km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Megyei I. osztály: nyert a Király SE, valamint a Sárvár is, a CVSE pedig kihasználta a Vép botlását

Megyei I. osztály: nyert a Király SE, valamint a Sárvár is, a CVSE pedig kihasználta a Vép botlását

A Haladás-Zanat mindhárom pontot elhozta Jánosházáról, a Répcelak és a Kőszeg hazai pályán tudott nyerni. Nem született gól az Egyházasrádóc és a Körmend találkozóján.

 

A húsvéti dupla forduló első felvonására került sor a megyei I. osztályban, Nagypénteken valamennyi csapat harcba szállt az újabb bajnoki pontokért. 

 

Vép VSE - Büki TK 0-4 (0-4)  Vép, vezette: Sebesi

Vép: Bezdi B. - Szijártó (Takács Á. 27.) , Czeglédi, Németh, Bezdi Sz., Illés (Berta 79.) , Szalai M., Auer (Szalai R. 46.) , Varga, Balikó, Takács M.

Edző: Simon Miklós

Bük: Kamondi (Gábriel 85.)  - Czingráber, Czirók (Kostyál 77.) , Wágner, Németh G. (Kovács 75.) , Resch, Schimmer, Komálovics, Németh Z., Taródi (Tóth B. 75.) , Németh J. (Tóth K. 69.)

Edző: Marton Róbert

Gólszerzők: Czirók 2 (3., 44.), Komálovics 13., Németh J. 29.

 

A vendégek már a találkozó elején ki tudták használni a Vép védelmi megingását, ami figyelmeztetésként kellett volna, hogy szolgáljon a hazaiaknak. Ennek ellenére továbbra is a bükiek akarata érvényesült, akik újabb gólokat szerezve négygólos előnyre tettek szert az első negyvenöt perc után. A fordulást követően ugyan próbálkozott a Vép, újabb találat viszont már nem született, a Bük 4-0-ás győzelmet aratott. 

 

CVSE-Vulkánfürdő - Vasvár VSE 3-0 (0-0)   Celldömölk, vezette: Szabó I.

CVSE: Osvald (Homlok 92.)  - Marsai (Szuh 64.) , Enyingi, Göntér, Szabó R., Tóth (Piri 46.) , Gorácz (Szabó K. 70.) , Keszei T., Horváth, Gábor, Keszei R. (Galovich 69.)

Edző: Kovács Balázs

Vasvár: Tóth - Bíró, Varga, Horváth, Berta, Elekes (Németh 76.) , Dávid (Czövek M. 70.) , Réfi (Schermann 70.) , Pálla, Czövek L., Márton (Fülöp 53.)

Edző: ifj. Sziffer István

Gólszerzők: Keszei T. 49., Szabó R. 64., Piri 69.

 

A találkozó hű képe volt a CVSE tavaszi szezonjának. Az első játékrészben nyögvenyelős, kínlódós futballal rukkolt elő a hazai gárda, szép játék, valamint helyzet nélkül telt el az első negyvenöt perc. A fordulás után rendezte a sorokat a házigazda, a félidő elején jött megnyugtató gól után sorra dolgozta ki a helyzeteket, amikből még kettőt értékesíteni tudott, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot. 

 

Egyházasrádóci SE - Körmendi Football Club 0-0 (0-0)  Egyházasrádóc, vezette: Boda

Egyházasrádóc: BALI - VARGA, Péter, Szendrődi, Molnár L.,  Molnár I., Németh, Kenesei (Horváth 64.) , Mészáros, Molnár G., Krajczár

Edző: Simon Attila

Körmend: Balogh - Buti, Karvalics, Köntés, Sály (Krajczár 67.) , Majtényi, László, Horváth, Sipos, Zsoldos, Osvald (Bita 79.)

Edző: Kurucz Ádám

 

Nagy téttel bírt mindkét együttes számára a szomszédvári rangadó, ahol bár valamelyest a vendégek álltak közelebb a három pont megszerzéséhez, összességében igazságosnak mondható a pontosztozkodás.

 

Király SE - Szentgotthárdi VSE 2-0 (1-0)  Szombathely, vezette: Mórocz

Király SE: Horváth - Szalay, Auer (Kalmár 84.) , Takács, Kudron (Németh G. 78.) , Reseterits, Kiss (Czingráber 84.) , Halmosi (Devecseri 82.) , Németh D. (Kovács 55.) , Vigh, Schimmer

Edző: Hegyi László

Szentgotthárd: Kapui - Komáromi (Sömenek 88.) , Báger (Holecz 80.) , Nyári (László 72.) , Nagy (Fábián 60.) , Dancsecz, Laczó, Gécsek, Sulics, Sipos (Korpics 72.) , Gyécsek

Edző: Robert Kercmar

Gólszerzők: Kudron 33., Auer 76.

