km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Két súlyos sérült Csákánydoroszlónál, Opel kanyarodott Mercedes elé

Két súlyos sérült Csákánydoroszlónál, Opel kanyarodott Mercedes elé

A 8-as főúton tartott Körmend irányába egy Mercedes személyautó, amikor a szemből érkező Opel vezetője figyelmetlenül kezdte meg a balra kanyarodást. A balesetben hárman megsérültek.

 

Súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt szombaton délelőtt Csákánydoroszló határában, a 8-as főúton, írja a 112press. Egy Opel személyautót vezető nő Bajánsenye irányába, balra akart lekanyarodni a főútról és feltehetőleg rosszul mérte fel a szemből érkező, szabályosan közlekedő Mercedes távolságát. A Mercedes ütközött az Opellel, majd letért az útról és egy vastag törzsű fa mellett árokba csapódott. A balesetben mindkét sofőr súlyos sérülést szenvedett.


Az Opelben egy három év körüli gyermek is utazott, gyermekülésbe bekötve. Információk szerint a gyermekülés nem volt megfelelően rögzítve. A gyermek az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett.


A mentés és műszaki mentés ideje alatt egy sávon, váltakozó irányban, rendőri irányítás mellett haladhatott a forgalom. Az érintett útszakaszon nincs sebességkorlátozás, 90 km/órás sebességgel haladhatnak a járművek.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Kertmozival, Demjén-koncerttel, olasz esttel és fantasztikus ízekkel vár a szombathelyi nyár!
És természetesen a jól bevált városi programok sem maradnak el. Az idei Érezd Szombathelyt! sorozatról csütörtökön tartottak sajtótájékoztatót a Történelmi Témaparkban.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Meghalt a volán mögött egy VW vezetője Kám közelében - fák között találtak az autóra
A 8-as főút felől Rum község irányába tartó férfi autója egy mocsaras terület mellett ütközött érintőlegesen szalagkorlátnak, de a sofőr nem próbált korrigálni és nem fékezett. Ekkor már eszméletlen, vagy halott lehetett.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.