km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Megyei I. osztály: Fölényes Király SE-sikert, valamint az éllovas botlását hozta a szombati játéknap

Megyei I. osztály: Fölényes Király SE-sikert, valamint az éllovas botlását hozta a szombati játéknap

A szombathelyieken kívül a Körmend is magabiztosan gyűjtötte be a három pontot, a Lukácsháza és a Celldömölk pedig gólgazdag mérkőzésen játszott döntetlent. A tabella eleje rendkívül besűrűsödött, a Király SE egy pontra megközelítette a Vépet, de már a Sárvárral szemben is csupán három egység a hátránya.

 

Március 20-án, szombaton a 22. forduló öt mérkőzésével folytatódtak a megyei I. osztály küzdelmei. A Sárvár a Kőszeg, a Vép a Répcelak ellen lépett pályára, a Király SE az Egyházasrádócot látta vendégül. A Lukácsháza a Celldömölk ellen szeretett volna javítani, a Körmend pedig Bükre látogatott.

 

Sárvár FC - Kőszegi Lóránt FC 1-2 (1-.2)  Sárvár, vezette: Harcsár

Sárvár FC: Velladics - Horváth K., Potyi, Tóth, Fider, Pap, Csákvári, Horváth A., Szabó (Joó 75.) , Kovács (Harkai 60.) , Marsai

Edző: Haraszti Zsolt

Kőszegi Lóránt FC: Bán - Rákhely, Csuka (Laki Hegyi 89.) , Toldi, Gugcsó (Fehér A. 62.) , Csák (Réti Ma. 76.) , Réti Mi. (Prán D. 70.) , Rómer, Prán A., Fehér D., Szolyák

Edző: Őri Gábor

Gólszerzők: Horváth K. 23., ill. Fehér D. 2 (19., 45.) 

Kiállítva: Fider 92. (Sárvár), ill. Rómer 38. (Kőszeg)

 

A hazai csapat már az első perctől kezdve támadólag lépett fel is igyekezett minél nagyobb nyomás alá helyezni a védekezésre kényszerülő köszegieket. A fölény helyzetekben is megmutatkozott, ezeket viszont nem sikerült értékesíteni, egy kontratámadás után pedig a vendégek örülhettek a vezetés megszerzésének. Néhány perccel később Horváth Kevin gólja után 1-1-re módosult az állás, de a 45. percben egy gyors akció után ismét a Kőszeg került előnybe. A vendégek a második félidőben hőseiesen védekezve őrizték az eredményt, a Sárvár kapufákig, helyzetekig ugyan eljutott, gólt azonban nem sikerült szereznie, így 1-2-es eredménnyel zárult a találkozó. A hazaiak gratulálnak a Kőszegnek a győzelemhez. 

 

Répcelaki SE - Vép VSE 1-1 (1-1)  Répcelak, vezette: Szabó I.

Répcelaki SE: Németh - Vass, De Paula, Tokaji, Tóth, Ódor, Horváth, Rácz, Havasi, Verasztó, Prystupa

Asszisztensedző: Tóth Zsolt

Vép VSE: Bezdi Sz. - Görög (Szalai M. 29.) , Kovács, Bene (Beke 72.) , Szalai R., Bezdi Sz., Balikó D., Varga (Illés 85.) , Takács Á, Takács M., Balikó M. (Török 37.)

Edző: Török Richárd

Gólszerzők: Ódor 33., ill. Takács M. 42.

 

Izgalmas mérkőzésre volt kilátás a Vép répcelaki vendégjátékán szombat délután. Lüktető, jó tempóban kezdtek a csapatok, veszélyes lehetőségeket De Paula, valamint Tóth Dávid és Tokaji Dávid révén a hazaiak tudtak kialakítani. A 33. percben aztán egy szögletet követően Ódor szépségdíjas góljával előnybe is került a házigazda, szűk tíz perccel később azonban Takács Márton egalizálni tudott, így 1-1-es állással mentek pihenőre a csapatok. A fordulás után egy-egy hazai veszélyeztetést leszámítva a vendégek irányították a játékot, Verasztó azonban egy kontra után kis híján megszerezhette volna ismét a vezetést a Répcelaknak. A két együttes végül megosztozott a pontokon, maradt az 1-1-es eredmény. 

 

Schott Lukácsháza SE - CVSE-Vulkán Fürdő  2-2 (1-0)  Lukácsháza, vezette: Bedi

Lukácsháza SE: Horváth K. - Lévai (Németh R. 62.) , Bolfán, Szentkúti, Vörös, Lengyel (Keresztényi 84.) , Németh Cs., Osztrosits, Bősze, Dan, Horváth M. (Takács 65.)

