km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Hernádi-Kern jutalomjátéka a Kalamazoo-ban: Nem adhatjuk fel!

Hernádi-Kern jutalomjátéka a Kalamazoo-ban: Nem adhatjuk fel!

Már szinte akkor a nagyteremben vannak, amikor még be sem lépnek. Hernádi Judit és Kern András évtizedek óta a részeink. Munícióval láttak/látnak el bennünket. Teátrumon innen, filmen túl. Jóval többek a szerepeiknél: fogalmak.

Aztán mikor hús-vér valójukban megjelennek a Weöres Sándor Színház deszkáin, megilletődötten sóhajtunk, tapssal üdvözöljük őket. Megköszönjük mindazt, amit eddig kaptunk tőlük. Ám nincs mese. Bármekkorák eddigi érdemeik, a múltjuk – a belénk épült lényük – önmagában nem „vinné el” az estet.

Itt és most újra kell „fabrikálniuk” önmagukat, egymást, a közönséget. De már a legeslegelső szekundumban belénk hasít: jottányit sem változtak. Illetve, dehogyisnem. Még ragyogóbbak, sugárzóbbak, ha egyáltalán lehet fokozni: még szerethetőbbek. Amiként egy régi színi kritikus fogalmazott (anno Mezei Mária kapcsán), az rájuk szintúgy „ül”: csak ürügynek tekintik a szerep kana vászát (szövetét/szövegét), igaz alkotást hoznak létre önmagukból, emlékeikből, fájdalmaikból, örömeikből teremtve meg. Kis túlzással: felüthetnék akár a telefonkönyvet, duóban olvashatnák a neveket, a foglalkozásokat, a címeket, a számsorokat, akkor is magukra fókuszáltatnák a figyelmünket. Mindeközben nekünk tartanának tükröt. Merjünk szembenézni kisszerűségeinkkel, kishitűségeinkkel, félelmeinkkel. Ha meg-megkésve is, de vállaljuk önmagunkat, céljainkat, döntéseinket. Ne lacafacázzunk! 

Csaknem mellékes, hogy a Kalamazoo című amerikai komédiával vendégszerepelnek. Bár annak sem „piskóta” az üzenete: nem számít az életkor, az utolsó leheletünkig se adjuk fel!

Hernádi Judit és Kern András a darabban Fotó: Kultúra online

Jutalomjátékukkal ezúttal is ünnepet teremtettek. Építettek – továbblendítenek – bennünket.

Szenkovits Péter
 

kapcsolódó cikkek
Újra Szombathelyen Hernádi Judit és Kern András
Újra Szombathelyen Hernádi Judit és Kern András
A Weöres Sándor Színházba hozzák el közös komédiájukat.
címkék
kapcsolódó cikkek
Újra Szombathelyen Hernádi Judit és Kern András
Újra Szombathelyen Hernádi Judit és Kern András
A Weöres Sándor Színházba hozzák el közös komédiájukat.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.