km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Kétszer indulás címmel megnyílt az egyetem Vizuális Művészeti Tanszékének diplomakiállítása

Kétszer indulás címmel megnyílt az egyetem Vizuális Művészeti Tanszékének diplomakiállítása

A Vizuális Művészeti Tanszék május 19-én nyitotta meg diplomakiállítását a Schrammel-gyűjtemény földszinti kiállítótermében.

 

Autonóm klasszikus és újmediális művektől a dizájn koncepciókon át a kifejezetten alkalmazott művészeti munkákig széles skálán mozognak a hallgatók munkái. A nappalis és levelező szakos hallgatók egyaránt bemutathatták képalkotás szakon szerzett tudásukat. A 2022-es kiállítás különlegessége, hogy a Szombathely kulturális negyedének két pillérén, az Irokéz Galériában és a Schrammel-gyűjtemény időszaki bemutató terében kap helyet a tárlat.


Az ünnepélyes diplomakiállításon Szombathely Megyei Jogú Városa képviseltében dr. László Győző alpolgármester köszöntötte a résztvevőket, majd Horváthné dr. Molnár Katalin, az ELTE-BDPK igazgatóhelyettese szólt a diplomásokhoz. A kiállítást dr. Bordács Andrea esztéta, az ELTE-BDPK Vizuális Művészeti Tanszék vezetője nyitotta meg, majd zárásként Lenkai Nóra, az ELTE-SEK rektori biztosa szólalt fel az egyetem közösségi tereit érintő hallgatói projektek kapcsán.


A kiállítás két helyszínen látogatható 2022. június 4-ig az alábbi helyszíneken:

  • Schrammel-gyűjtemény, földszinti kiállítótere, 9700 Szombathely, Thököly utca 20.
  • Irokéz Galéria, 9700 Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 12. (a Szombathelyi Képtár alatt)


Nyitvatartások :

  • Schrammel-gyűjtemény: kedd - vasárnap 10.00-18.00 közt,
  • Irokéz Galéria: szerda-péntek 16.00-18.00 közt.


Záró tárlatvezetés: június 3. (péntek) 17.00

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.