km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Hozzám tartozol: Rozán Eszter és barátai a könyvtárban

Hozzám tartozol: Rozán Eszter és barátai a könyvtárban

Rozán Eszter és barátai "utóköltészeti napot" tartottak péntek délután a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Felelevenítették a Nándor család életéről szóló hangjátékot, versek hangzottak el, végül közös dalolással-zenéléssel zárták a délutánt.

Rozán Eszter és barátai fogadták a vendégeket péntek délután a Berzsenyi Dániel Könyvtár előadótermében, akik rögtön a Szóköz Rádióban 1995-ben indított, a Nándor család életéről szóló hangjáték előadásába csöppentek. A humoros sztori veleje, hogy egy férfi (Kelemen Zoltán, a Weöres Sándor Színház művésze) próbálja bizonyítani Klotildnak (Rozán Eszter), hogy ő a 15 éve lelépett férje. Bár a hangjáték kimenetelét interaktív módon a közönség szavazta meg (bizalmat szavazva a férfinak), a férj a jelenet végén újra kereket oldott. 


A hangjáték után, komolyabb hangulatra váltva, verseket hallhattunk a meghívott vendégek tolmácsolásában, melyek sorát Rozán Eszter két Balló László-vers interpretálásával zárta. Végül hangszert ragadtak a barátok, és a megzenésített versek, saját szerzemények meghallgatása után közösen énekelték el Bródy János Jöjj, kedvesem című dalát.
Aki járt már Rozán Eszter szervezte esten, tudja jól, mire számíthat: kacagtató, humoros jelenetekre, meghitt versekre, közös, felszabadult zenélésre. Péntek délután sem csalódtak a visszatérő vendégek, akiket hálás közönséggé éppen a Bródy-dalban megfogalmazott összetartozás érzése kovácsol.

 

TP
Fotó: Nagy Jácint
 

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.