km/óra
  2024.04.14., vasárnap  •  Tibor napja
Éhen Gyula-nap: Játék, nevetés, jótékonykodás

Éhen Gyula-nap: Játék, nevetés, jótékonykodás

Immáron a XVI. Éhen Gyula-napot rendezték meg szombaton a Nyitrai Utcai Általános Iskola udvarán. Az esemény szervezője, a Keleti Városrész Polgári Érdekvédő Egyesület a színes programok mellett jótékonykodással is készült. A program nagy sikert aratott a Keleti-városrészen élők körében.

Németh Krisztián, a civil szervezet vezetője érdeklődésünkre elmondta: az egyesületet még a kilencvenes években alapították, a 2000-es években még nagyon neves előadók is érkeztek az akkor még kétnapos eseményre. Később sajnos esett a színvonal, majd jött a koronavírus-járvány.

- 2021-ben, mintegy másfél éve kértek fel az elnökségre, amelyet nagy tisztelettel elfogadtam. Igyekszünk minél több közösségi élményt nyújtani az itt élőknek. Tavaly kolbásztöltésre invitáltuk a helyieket, emellett tartottunk Mikulás-ünnepséget is, amelyen csaknem hatvan gyermek vett részt. Az idén a kolbásztöltés mellett szerveztünk már szemétszedési akciót, amelyre ugyancsak sokan jöttek el. Most – dr. Kalocsai Péter egyetemi docenc segítségével – életre hívtuk az Éhen Gyula-napot. Szerettünk volna tenni az iskoláért is, amely az egyesületnek is kvázi az otthona, így a palacsintát és a gulyást becsületkasszában árultuk. A befolyt összeget majd az intézménynek adjuk. Örülök, hogy ennyien eljöttek az eseményre, ez is azt bizonyítja, hogy sok-sok közösségi élményre van szükség ezen a városrészen is – fogalmazott Németh Krisztián.

Németh Krisztián megnyitóját követően Illés Károly, az önkormányzat Fidesz-frakciójának vezetője is köszöntötte az érdeklődőket. Dr. Kalocsai Péter előadása után a felnőttek sütöttek, főztek, a gyerekek Ringató foglalkozáson vehettek részt, de volt sorverseny, ugrálóvár, táncbemutató és fotósarok is. A szervezők abban maradtak, hogy jövőre is megrendezik az Éhen Gyula-napot.  

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Nehéz lesz az április a Rumi úton közlekedőknek
Napokon belül indul a város legforgalmasabb déli bevezető útjának felújítása, a Rumi út aszfaltozása miatt a hónap végén várhatóan pár napig teljes lezárás lesz a szakaszon, de már a marási munkák idején is lassabb haladásra kell számítani.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szólunk előre: április második hetében több helyen is útlezárások lesznek Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április második hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani.