km/óra
  2024.10.16., szerda  •  Gál napja
Kalandokra felkészülni: év végéig felújítanak a Budapest-Tatabánya-Győr vasút fővonalon

Kalandokra felkészülni: év végéig felújítanak a Budapest-Tatabánya-Győr vasút fővonalon

Szeptember 18-án megkezdődik a Biatorbágy és Szárliget közötti, 29 kilométeres vasúti pályaszakasz felújítása. Késések várhatóak, a pontos tájékozódásra egy weboldalt ajánl a MÁV, és azt ígérik, hogy a héten már közzé is teszik a megváltozott menetrendeket, térképeket. 

Rossz hír a vonattal Budapestre közlekedőknek: hétfőtől (szeptember 18.) a MÁV Zrt. tervei szerint a decemberi menetrendváltásig tart majd a Budapest-Tatabánya-Győr között futó egyes vasúti fővonal felújítása. 

Óránként egy-egy, a délutáni csúcsidőben menetirányonként és óránként pedig két-két személyszállító vonat haladhat át a karbantartással érintett szakaszon.

A vágányok karbantartását három ütemben végzik. Az első ütem kezdetétől, hétfőtől jelentősen módosul a vonatok menetrendje, ezért a győri fővonalon utazóknak a MÁV azt javasolja, hogy tájékozódjanak előre a menetrendről.
    
A belföldi járatok esetében 20-30 perccel, a nemzetközi vonatoknál pedig egy órával hosszabb eljutási idővel kell számolni, írja az MTI. 

Azt ígérik, az utasok tájékozódásához szükséges menetrendeket, térképeket a héten teszik közzé. Ezen információs aloldaluk (www.mav.hu/egyesvonal) feltöltése is folyamatosan zajlik. Cikkünk írásának pillanatában az összefoglaló tartalmán túl érdemi, konkrét menetrend-változást érintő információ még nem volt az oldalon. 

Ezenkívül az állomások, megállóhelyek, vonatok kijelzőin, plakátokon és hangosbemondókon, továbbá az értékesítési csatornáikon keresztül is megkezdik a tájékoztatást.

Augusztus 24-től sebességkorlátozást kellett bevezetni a 29 kilométeres Biatorbágy-Szárliget szakaszon, a 140 kilométer/órás sebességet egységesen 100-ra vették vissza, már ez is 5-10 perces késéseket okozott a vonalon. 

A Szárligetet is magába foglaló, a Vértesen átvezető Biatorbágy-Tatabánya vasúti pályán 1975-1978 között végeztek utoljára átfogó munkát, amikor számos ívet korrigáltak. 

Az ezen a szakaszon körülbelül 45 éves vágányokkal az a probléma, hogy a vasbeton talpfák csavaros rögzítése kilazult, a nagy forgalom miatt cserélni kellene őket.

A beavatkozás végrehajtására a MÁV által már 2019-ben elkészített, de forráshiány miatt több alkalommal elhalasztott infrastruktúra-fejlesztési program tervei alapján valósítják meg. A kivitelezést a MÁV leányvállalata, a MÁV FKG fogja elvégezni. Lázár János, Építési és Közlekedési miniszter egy videóban azt mondta, ne okoskodjon a MÁV vezetése, hanem csinálja meg a lehető leghamarabb a pályát.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Négy évet is várhat, aki Szombathelyen szeretne térdprotézis műtétet
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint van olyan beteg a szombathelyi Markusovszky kórház várólistáján, aki csak 2028 októberére kapott időpontot térdprotézis operációra, derült ki az RTL riportjából.
Az M86-os autóút felhajtóján fordult vissza és indult szembe a forgalommal a Suzuki idős sofőrje
A 112Press.hu olvasója, Kovács Krisztián örökítette meg autója fedélzeti kamerájával, hogy az előtte haladó, idős úr vezette Suzuki a 88-as főút felől, Sárvár irányából érkezve az M86-os felhajtójának végén, ahol a kocsik már rágyorsítanak, hogy felvehessék a pálya 110 km/h-s tempóját, megáll, megfordul, majd elindul a forgalommal szemben.
Újraélesztés világnapja: 24 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen keringésmegállás évente
Az Újraélesztés Világnapjához kapcsolódó nyitórendezvényen számos szombathelyi iskola diákja sajátíthatta el vagy tanulhatta újra az életmentő mellkaskompressziót az AGORA Művelődési és Sportházban. Az egész napos eseményt dr. Nemény András polgármester nyitotta meg.
December 16-án nyithat a Szedreskert Bölcsőde
Ma megindult a Szedreskert Bölcsőde műszaki átadás-átvételének folyamata, tájékoztat a déli városrész közösségimédia csoportjában Tóth Kálmán, helyi önkormányzati képviselő.
Véget ért a 2024-es lomtalanítási szezon Szombathelyen
Ezért a SZOVA Nonprofit Zrt. arra kéri a szombathelyieket, hogy már ne pakoljanak ki lim-lomokat az utcára, mert kollégáik nem fogják azokat elszállítani.