km/óra
  2024.10.16., szerda  •  Gál napja
Már dolgoznak a Rumi Rajki utca első szakaszának felújításán

Már dolgoznak a Rumi Rajki utca első szakaszának felújításán

Hétfőn reggel megkezdődött Kámonban a Rumi Rajki utca felújításának első szakasza, a gázvezetékek rekonstrukciója. Emiatt - előreláthatólag október 28-ig - a Szent Imre herceg útjától egyirányúsították a Rumi Rajki István utcát a Benczúr Gyula utcáig.

Elsőként a Rumi Rajki István utca 1-5. közötti szakaszán dolgoznak, a felújításhoz kapcsolódóan az MVM Égáz-Dégáz Földhálózati Zrt. gázvezeték rekonstrukciós munkálatai hétfőn meg is kezdődtek. A gázközmű cseréje után végzi majd el a kivitelező az útszakasz aszfaltozási munkáit. 

A Rumi Rajki utca felújítása a Kámon-herényi közutak felújítását célzó városi fejlesztési terv része, amit dr. László Győző alpolgármester készített el dr. Nemény András polgármester kérésére. 

Az érintett lakók, valamint a Benczúr óvoda és a Gothard iskola tájékoztatása már megtörtént a gázrekonstrukcióról, az ingatlanok gázátkötésének időpontjáról pedig a szolgáltató ad külön értesítést.

A Rumi Rajki István utca első szakaszát követően a Rumi Rajki István - Paragvári utca - Szent Imre Herceg út - Szófia utca által határolt útszakaszt teszik rendbe.

Fotók: Facebook/Dr. László Győző

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Hamarosan megújul a Rumi Rajki István utca
Hamarosan megújul a Rumi Rajki István utca
Gázvezeték-építés miatt egyirányúsítják a Rumi Rajki István utca egy részét
Gázvezeték-építés miatt egyirányúsítják a Rumi Rajki István utca egy részét
Szombathely városvezetésének döntése értelmében megújul Kámonban, a Rumi Rajki István utca első szakasza, a felújításhoz kapcsolódóan az MVM Égáz-Dégáz Földhálózati Zrt. gázvezeték rekonstrukciós munkálatokat végez 2023. október 16. reggel 8 órától a Rumi Rajki István utca 1-5. közötti szakaszon, olvasható a Városháza közleményében.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Négy évet is várhat, aki Szombathelyen szeretne térdprotézis műtétet
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint van olyan beteg a szombathelyi Markusovszky kórház várólistáján, aki csak 2028 októberére kapott időpontot térdprotézis operációra, derült ki az RTL riportjából.
Az M86-os autóút felhajtóján fordult vissza és indult szembe a forgalommal a Suzuki idős sofőrje
A 112Press.hu olvasója, Kovács Krisztián örökítette meg autója fedélzeti kamerájával, hogy az előtte haladó, idős úr vezette Suzuki a 88-as főút felől, Sárvár irányából érkezve az M86-os felhajtójának végén, ahol a kocsik már rágyorsítanak, hogy felvehessék a pálya 110 km/h-s tempóját, megáll, megfordul, majd elindul a forgalommal szemben.
Újraélesztés világnapja: 24 ezer embert érint Magyarországon a hirtelen keringésmegállás évente
Az Újraélesztés Világnapjához kapcsolódó nyitórendezvényen számos szombathelyi iskola diákja sajátíthatta el vagy tanulhatta újra az életmentő mellkaskompressziót az AGORA Művelődési és Sportházban. Az egész napos eseményt dr. Nemény András polgármester nyitotta meg.
December 16-án nyithat a Szedreskert Bölcsőde
Ma megindult a Szedreskert Bölcsőde műszaki átadás-átvételének folyamata, tájékoztat a déli városrész közösségimédia csoportjában Tóth Kálmán, helyi önkormányzati képviselő.
Véget ért a 2024-es lomtalanítási szezon Szombathelyen
Ezért a SZOVA Nonprofit Zrt. arra kéri a szombathelyieket, hogy már ne pakoljanak ki lim-lomokat az utcára, mert kollégáik nem fogják azokat elszállítani.