km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Orbán Viktor: egymás után hozzuk a döntéseket, amelyek húzzák lefelé az inflációt

Orbán Viktor: egymás után hozzuk a döntéseket, amelyek húzzák lefelé az inflációt

A kormány nem adta föl, és egymás után hozza azokat a döntéseket, amelyek húzzák lefelé az inflációt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című pénteki műsorában.

A Brüsszelből közvetített interjúban a kormányfő kifejtette: "az első pillanattól kezdve harcolunk az inflációs áremelkedések ellen", mert "amit csinálnunk kell, az az infláció letörése". Tehát "nekünk aktívan kell föllépni és segítenünk kell az embereknek, olyan döntéseket kell hoznunk, amelyek leszorítják, letörik az inflációt" - fogalmazott.

Azt mondta: vállalták, hogy az év végéig egy számjegyű lesz az infláció. Most már érzékelhető, hogy azok az intézkedések, amelyeket meghoztak, lefelé húzzák az inflációt, és jó esély van arra, hogy az év közepén, második felének elején, július-augusztusban megtörténik az, hogy a bérek növekedése magasabb lesz, mint az árak növekedése - emelte ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: a gazdaságvédelmi akcióterv célja emellett a munkahelyek megvédése, valamint a nyugdíjak és a családtámogatások értékének megőrzése.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.