhatatlan a vármegyében.
legfrissebbek
Foci Eb 2024: átszáguldott a német válogatott a harmatos skótokon a nyitómeccsen
A papírforma érvényesült a labdarúgó Eb nyitómeccsén: a házigazda Németország 5-1-re verte Skóciát. A magyar válogatott szombaton lép  pályára Svájc ellen. 
A Nemzeti Választási Bizottság befejezte az újraszámlálást, Karácsony maradt a főpolgármester
Több órás tárgyalás után a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) befejezte a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak újraszámlálását. Sasvári Róbert, az NVB elnöke kihirdette, hogy a 24592 érvénytelen szavazat közül 560 szavazatot minősítettek érvényesnek, olvasható a 444.hu-n.
Rossi: Nincs kérdőjel a Svájc elleni kezdőcsapatot illetően
Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a fejében már készen van az a kezdőcsapat, amelyet pályára küld majd a németországi Európa-bajnokság szombaton 15 órakor sorra kerülő Svájc elleni mérkőzésén.
Inkantáció: légies és lírai pillanatok feketén-fehéren a fotókon
Légies és lírai pillanatok feketén-fehéren - ezt az alcímet viseli Büki László fotóriporter Inkantáció című kiállítása, amely a könyvhét keretében nyílt meg a Berzsenyi Dániel Könyvtárban csütörtökön. 25 fénykép látható a tárlaton, közös vonásuk, hogy táncot és a zenét örökítenek meg.
Programajánló – Szombathely: Bloomsday, ökofesztivál és szurkolói ház
A június 14-15-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.