km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Isis istennő kultusza a középpontban: megnyílt a TeTT sorozat harmadik kiállítása az Iseumban

Isis istennő kultusza a középpontban: megnyílt a TeTT sorozat harmadik kiállítása az Iseumban

Megnyílt a TeTT sorozat harmadik, egyben utolsó kiállítása az Iseumban. A Genius Savariae című tárlat Isis istennő kultuszának római- és modern kori vetületeit mutatja be, illetve fókuszba helyezi Szentléleky Tihamér régész alakját, aki feltárta a savariai Iseumot, és elsőként ismerte fel a lelet jelentőségét.

 

A Tiltott, Tűrt, Támogatott, azaz a három T kultúrpolitikája nem 20. századi találmány, már a római korban is létezett - a birodalomban nehezen fogadták el az idegen vallási áramlatokat. Az Isis-kultusz sem volt kivétel, előbb tiltották, majd eltűrték, végül támogatták és terjesztették. Erről szól a TeTT kiállítássorozat harmadik, egyben utolsó állomása.


Németh György ókortörténész (ELTE) elmondta, hogy Augustus nem szerette az egyiptomi kultuszokat, botrányosnak tartotta, hogy állatfeje van egy emberalaknak. Nem támogatta a kultuszokat. Fura módon épp egy őrült császár, Caracalla az, aki nagyon is támogatta már, lehet, hogy úgy érezte, illik a jelleméhez, és akkor Rómában széles körben elfogadták.


Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója kiemelte, hogy ez a kiállítás is a Magyar Géniusz Program része. A vidéki múzeumok között  eddig még nem volt olyan, hogy 3,4 milliárd forint osztottak szét. 


A megnyitón Csapláros Andrea utalt arra, hogy a Magyar Géniusz Program sokat adott Szombathelynek is. Megújult a Szima-malom a skanzenban, új kiállítások valósultak meg, és kutatásra is költhettek. Horváth Soma alpolgármester a helyi géniuszokat emelte ki, akiket a program révén megismerhettünk: Bárdosi Jánost, a skanzen alapítóját, Schrammel Imre keramikusművészt és most Szentléleky Tihamért, aki nélkül nem lenne Iseum. Németh György ókortörténész felidézte az Isis-kultusz gyökereit, és mesélt arról, hogy az istennő Magyarországon Mozart Varázsfuvolájának bemutatója után került be a köztudatba - Sarastro ugyanis Isisről és Osisisről énekel az operában.


Bíró Szilvia régész mellett Sosztarits Ottó volt a tárlat kurátora, ő kalauzolta a megnyitó után az érdeklődőket. Az Iseum gyűjteményéből és más múzeumokból származó oltárkövek, szobrok, pénzérmék, egyéb leletek és leírások mutatják be az Isis-kultusz tárgyak mögött rejlő szellemi-lelki vetületét. Szentléleky Tihamér előtt is tiszteleg a kiállítás, aki 1955-ben kezdte el feltárni az Iseumot. Már korábban sejthető volt, hogy Savariában állt egy temploma az istennőnek, erre utaltak a földből előkerült márvány domborművek. Szentléleky volt, aki először azonosította az Iseumot, és felismerte a jelentőségét: ez a szentély volt a Duna-vidéki Isis-kultusz központja.


A Genius Savariae - Isis a Római Birodalomban és a modern kori Magyarországon című kiállítás egészen 2025. február 24-ig látogatható az Iseumban.

 

 

Forrás: SZTV
Fotó: Savaria Múzeum Facebook-oldala
 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.