km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Kvízzel mozgatták meg az agytekervényeket

Kvízzel mozgatták meg az agytekervényeket

Próba jelleggel tartották meg az első kvízestet Táplánszentkereszten, mely annyira jól sikerült, hogy biztosan lesz folytatása – tudtuk meg Dávid-Tóth Andrea közösségszervezőtől.

 

Dávid-Tóth Andrea elmondta, hogy az elmúlt időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az országban és Szombathelyen is a kvízjátékok, ezt szerették volna a településen is kipróbálni. Múlt szombaton a művelődési házba várták a felnőtteket egy kis önfeledt játékra. Az esthez Táplánszentkereszt Önkormányzata a közeli Márton-nap alkalmából egy libavacsorát is szervezett, batyus ital- és desszertfogyasztással.   


– Szombathelyről hívtunk egy kvízmestert, aki segített a játék irányításában – folytatta a közösségszervező. – Nagyon változatosak voltak a feladványok, a retro reklámoktól kezdve a filmeken, zenéken át a kép- és szórejtvényekig, volt minden. Változatos és vicces feladatokkal készültünk, játék közben tényleg mindenki elfeledhette a hétköznapokat. Valójában ez is volt a célunk, hogy helyben olyan kikapcsolódási lehetőséget kínáljunk, ami pozitív élményekkel tölti fel az embereket. A rohanó hétköznapok után pedig az ismerősök találkozhassanak, szorosabbra fűződjenek a baráti kapcsolatok. Ez pedig sikerült is. Nekem a legjobb visszajelzés az volt, amikor a nyugdíjas klub tagjai odajöttek a játék végén, és kérték, hogy nálunk is legyen kvíz, csak inkább a délután órákban. 


A próbaesten mintegy 45-en vettek részt, fiataloktól kezdve egészen a nyugdíjas korosztályig.  A mostani résztvevők a következő esten már csapatkapitányként befolyásolhatják a játék menetét. Ahogy a közösségszervező fogalmazott, mindenki ráérzett a játék ízére, ezért nem is kérdés, hogy lesz folytatás, méghozzá hamarosan. 

 

Fotó: Dávid-Tóth Andrea

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.