km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Nem bírta megállni, simán vezetett jogosítvány nélkül is a zalai férfi

Nem bírta megállni, simán vezetett jogosítvány nélkül is a zalai férfi

A Zalaegerszegi Járásbíróság 2024. január 19-én jogerős ítéletet hozott annak a férfinek az ügyében, aki egy hónap alatt négy alkalommal is eltiltás hatálya alatt vezetett – írják közleményükben.

A vádlottal szemben, aki jogosítvánnyal soha nem rendelkezett már korábban is folyt büntető és szabálysértési eljárás, az első esetben eltiltás hatálya alatti, míg másodszor engedély nélküli vezetés miatt. Ezek okán a férfit a bíróság újra eltiltotta a járművezetéstől, a vádlott azonban ezzel nem törődve több alkalommal is volán mögé ült.

2023. december 19-én délelőtt Zalaegerszegen, majd 2023. december 30-án Pacsa és Zalaapáti között közlekedett személygépkocsival, amikor rendőri intézkedés alá vonták. Ezt követően nyomban gyanúsítottként hallgatták ki a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon.

A férfi újév napján Zalaapátiban, január közepén pedig Szentpéterúr és Nemesrádó között autózott, mikor elkapták a rendőrök és őrizetbe vették. Miután a vádlottat 2024. január 17-én elfogták, a Zalaegerszegi Járási Ügyészség 2024. január 19-én bíróság elé is állította, a Zalaegerszegi Járásbíróság pedig egy órán belül jogerős ítéletet hozott.

A férfit bűnösnek találták 4 rendbeli járművezetés eltiltás hatálya alatt bűntettében, ezért halmazati büntetésül 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztették, továbbá 2 évre eltiltották a közúti járművezetéstől. Az ítélet jogerős – közölte a Zalaegerszegi Törvényszék sajtószóvivője.

 

Címlapfotó: illusztráció/Pixabay

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.