km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Országos tisztifőorvos: már látszik a járvány harmadik hullámának tetőzése

Országos tisztifőorvos: már látszik a járvány harmadik hullámának tetőzése

Úgy tűnik, talán elértük, illetve a napokban elérhetjük a járvány harmadik hullámának platófázisát - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján az adatok alakulására hivatkozva.

 

Müller Cecília hozzátette: tekintettel azonban arra, hogy az országban jelenleg elsősorban a vírus brit variánsa fertőz, nem lehet megmondani, meddig tart "a platószakasz". Felhívta a figyelmet arra, hogy "ez rajtunk is múlik", továbbra is fontos betartani a szabályokat azoknak is, akik már a második adag védőoltásukat is megkapták. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy bár a beoltottak egészsége biztosított, sokan várnak a védőoltásra, felelősséggel tartozunk egymás iránt - jelentette ki.
   

A tisztifőorvos elmondta: az elmúlt 24 órában 4814 fertőzöttet azonosítottak és 272-en, köztük fiatalok is elhunytak. Kicsit csökkent, 11 663 a koronavírus-fertőzés miatt kórházban kezeltek száma, gépi lélegeztetésre 1337-en szorulnak. Müller Cecília biztató jelnek nevezte, hogy a 13. héten 11 725-tel csökkent az azonosított fertőzöttek száma az előző héthez képest. A fertőzöttek átlagéletkora 46 év, 54 százalékuk nő, 46 százalékuk férfi.
   

Az életkor szerinti arányok csak csekély mértékben változtak, az azonosított fertőzöttek 23 százaléka a 40-49 éves korosztályból kerül ki, 17 százaléka az 50-59, 15 százaléka a 30-39 évesek közül, 12 százaléka a 20-29 éves korosztályt reprezentálja - fejtette ki.
   

A tisztifőorvos szólt arról, hogy a fertőzésben Magyarország településeinek 99 százaléka érintett, vagyis a vírus az egész ország területén jelen van és fertőz is. Az összes települést tekintve a fertőzöttek 16 százalékát Budapesten, 14 százalékát Pest megyében, 6 százalékát Borsod-Abaúj-Zemplénben azonosították, a legkevesebbet, 2 százalékát változatlanul Zalában diagnosztizálták, azonban utóbbiban nőtt a fertőzöttek száma - mondta el.
   

Müller Cecília a járvány dinamikájáról az mondta, hogy az előző héthez képest a fertőzöttek száma a legnagyobb arányban Baranyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyében nőtt. A növekedés az elmúlt héten Baranyában 15, Jász-Nagykun-Szolnok megyében 3, Zalában 1 százalékos volt az előző héthez képest. További 17 megyében és a fővárosban ugyanakkor csökkent a fertőzöttek száma: a legjelentősebben Vas megyében, ahol 32 százalékkal kevesebb volt a pozitív eset, de Győr-Moson-Sopron megyében is 31 százalékos, Komárom-Esztergom és Nógrád megyében 29-29, Budapesten 27 százalékos volt a csökkenés - jelezte.
   

A tisztifőorvos kitért arra, hogy már 2 608 084 ember kapott koronavírus elleni védőoltást Magyarországon, 1 077 947-en a második adagot is megkapták. "Ez rendkívül örömteli, hír, mert a lakosság 26 százaléka beoltottá vált" - jelentette ki. Hozzátette, ez lakosságarányosan az európai uniós átlag kétszerese. Továbbra is ötféle vakcinával oltanak Magyarországon és tárgyalnak hatásos, biztonságos vakcinák beszerzéséről - mondta. Hozzáfűzte: a jövő hétre várják a Janssen 28 800 adagos oltóanyag-szállítmányát.
   

Közölte: ez "ugyan nem jelentős mennyiség" ebből az egyadagos vektorvakcinából, de - mint hozzátette - ennek is örülnek, hiszen minden vakcina egy ember védettségét jelenti a betegség súlyos lefolyásától, szövődményes formáitól. Müller Cecília beszámolt arról, hogy folytatódik az iskolai, bölcsődei és óvodai dolgozók soron kívüli oltása, csütörtöktől vasárnapig 100 ezer embert hívnak be az oltópontokra.
   

A tisztifőorvos az AstraZeneca vakcinájáról azt közölte, hogy az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) állásfoglalása szerint lehet összefüggés a vakcina beadása és a vérrögképződés között, de ennek csak a lehetséges voltát mondták ki. Ezért a gyógyszerügynökség továbbra is javasolja a vakcina használatát, mert az alkalmazása lényegesen több előnnyel jár, mint amekkora veszélyt a fertőzés kockázata, illetve a vakcina beadásának elhagyása jelent - mondta. Jelezte: az uniós egészségügyi miniszterek egyeztetésén elhangzott: további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy az esetleges összefüggést biztonsággal ki tudják mondani.
   

Müller Cecília hangsúlyozta, Magyarországon a rendelkezésre álló, 2019-ig visszamenőleg elemzett adatok alapján az átlagpopulációban nem találtak többletmegbetegedést a bármelyik vakcinával oltottak és a nem oltottak között. Sőt, az oltást megelőző időszakban sokkal több trombózisos esetet jelentettek. Magyarország követi az EMA ajánlását, és továbbra is alkalmazza a vakcinát, a saját adatai is erre késztetik - közölte.

 

Forrás: MTI

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Varga Judit Hajdú Péternek mesélt bántalmazó kapcsolatáról Magyar Péterrel, a hangfelvétel nem került szóba
Folyamatos lelki terror, megaláztatások, családi drámák - ezek jellemezték Varga Judit és Magyar Péter házasságát Varga Judit szerint. Erről a volt igazságügyi miniszter beszélt Hajdu Péter műsorában, miután kedden nyilvánosságra került a hangfelvételt. A kapcsolati bántalmazásról mindeddig nem szólalt meg, csak a hangfelvétel után.
Sikeresen újraélesztettek az utcán egy asszonyt Szombathelyen
A Rumi úton zajlott az idős asszony újraélesztése szerdán délután. Az életmentők sikerrel jártak, a beteget kórházba szállították.