km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Müller Cecília: leszálló ágba került az ötödik hullám

Müller Cecília: leszálló ágba került az ötödik hullám

Bizonyosan leszálló ágba került a koronavírus ötödik hulláma - mondta az országos tisztifőorvos péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

 

Müller Cecília közölte, az ötödik hullám csúcsára a negyedik héten ért el Magyarország, azóta folyamatosan javulnak a járványügyi adatok. Hozzátette, a javulás mértéke egyre fokozódik, és elég jó ütemben halad: az új fertőzöttek száma, a kórházban vagy lélegeztetőgépen lévők száma csökken és a szennyvízből vett minták is biztatóak.


Szólt arról is, hogy Magyarországon is főként a koronavírus omikron variánsa fertőz (99 százalék), de a delta variáns is jelen van.


Ugyanakkor már Magyarországon is megjelent az omikron egy újabb variánsa, amely a pozitív minták 12 százalékáért felelős - fűzte hozzá. Az omikron alvariánsai hasonló jellemzőkkel bírnak, így az általuk okozott tünetek is hasonlóak - mondta a tisztifőorvos.


Müller Cecília az ismétlőoltások fontosságát hangsúlyozva megjegyezte, az oltástól számított negyedik hónap után valamennyi vakcina hatékonysága csökken, ezért nagyon fontos lenne, hogy minél többen felvegyék a harmadik oltást is.


Kitért arra, az idősek vagy krónikus betegek fontolják meg az influenzaoltás felvételét is, hiszen egyre több megbetegedést okoz ez a vírus is. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.