km/óra
  2023.06.02., péntek  •  Kármen, Anita napja
Sárga Zebra
Nagytakarítás lesz az iskolákban, a katonákat is bevetik

Nagytakarítás lesz az iskolákban, a katonákat is bevetik

Fontos, hogy az iskolákban a szünet alatt kerüljön sor ismételten egy alapos nagytakarításra, fertőtlenítésre, az október hónapra a közelmúltban kiszállított fertőtlenítőszerek ezt a célt is szolgálják – olvasható a Népszava birtokába jutott levélben, amit a napokban Kásler Miklós emberi erőforrás minisztertől kaphattak kézhez az iskolaigazgatók.

 

A Népszava cikkében idézett levél arra nem tér ki, pontosan kiknek kell a fertőtlenítő nagytakarítást elvégezniük az október 23-ától november 1-jéig tartó őszi szünetben, de mivel több intézményben sincs megfelelő számú takarítószemélyzet, feltételezhető, hogy a pedagógusoknak is be kell segíteniük. Néhány helyen azonban extra segítséget is kaphatnak: azokban az iskolákban, ahol „visszatérő jelleggel kellett járványügyi intézkedéseket foganatosítani”, a Magyar Honvédséget is bevonják a munkába – ígéri a miniszter.


Mint írják, Kásler Miklós jótanácsokkal is ellátta az intézmények dolgozóit. Felhívta a figyelmet arra, a fertőtlenítő takarítás hatását növeli, ha az épületek minél nagyobb részét vagy akár egészét lezárva tudják tartani. „Amennyiben az intézmény gyermekfelügyeletet biztosít, akkor is érdemes ezt az intézmény jól szeparálható részén biztosítani” – írta. Javasolta azt is, hogy közvetlenül vagy az osztályfőnökökön keresztül keressék meg a szülőket, gondviselőket, és kérjék meg őket, hogy a gyerekeket ne nagyon engedjék olyan helyekre, rendezvényekre, ahol zárt térben sokan vannak és a többi diákkal is minimalizálják a kapcsolatot, a szünetet lehetőleg a családjukkal töltsék el. Ugyanez vonatkozik a pedagógusokra is.


Mindemellett Kásler Miklós az igazgatók és pedagógusok eddigi bátor és lelkiismeretes munkáját is megköszönte.

Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
Második alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában és a Kámoni Fiókkönyvtárban az ÖkoPlusz Fesztivált: a pénteken kezdődő fesztivál kiemelt napján, szombaton látogattunk ki az arborétumba – a környezettudatosság, a testi-lelki egészség köré épülő programok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a növénykert harmonikus környezetében.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
Nem látta a szemből érkező Volvót a Suzuki vezetője
Pillanatnyi figyelmetlenség vezetett balesethez Szombathelyen. Az okozó nem tudja megmagyarázni magának sem, hogy mi történt az ütközés előtti másodpercben - írja a 112press.
legfrissebbek
Folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása
Menetrend szerint folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása. A gázművek június 5. hétfőtől várhatóan június 20-ig a Vörösmarty utca északi végén található gázvezeték rekonstrukcióját végzik.
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
Egy balra kanyarodni szándékozó jármű vezetője erősen fékezett, emiatt a mögötte érkezőknek is bele kellett taposnia a fékbe. Először a sorban harmadik autónak koccant egy jármű, amibe ezután belehajtott egy másik - írja a 112press.
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
"Intézetis" kisfiúkat csalt otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését a gyanú szerint a 43 éves férfi, akit a Pest vármegyei rendőrök fogtak el az Érdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Szexet ajánlott egy apácának és egy kiskorúnak Budaörsön
Vádat emelt a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki tavaly májusban szexet ajánlott egy apácának, novemberben pedig egy kiskorút próbált rávenni közösülésre Budaörsön - tudatta a Pest Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.