 

Kicsit akadozó játékkal ugyan, de begyűjtötte a három pontot a hazai együttes.

 

Jánosháza VSE - Haladás VSE-Zanati SE 0-2 (0-1)  Jánosháza, vezette: Kondor

Jánosháza: Pethő - Péter, Szabó, Virág, Binder (Vágusz 77.) , Laczi, Büki, Nagy, Balázsi, Székács, Horváth

Edző: Vágusz Arnold

Haladás-Zanat: Luisser - Buzás, Varga, Simon (Baumgartner 46.) , Pap (Németh G. 78.) , Perger (Hende 71.) , Szenczi, Iván (Németh E. 81.) , Péter (Spilenberg 81.) , Szőts, Nagy

Edző: Szenczi Imre

Gólszerzők: Szenczi 10., Péter 68.

 

A vendég együttes már a találkozó elején megszerezte a vezetést, amire aztán válaszolhatott volna a Jánosháza, Luisser kapus eszén azonban nem tudtak túljárni. A második játékrészben kiegyenlített játék folyt, de a Haladás-Zanat kihasználta a hazaiak védelmi megingását, amit gólra is váltottak, eldöntve ezzel a három pont sorsát. A vereség ellenére dicséretet érdemel a házigazda.

 

Vasi Bádogos Kft. Táplán SE - Sárvár FC 1-5 (0-2)  Táplánszentkereszt, vezette: Vass

Táplán: Gyécsek - Manganelli Zs., Vidák, Farkas, Németh (Markó 79.) , Gyurcsányi, Polyák, Huszár, Manganelli A., Polgár (Gombos 79.) , Horváth

Edző: Borbás János

Sárvár: László - Kovács (Szakos 82.) , Horváth, Fider, Tokaji, Illés (Czöndör 76.) , Potyi (Csákvári 82.) , Vass, Tóth (Fülöp 57.) , Szabó (Ódor 57.) , Szemes

Edző: Haraszti Zsolt

Gólszerzők: Vidák 82., ill. Illés 24., Horváth 44., Potyi 73., Ódor 2 (79., 88.)

 

Az eredmény, valamint a különbség a mérkőzés képe, valamint a látottak alapján túlzónak tűnhet. A Sárvár szinte maximálisan kihasználta a hazaiak ki nem kényszerített hibáit, akik viszont elrontották az előttük adódó lehetőségeket. Ettől függetlenül nem érdemtelenül nyert a listavezető.

 

Répcelaki SE-Sport 36 - Schott Lukácsháza SE 2-1 (1-0)   Répcelak, vezette: Mónos

Répcelak: Kovács - Tóth, Baranyai, De Paula, Szabó D., Verasztó (Németh 89.) , Ódor (Tar 46.) , Sipos, Rácz, Prystupa, Szabó A.

Edző: Balassa Péter

Lukácsháza: Bán - Keresztényi (Németh Cs. 59.) , Gombás, Lengyel (Takács 77.) , Pungor, Osztrosits, Gugcsó, Németh N. (Horváth 69.) , Németh R., Dr. László, Bősze

Edző: Mitterstiller Csaba

Gólszerzők: Verasztó 43., Tóth 85., ill. Gugcsó 77.

 

A Répcelak az előző fordulóban 2-1-re legyőzte a Vépet, ezen az eredményen pedig most sem változtatott, amit ezúttal a Lukácsháza együttese bánt.

 

Kőszegi Lóránt FC - Rábapatyi KSK 3-1 (0-0)   Kőszeg, vezette: Bagoly

Kőszeg: Németh M. - Kovács, Fehér A., Szabella (Csuka 87.) , Németh O. (Szűcs 65.) , Csák, Prán, Rákhely, Fehér D., Rácz

Edző: Őri Gábor

Rábapaty: Király - Csonka, Balhási, Horváth, Dugovics, Vajda, Csupor, Kovács, Illés, Piros, Németh

Edző: Nagy Dániel

Gólszerzők: Szabella 74., Fehér D. 82., Prán 93., ill. Piros 56.

 

A mérkőzés 70. percéig a Rábapaty elképzelései szerint alakult a találkozó, ezt követően viszont magára talált a Kőszeg, amely nagy fordítást mutatott be, aminek köszönhetően a végelszámolás szempontjából nagyon fontos három pontot gyűjtött be. Az első félidő alapján nehezen lehetne bárkit is kiemelni a hazai csapatból, ellentétben a második játékrésszel, ahol mindenki beletette a magáét. A Kőszeg egyben gratulál a szervezetten, jól futballozó Rábapatynak. 

 

A tabella állása az alábbi linkre kattintva tekinthető meg.

 

Fotó: Király Sportegyesület

 

Malomsoki Cintia

 

 

 

 

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.