km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
MOK: az orvosok négyötöde elégedett a béremeléssel

MOK: az orvosok négyötöde elégedett a béremeléssel

A Magyar Orvosi Kamara felmérést készített a béremelésről és a paraszolvencia megszűnéséről is.

 

Az alapbéremeléssel öt állami ellátásban dolgozó orvos közül négy elégedett, a béremelés árát viszont az ügyeleti ellátáson spórolja meg a költségvetés, ezen a téren az orvosok lépéseket várnak a Magyar Orvosi Kamarától (MOK), hogy egyeztessen erről az országos kórházfőigazgatóval. Az alapbéremelést az esetek kétharmadában nem követte az ügyeleti díjak emelkedése, az orvosok egy részének az anyagi helyzete nem változott – hangzott el a kamara sajtótájékoztatóján.

 

A felmérés szerint egészségügyi szolgálati jogviszony szerint az orvosok fele dolgozik, 20,4 százalékuk vállalkozóként, 8,2 százalékuk pedig vegyes rendszerben gyógyítja a betegeket. A válaszadók kétharmadának az anyagi helyzete javult a béremelés következtében, 9 százalékának jelentősen romlott az anyagi helyzete, ami főleg a hálapénz kivezetésének köszönhető.

 

Az orvosok többsége, 60 százaléka elégedett az emelés mértékével, tíz százalékuk nagyon elégedett, 16 százalék nem elégedett és 5 százalék egyáltalán nem elégedett a bérfejlesztés mértékével. Álmos Péter Zoltán kiemelte, a magyar orvosok alapbére 2023-ra éri majd el a 2019-es osztrák orvosok alapbérének az 55 százaléknak összegét. A kutatás szerint az orvosok többsége nettó 1,5 millió forintos alapbérrel lenne elégedett.

 

Kritikus pontja a béremelésnek az ügyeleti díjak rendezetlensége, a kutatás szerint az orvosok 47 százalékának az ügyeleti díjazása nem változott, 22 százaléknak csökkent a bére és 31 százaléknak pedig nőtt.

 

Emellett egy plakátkampányt is indít a Magyar Orvosi Kamara (MOK) a fekvőbetegellátó intézményekben a hálapénz mentes egészségügyről – mondta el Lénárd Rita, a MOK alelnöke. Négyezer plakátot helyeznek el 167 kórházban, intézményeként 20-20 molinó hívja majd fel a lakosság figyelmét. hogy véget ért a paraszolvencia Magyarországon. Kiemelte, a tisztuló egészségügy keretében egyelőre nem várható el, hogy egy 70 éve rosszul beépült rendszer egyik napról a másikra megszűnjön Magyarországon, de már most érezhető a jelentős változás.

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.