km/óra
  2023.12.01., péntek  •  Elza napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Harmadszor mérhették össze tudásukat a gyerekek a Városi Diák- és Szabadidősport Napon

Harmadszor mérhették össze tudásukat a gyerekek a Városi Diák- és Szabadidősport Napon

Harmadszor rendezték meg a Városi Diák- és Szabadidősport Napot a Fő téren. Futóversenyen mérhették össze gyorsaságukat, ügyességüket az óvodások, általános- és középiskolások, valamint a Szombathelyi Sportiskola jóvoltából különböző sportágakkal is megismerkedhettek testközelből.

 

Csütörtök délelőtt gyerekzsivajtól volt hangos a szombathelyi Fő tér, ahol harmadik alkalommal rendezték meg a városi diák és szabadidősport napot. 


Dr. Nemény András polgármester örömét fejezte ki, mivel 200 óvodás vett részt a programon. Szerinte ez a komoly létszám is mutatja, hogy a sport az, amit nem lehet elég korán elkezdeni. 


Az ünnepélyes megnyitót követően futóversenyt rendeztek az óvodások, általános- és középiskolások részére. A legkisebbek erőpróbáját a sportiskolás görkorcsolyások felvezetése tette még színesebbé. A program egyik fő attrakciójának az Európai Diáksport Nap 2023 méteres távjának teljesítése volt. A futóversenyen résztvevők közül nemenként az egyes kategóriák első három helyezettje érem díjazásban, míg az első hat helyezett oklevélben részesült. Ugyanakkor a gyerekek különböző sportágakkal is testközelből ismerkedhettek meg.


Kovács Cecília, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, úgy gondolja, hogy az egészség szempontjából mindenek előtt a legfontosabb dolog, hogy a gyerekek mozogjanak, a szabadban legyenek és ne csak a szobában ülve játszanak. 


A Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola valamennyi szakosztálya tiszteletét tette a rendezvényen, ennek köszönhetően a gyerekek kipróbálhatták magukat sakkozóként, röplabdázóként vagy épp kosárlabdázóként is. Bemutatkozott a nagyközönség előtt a nyáron alakulat az Arenda Teqball Sport Club, amelynek igazolt játékosai rögtönzött bemutatót is tartottak. A sportnap zárásaként a Szombathelyi Futóklub Szabadidősport Egyesület által szervezett városismereti futáson vehettek részt az érdeklődők.

 

 


Forrás: SZTV
Fotó: Dr. Nemény András Facebook-oldala
 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
Savaria Fórum 32. évfolyam 42. szám - 2023.11.24.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Anyagi vészhelyzet a Szombathelyi Haladásnál
Az alkalmazottak (játékosok, edzők, stábtagok) több hónapja nem kaptak fizetést a Szombathelyi Haladás NB II-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságtól, ha a többségi tulajdonos, Homlok Zsolt nem rendezi az adósságot, decemberben akár meg is szűnhet a zöld-fehér együttes, értesült az ugytudjuk.hu.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Csokimikulásért törtek be fiatalok a szombathelyi vásár Mézeskalács Házikójába
A 2023-as Szombathelyi Adventi Vásár nyitónapját megelőző éjszakán a kameraképen vették észre a közterület-felügyelet munkatársai, hogy két fiatal próbál bejutni a lezárt Fő téri Mézeskalács Házikóba - adja hírül a város hivatalos Facebook-oldala.
legfrissebbek
Dr. Bödör Géza: Amerikából jött, de ezúttal nem ő volt a pilóta
Dr. Bödör Géza orvosprofesszor, laborvezető (University of Colorado, Denver) miként került a szombathelyi vérellátóból egy amerikai egyetemi katedrára? Nos, ez is kiderült mindazok számára, akik ellátogattak csütörtökön este a könyvtárba. Spiegler Tibor, a helytörténeti gyűjtő, mint volt osztálytárs invitálta meg a professzort, aki kalandos életéről az előadás előtt mesélt. A mostani hazatérése apropóját az adta, hogy a minap volt a 45. orvosi egyetemi évfolyam-találkozója.
„A zene felszabadít, erőt ad, segít leküzdeni félelmeinket”
Adventi jótékonysági hangversenyt rendezett a szombathelyi Zonta Club, a Művészeti és a Premontrei Gimnázium a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja alkalmából.
Futsal Bajnokok Ligája: remekül kezdett, de alulmaradt a tavalyi Final Four-résztvevő Anderlechttel szemben a Haladás
A magyar bajnok egy öngóllal és Henrique Diniz egészen elképesztő találatával 2-0-ra vezetett, ezt követően azonban már csak a belgák találtak be, akik végül 5-2-es győzelmet arattak.
Átadták a balatoni bringakör Balatonudvari és Vonyarcvashegy közti szakaszát
Átadták a balatoni bringakörút Balatonudvari és Vonyarcvashegy közötti, 10,5 kilométeres, megújult szakaszát csütörtökön.
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék Szombathelyen a hétvégén
Több hullámban érkezik változatos halmazállapotú csapadék december első hétvégéjén: pénteken kiadós mennyiség esőre, szombaton pedig esőre, havas esőre, havazásra kell készülni erős, néhol viharos széllel, majd vasárnap kisüt a nap. Nagy lesz a hőmérséklet-különbség az északkeleti és a déli országrészek között: szombaton napközben mínusz 1 és plusz 15 fok között lesz a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.