km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Gulyás Gergely: néha a reménytelennek tűnő küzdelem is hozhat eredményt

Gulyás Gergely: néha a reménytelennek tűnő küzdelem is hozhat eredményt

A legbátrabb falu címet viselő Vas megyei község Kercaszomor ékes példája annak, hogy néha a reménytelennek tűnő küzdelem megvívása is győzelemre vezethet és hozhat eredményt - hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, amikor felavatta a település centenáriumi emlékművét, amelyet az 1920-ban indított honvédő fegyveres felkelés emlékére állítottak.

 

Gulyás Gergely ünnepi beszédében úgy fogalmazott: vannak helyzetek, amikor küzdelem nélkül nem lehet megmaradni, amikor bátorsággal és elkötelezettséggel reménytelennek látszó helyzeteket is megfordíthatunk, különösen akkor, ha az igazság a mi oldalunkon áll. Ilyen helyzet volt az is, amikor egy kis falu lakói 1920 augusztus elején vállalták a fegyveres harcot a sokszoros túlerővel szemben, és noha a harcban nem győzhettek - hihetetlen módon és váratlanul - a Trianoni békediktátum ellenére is sikerült kivívniuk, hogy továbbra is Magyarországhoz tartozhassanak - mondta.     Hozzátette: Trianon évszázados "szabadság problémát" jelentett Magyarország számára és folyamatos küzdelmet az elcsatolt területeken élő magyarok jogainak és nemzeti identitásunk megőrzése érdekében. "Mindenki magyar, akinek Trianon fáj" - jelentette ki Gulyás Gergely, hangsúlyozva, hogy a kis falu bátorsága, csakúgy mint Balassagyarmat, a hűségfalvak és népszavazással Magyarországon maradt Sopron példát és  hitet adott az egész országnak.


V. Németh Zsolt (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében úgy fogalmazott: az igazi élő történelem mindig az egyes emberek, családok története, amelyek együtt a nemzet történelmét adják. Ez a történelem apáról fiúra száll, egymásnak adják át az emberek, így történt ez az elmúlt száz évben Kercaszomoron is, ahol nemcsak megőrizték történetüket, de a kellő tisztelettel, megbecsüléssel adóztak a hősök emlékének.


Kapornaky Sándor (független), a község polgármestere szerint az emlékmű és a körülötte kialakított park egyszerre szolgálja majd az emlékezést, a hősök tiszteletét és a szomoróci tanösvény kiindulópontjaként az Őrségbe érkező túrázókat is.


Az ünnepélyes keretek között leleplezett és megkoszorúzott - hat tonnás bazaltkőből formált - emlékművön a fegyveres felkelés 25 résztvevőjének nevét örökítették meg.


Szomorócot és Kercát 1920. augusztus 1-jén az antant által meghatározott demarkációs vonalat megsértve megszállták a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság csapatai, akikkel a helyi lakosság a határőrökkel közösen fegyveresen vette fel a küzdelmet. A megszállók többszörös túlerőben voltak, ezért a felkelést órákon belül leverték, a részvételt pedig megtorolták. Ezt követően a határmegállapító bizottság úgy döntött, hogy Szomorócot vissza kell adni Magyarországnak, a megszállók kivonultak, a község pedig 1922. február 9-én ismét csatlakozott Magyarországhoz.


Példamutató helytállásukért és bátorságukért Kercaszomor községnek és lakóinak az Országgyűlés 2008. október 27-én egy emléktörvényt alkotva ítélte oda a Communitas Fortissima, vagyis a legbátrabb falu címet. (MTI)
 


Fotó: A szomoróci hazavédő fegyveres felkelés 100. évfordulója alkalmából állított Communitas Fortissima emlékmű a Vas megyei Kercaszomoron az avatás napján, 2020. augusztus 1-jén. MTI/Varga György

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.