km/óra
  2024.10.16., szerda  •  Gál napja
Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak

Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak

Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak címmel kiállítás nyílt és konferenciát rendeztek hétfőn az ELTE Savaria Egyetemi Központban. A téma az osztrák-magyar diplomáciai együttműködés volt a kiegyezéstől napjainkig.

 

Hogyan jutottunk el az Osztrák - Magyar Monarchiától az önálló külügyi képviseletig? - ezt dolgozza fel a Tisztelet a tiszteletbeli konzuloknak című kiállítás anyaga. Az ehhez kapcsolódó konferencia megnyitó ünnepségén az osztrák-magyar diplomáciai testületek, és más diplomata delegáltak is részt vettek, közöttük Pintér István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tiszteletbeli konzuli ügyekért felelős miniszteri biztosa, ő beszélt a státusz fejlődésének főbb állomásairól. 


Az egyetem több hallgatója is megjelent az eseményen. A köszöntők után Kalocsay Péter előadásával vette kezdetét a konferencia, mely a monarchia időszakától indult.


Az egyetemi képzés szeretné kinyitni a világot és annak történelmét a hallgatók számára, ezt szolgálta a mostani program is, emelte ki Lenkai Nóra rektori biztos. 


A konzuli rendszer történetét az ókortól napjainkig bemutató tárlat március 11-ig megtekinthető a C épület aulájában.  

 

Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Négy évet is várhat, aki Szombathelyen szeretne térdprotézis műtétet
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint van olyan beteg a szombathelyi Markusovszky kórház várólistáján, aki csak 2028 októberére kapott időpontot térdprotézis operációra, derült ki az RTL riportjából.
Az M86-os autóút felhajtóján fordult vissza és indult szembe a forgalommal a Suzuki idős sofőrje
A 112Press.hu olvasója, Kovács Krisztián örökítette meg autója fedélzeti kamerájával, hogy az előtte haladó, idős úr vezette Suzuki a 88-as főút felől, Sárvár irányából érkezve az M86-os felhajtójának végén, ahol a kocsik már rágyorsítanak, hogy felvehessék a pálya 110 km/h-s tempóját, megáll, megfordul, majd elindul a forgalommal szemben.
Újraélesztés világnapja: 24 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen keringésmegállás évente
Az Újraélesztés Világnapjához kapcsolódó nyitórendezvényen számos szombathelyi iskola diákja sajátíthatta el vagy tanulhatta újra az életmentő mellkaskompressziót az AGORA Művelődési és Sportházban. Az egész napos eseményt dr. Nemény András polgármester nyitotta meg.
December 16-án nyithat a Szedreskert Bölcsőde
Ma megindult a Szedreskert Bölcsőde műszaki átadás-átvételének folyamata, tájékoztat a déli városrész közösségimédia csoportjában Tóth Kálmán, helyi önkormányzati képviselő.
Véget ért a 2024-es lomtalanítási szezon Szombathelyen
Ezért a SZOVA Nonprofit Zrt. arra kéri a szombathelyieket, hogy már ne pakoljanak ki lim-lomokat az utcára, mert kollégáik nem fogják azokat elszállítani.