Edző: Sántha Szilárd

CVSE-Vulkán Fürdő: Hujbert - Enyingi, Tóth, Dobson, Keszei T., Döbrente (Marsai 57.) , Gábor, Manganelli, Kovács (Gorácz 57.) , Keszei R., Galovich (Szabó 72.)

Edző: Kelemen Kornél

Gólszerzők: Némerh Cs. 35., Dan 68., ill. Dobson 48., Tóth 59.

Kiállítva: Keresztényi 88. (Lukácsháza)

 

Az ezer sebből vérző, többek között sérülés, betegség, eltiltás miatt nyolc alapemberét nélkülözni kényszerülő Lukácsháza remekül kezdte a találkozót, az első félidőben a vendégek nem tudtak mit kezdeni a hazaiak szervezett, fegyelmezett védekezésével. Egy nagyszerűen elvégzett szöglet után a vezetést is megszerezte Sántha Szilárd együttese, így a lukácsháziak mehettek előnnyel a szünetre. A fordulás után tíz perc alatt fordítani tudott a Celldömölk, a házigazda érezhetően megzavarodott, viszont ezt követően nagy tartásról tanubizonyságot téve Dan révén ki tudott egyenlíteni. A folytatásban a győzelemhez is a hazaiak álltak közelebb, a meccslabdát azonban nem sikerült gólra váltaniuk. A mérkőzés összképe alapján igazságos döntetlen született. A lukácsházi csapat ezúton is szeretne hatalmas köszönetet mondani Balikó Tibornak, aki emberfeletti munkával tette játékra alkalmassá a létesítmény centerpályáját, valamint edzőpályáját is. 

 

Király SE - Egyházasrádóci SE 6-0 (2-0)  Szombathely, vezette: Marácz

Király SE: Király - Szalay, Takács (Marton 71.) , Subicz, Kalmár (Tamás 68.) , Kudron (Kiss Á. 71.) , Kiss K., Devecseri (Kondákor 71.) , Halmosi, Németh, Hegedűs (Ligeti 68.)

Edző: Hegyi László

Egyházasrádóci SE: Vas - Péter, László, Vilics, Németh, Balogh, Kardos (Horváth V. 33.) , Mészáros (Puhr 70.) , Kazinczki (Budai 46.) , Krajczár, Molnár (Horváth B. 80.) 

Technikai vezető: Krajczár Zsolt

Gólszerzők: Halmosi 2 (17., 43.), Kalmár 67., Kiss Á. 75., Tamás 78., Ligeti 80.

 

Szombaton délután az Egyházasrádóc együttese látogatott a Király Sportlétesítménybe. A mérkőzés előtt a csapatok egy perces néma csenddel emlékeztek a pár nappal ezelőtt elhunyt Király Ferencre, a Király SE elnökére, Szombathely sportjának meghatározó alakjára. Már a találkozó elejétől a hazai együttes irányította a játékot, de a pálya közepén eladott labdákból ellenfelük próbált lehetőségeket kialakítani. Ennek ellenére a vezetést a szombathelyiek szerezték meg, a szünetben pedig már kétgólos volt az előnyük. A második félidőben már gyorsabban, magasabb sebességi fokozaton játszott a Király SE., ez pedig további gólokban is megmutatkozott, végül 6-0 arányban sikerült nyernie Hegyi László együttesének. 

 

Büki TK - Körmendi Football Club 0-3 (0-1)  Bük, vezette: Mónos

Büki TK: Kamondi - Németh, Boldizsár (Tóth B. 83.) , Kovács (Orbán 63.) , Tóth K. (Savanyó 46.) , Resch, Csonka, Schimmer, Horváth (Plenár 58.) , Komálovics, Taródi

Edző: Marton Róbert

Körmendi FC: Szabó - Takács (Varga 80.) , Köntés, Buti, Péter, Németh M. (Bajnok 78.) , Sály (Czeglédi 63.) , Majtényi, Sipos B., Tóth (Török 58.) , Sipos G. (Németh B. 71.) 

Edző: Kurucz Ádám

Gólszerzők: Sipos B. 2 (42., 75.), Péter 87.

 

Megérdemelt vendég siker született a rendkívül sportszerű mérkőzésen, a hazaiak a tavasz leghaloványabb teljesítményével segítették győzelmehez a jó erőkből álló vendégeket. 

 

A tabella jelenlegi állása az alábbi linkre tekinthető meg.

 

Fotó: Király Sportegyesület

 

Malomsoki Cintia

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.