km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Legyen a másság természetes! Interjú Mák Dórival, a Divatbemutató kicsit másképp ötletgazdájával

Legyen a másság természetes! Interjú Mák Dórival, a Divatbemutató kicsit másképp ötletgazdájával

Aki Mák Dórit ismeri, tudja, nehéz kihozni a sodrából. Tíz évvel ezelőtt viszont valakinek sikerült, minek hatására úgy döntött, tenni fog azért, hogy az emberek fogadják el a másságot – így született meg a Divatbemutató kicsit másképp. Szombaton, ezúttal a Haladás VIP-termében már 11. alkalommal lépnek kifutóra olyan modellek, akiket a köznyelv fogyatékossággal élőknek nevez, de ezeken az estéken szebben ragyognak, mint a divatházak manökenjei.

Tíz éves múlt a Divatbemutató kicsit másképp: több városban is megrendezte már a DKM Alapítvány, sikerrel. Honnan az ötlet?
Akkoriban a kis csokiboltomban dolgoztam…na, az volt az a pillanat, amikor elindult ez az egész: az üzletnél egy kerekesszékes fiú elakadt a padkánál, én segítettem. Arra jött egy anyuka, és így szólt a gyerekéhez: te ilyen nyomorékokat nem láthatsz. Na, ott elgurult a gyógyszerem, és elkezdtem gondolkodni. Hogy valamit tenni kell. Lovagi Milán volt ott épp, néztem a fényképezőgépet az oldalán, és beugrott. Egy divatbemutatót. Jó, de hogyan? – kérdezte Milán. Egy kicsit másképp. Ezt a nevet megtartottuk. Aznap este már 27 ember állt az ügy mellé, 3 hét múlva az első bemutató az Iseumban valósult meg. Azóta Szegeden és Budapesten is megrendeztük a Divatbemutatót (1-1 alkalom volt). A Várkert Bazár régi álmom volt, a nagypapimmal rengeteget jártam ott, és mikor felújították, 2018-ban valóra válthattam – arra a bemutatóra köztársasági elnöki támogatást is kaptunk.

Miről is szól tulajdonképpen ez a bemutató?
Az elfogadásról. Nem különböztethetünk meg valakit azért, mert te barna vagy, ő meg szőke. Nem tudhatjuk, hogy kivel, mikor, mi fog történni. Ami idegen, ami más, lehet, hogy holnap mi leszünk. Nálam a fogyatékosság szó is kiüti mindig a biztosítékot, itt vannak például a Down-szindrómások: nekik plusz kromoszómájuk van, én csak úgy hívom, szeretetkromoszóma. Ölelnek, mosolyognak, tisztán szeretnek. Nálam a fogyatékosság szó inkább más állapot: a bemutatóknak is célja, hogy minél szélesebb skálán vonultassuk fel ezeket a "más állapotokat". Vannak olyan nem közismert betegségek, melyeknél különösen fontos, hogy ismertté tegyük őket, nem kell ráfeledkezni, sem sajnálni, hanem egyszerűen elfogadni és mosolyogni rájuk. 
A divatbemutató a modelljeinkről szól. Ők a csodák, vannak, akik hónapokkal előtte kezelésre vagy gyógytornára járnak, hogy a kifutón végig tudjanak menni. Varga Olivér, látássérült, állandó modellünk, arra a kérdésre  mit ad neki a bemutató, azt válaszolta, hogy önbecsülést, hogy ők is érnek valamit: hogy végre nem rajtuk segítenek, hanem ők sorstársaikon – ezt nem kell kommentálni.

A modellek hogyan kerülnek be a projektbe?
Anyu (Mák Károlyné, a szerk.) a Zonta Klub alapító tagja, a kapcsolatai révén tudott, tud segíteni: a Siketek, a Kerekesszékesek Egyesülete és a Micimackó Óvoda is így kapcsolódott be a rendezvénybe. Vannak visszatérő modellek, idén például újra itt lesz Ekler Luca paralimpiai bajnok. Kocsis Tamás és Varga Olivér két látássérült férfi, a kezdetektől részesei és mókagépei a rendezvénynek, és Horváth Noel és Katona Olivér is velünk lesz. A modellekkel, hozzátartozóikkal, vendégekkel és a DKM Angyalcsapatával együtt minden alkalommal egy igazi csoda születik meg, ami hónapokra feltölt mindenkit. 

Beszélj erről a nagy családról! Kik segítik a bemutatókat?
A sminkes, Stukics Noémi és a fodrászok, Pájter Beáta és Gardi Rita 10 éve dolgoznak velünk; Merklin Ferenc konferálja és bonyolítja le a bemutatót a kezdetektől; Temesi Éva a jeltolmácsunk, az öltöztetők: Borbás Piroska, Gyuráczné Hajni és Paukovics Éva. Berta-Paukovics Zsanett a stylist, ő válogatja ki a ruhákat, a modellek igényeit is figyelembe véve. Nagy köszönet a családomnak akik mindig ott vannak és segítenek. Hangosítás: Pásztor Tibor. Köszönet: Kalmár Lindának, Hertelendy Zsoltnak, Viszked Katalinnak, Szily Péternek, Söpinek a mindenkori segítségért. Nagy köszönet illeti a támogatóinkat. A ruhákat köszönjük a Hófehérkének, a Jeans Store-nak, a Milano divatszalonnak és Schill Bettinek. 

Látsz valamiféle fejlődést a másság elfogadása terén?
A 10 év alatt, itt helyben biztos, hogy sokat tettünk hozzá, hogy változzanak a dolgok ezen a téren, de még mindig nagyon lassú ez a változás. A legjobban a közlekedés problémája zavar: még mindig sok olyan épület, padka, járda van a városban, ami egyszerűen nem használható kerekesszékkel. A rámpák sok helyen annyira meredekek, hogy egy biciklit vagy babakocsit is alig lehet feltolni rájuk.  Ami még fáj, amikor ráállnak a mozgássérültek számára fenntartott parkolóhelyre – "csak egy percre". 
Hogy ezen a szemléleten változtassunk, ez a szombati bemutató célja is: öt órától várjuk a vendégeket a Haladás Sportkomplexum akadálymentes VIP-termébe a hatkor kezdődődő Divatbemutatóra. 1500 forintos támogatói jegy a helyszínen is váltható, mely az alapítvány munkáját és integrált játszóterek létrehozását segíti. 

Tar Patrícia

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.