km/óra
  2023.06.09., péntek  •  Félix napja
Dacia
Mátyus: Miért ne ejthetnénk ki a Honvédot?

Mátyus: Miért ne ejthetnénk ki a Honvédot?

A hétvégi, Csákvár elleni bajnoki győzelem után komoly feladat vár a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatára, amely a Budapest Honvéd együttesét fogadja a Rohonci úton a Magyar Kupa 9. fordulójának visszavágóján. Az első mérkőzésen a Hali remekül helytállt, 1-0-ra kapott ki az NB I-es ellenfelétől.

A zöld-fehérek vezetőedzője, Mátyus János is egyetért abban, hogy párharc még nem lefutott. 


- Alaphelyzetben azt gondolom, hogy ez a kupaküzdelem nem a legjobbkor jön nekünk, hiszen rengeteg más teendőnk lenne – kezdte Mátyus. - Viszont sportemberként nem tehetjük meg, hogy ne maximális odaadással, koncentrációval játszunk. Nem tehetjük meg a klubbal, a szurkolóinkkal, a vezetőinkkel, illetve magunkkal szemben sem. Nem biztos, hogy a Haladás lesz a kupagyőztes, de ettől függetlenül mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy kiüssük a Honvédot. Teljes elánnal fogunk játszani. Az első mérkőzésen az volt a célunk, hogy a visszavágónak még legyen tétje. Az ország egyik legjobb csapatával fogunk találkozni, egy nagyszerű klubbal, de hazai pályán miért ne ejthetnénk ki. Az eltiltott Jagodicson és Szekéren kívül mindenki hadra fogható – mondta honlapunknak a Hali trénere. 


A zöld-fehérek télen szerződtetett támadója, a szombathelyi születésű Rácz Ferenc is hisz a Haladás  továbbjutásában. 


- Továbbra sem mi vagyunk az esélyesek, nem kérdés, hogy melyik a jobb csapat. Azonban ha nem hinnénk abban, hogy van esélyünk továbbjutni, akkor nem mennénk ki a pályára. Nem feltartott kezekkel fogunk játszani, ezt az egész csapat nevében megígérhetem. Megteszünk mindent, hogy meglepetést okozzunk. Egy ilyen helyzetben lévő csapatnak minden jó eredmény löketet ad. A fővárosi mérkőzésen sem rajtunk volt a nyomás, és most sem rajtunk lesz, hiszen a párharc esélyese a Honvéd. Ebből akár még jól is kijöhetünk. Az előzetes esélyek ellenére mindent megteszünk azért, hogy meglepetést okozzunk. A kispestieken is múlik, hogy ez mire lesz elég – fogalmazott Rácz.


A Budapest Honvéd az OTP Bank Liga előző fordulójában Davide Lanzafame góljával 1-0-ra verték a Kaposvárt, de az olasz csatárt az odavágó utáni balhéja miatt eltiltotta az MLSZ, így Szombathelyen biztosan nem lép pályára. 

Karda Gergő
Borítókép: Gólöröm a Csálvár ellen  Fotó: Mészáros D. Zsolt 

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
legfrissebbek
Az áradó Rába szigetéről mentettek embereket a tűzoltók Vasban
Dugólétrák és kötelek segítségével menekítették ki a bajbajutottakat.
Ráfutásos balesetek okoztak nagy dugót több helyen is Vasban
Balogunyomnál egy Mercedes nyergesvontató lengyel vezetője volt figyelmetlen és a társának a szerelvényébe tolt egy álló személyautót. Szombathelyen csúcsidőben tolta össze a sort egy MAN teherautó.
A hét végén is folytatódik a záporos, zivataros idő
Folytatódik a záporos, zivataros időjárás a hét végén is, többórás napsütés az ország nagy részén csak vasárnap várható. A hőmérséklet az eddigiekhez hasonlóan 21-26 Celsius-fok körül alakul a legmelegebb órákban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pert nyert a polgármester Dankó István ellen, jótékony célra fordítja az összeget
Hende Csaba titkárságvezetője, korábban államtitkára Dankó István beperelt, mert a közgyűlésen azt találtam mondani, hogy számomra tisztességében megkérdőjelezhető az az ember, aki államtitkárként a saját cégének milliárdos üzletet intéz, olvasható dr. Nemény András polgármester Facebook-oldalán.
Eddig hat jelölés érkezett a „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra
Hat jelölés érkezett a frissen alapított „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra. Az elismerést olyan személy kaphatja, aki sokat tesz a közösségért. Már tart a szavazás, a jelöltekre június 16-ig lehet voksolni egy online űrlapon. A díjat az Érezd Szombathelyt! programsorozat keretében, az első teraszkoncerten adják át.