km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Operatív törzs: húsvétkor is az utcákon, tereken lesznek a rendőrök

Operatív törzs: húsvétkor is az utcákon, tereken lesznek a rendőrök

Magyarország teljes schengeni belső határszakaszán a szeptember elsején ideiglenesen bevezetett határforgalmi ellenőrzés hét hónapja alatt 764 278 tehergépjármű lépett be a tranzitforgalomban - közölte a járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a testület csütörtöki, online sajtótájékoztatóján.

 

Kiss Róbert elmondta, hogy ezen időszak alatt magyarországi úti céllal 574 209 tehergépkocsi lépett be az országba.


Az alezredes kiemelte, hogy az egyik legjelentősebb forgalmú osztrák határátkelőnél, Hegyeshalom autópálya-átkelőhelyen szeptember 1-je óta 191 571 tehergépjárművet léptettek be az országba, míg a másik legnagyobb forgalmú átkelőnél, a szlovák határszakaszon lévő rajkai autópálya-átkelőhelyen 344 178 jármű belépését biztosították.


Kiss Róbert arról is beszélt, hogy a teljes schengeni belső határszakaszon 128 határátkelő van, ebből közúton 10 van nyitva személy- és teherforgalomra, kizárólag személyforgalom be-és kilépésére pedig 30 átkelő használható közúton, vízi úton pedig kettő. A többi 86 kisebb jelentőségű átkelő - ezek erdei dűlőutakon, turistautakon, kavicsos- és földutakon találhatók - továbbra is le van zárva.


Beszámolt arról is, hogy Horvátország csütörtöktől változtatott a belépési szabályain, már nemcsak negatív PCR-teszttel lehet beutazni az országba, hanem elfogadják az Európai Unióban alkalmazott antigénalapú tesztet is. Karanténkötelezettség nélkül beléphet továbbá Horvátországba az, akinek van oltási igazolása, aki orvosi igazolást tud felmutatni arról, hogy a koronavírusos megbetegedésből meggyógyult, továbbá nem kerül karanténba az a 7 évnél fiatalabb gyerek sem, aki nagykorú kísérőjének van negatív tesztje.


A rendőrök 721 emberrel szemben intézkedtek szerdán a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt, így 43 284-re nőtt a maszkviselési szabályok megsértése miatt indított intézkedések száma az erről szóló kormányrendelet hatálybalépése óta - ismertette Kiss Róbert.


Hozzátette: szerdán közterületen 677 olyan emberrel szemben intézkedtek, aki nem viselt maszkot, közülük 186-ot figyelmeztettek, 290-et megbírságoltak és 201-et feljelentettek. Tömegközlekedési eszközökön és a megállókban 28, üzletekben pedig 6 emberrel szemben intézkedtek e miatt.


A boltokra, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatti intézkedések közül eddig 312 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 714-ben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az üzletekben tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be. Egy villányi vendégházat ideiglenesen bezárattak, mert üzemeltetője nyitva tartotta az ellenőrzés időpontjában és két grúz állampolgárnak szállást adott. Habár a szállásadó kitöltette a vendégekkel azt a nyilatkozatot, amely szerint az utazásuk üzleti célú, de nem győződött meg arról, hogy a dokumentum megfelel-e a valóságnak - mondta az alezredes.    


Kiss Róbert közölte, szerdán a kijárási és a csoportosulási, gyülekezési tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 520-szor intézkedtek a rendőrök: 9-en a kutyasétáltatás szabályait szegték meg, 30-an pedig a csoportosulás tilalmát nem tartották be. A kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom tavaly novemberi bevezetése óta 57 619 hasonló esetben intézkedtek.


Szerdán is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 80 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 14 563-szor intézkedtek.


Kiss Róbert arról is beszélt, még mindig nagyon sokan, 55 915-en vannak hatósági házi karanténban, az elmúlt napon 7543 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Közülük 7701-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette az alezredes.


A húsvéti hosszú hétvégével kapcsolatban elmondta: sokan indulnak útnak azért, hogy a szeretteikkel töltsék az ünnepet. Emlékeztetett: ebben az időszakban a rendőrök kiemelten figyelnek a balesetek megelőzésére, a közlekedés biztonságára. Idén a koronavírus-járvány miatt különösen fontos, hogy mindenki tartsa be a védelmi intézkedéseket - hangsúlyozta az alezredes. Hozzátette: azzal, ha a húsvétot csak a legszűkebb családi körben ünneplik az emberek, betartják a védelmi szabályokat, hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás. A koronavírus-járvány harmadik hullámában az egyéni felelősség kérdése megkérdőjelezhetetlen - jelentette ki az alezredes.


Mint mondta, húsvétkor is az utcákon, tereken lesznek a rendőrök és a közlekedésbiztonsági szabályok betartatása mellett a védelmi intézkedések betartását is ellenőrzik. Hozzátette: a védelmi intézkedéseket megszegőkkel szemben az ünnepek idején is határozottan, következetesen, arányosan járnak el. Kérte, hogy mindenki a saját és mások életének, testi épségének és egészségének érdekében tartsa be a védelmi szabályokat. (MTI)


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.