km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Fordított és elhozta a három pontot Makóról a Haladás-Viktória

Fordított és elhozta a három pontot Makóról a Haladás-Viktória

A szombathelyiek már a mérkőzés elején hátrányba kerültek, azonban gyorsan magukra találtak és még az első félidőben összejött az egyenlítés Fördős révén. A második játékrészben aztán egyértelműen nekik állt a zászló, Herczeg 74. percben szerzett góljával pedig meg is nyerték a találkozót.

 

SIMPLE NŐI LIGA, 7. FORDULÓ

KÉSZ-ST. MiHÁLY FC - HALADÁS-VIKTÓRIA FC 1-2 (1-1)

 

St. Mihály: Csontos – Savanya, Görög (Kiss-Lantos, 75.), Papp, Bartalis – Ramor (Sweatman, 46.), Sárosi, Malasevic, Micic – Pilán (Kopren, 85.), Török

Vezetőedző: Jenei Péter

Haladás-Viktória: BIRÓ – BALOGH, HORTI, Jánosi, Hajba – Herczeg, FÖRDŐS, Németh M. – NÉMETH A., Szil, HARSÁNYI

Vezetőedző: Szabados György

Gólszerzők: Török 4., ill. Fördős 20., Herczeg 74.

 

A Diósgyőr elleni fájó kupabúcsú után a Szent Mihály elleni idegenbeli bajnoki találkozón javíthatott a Haladás-Viktória. Szabados György együttese a bajnokságban két bravúrdöntetlennel hangolt a találkozóra, a Ferencváros és a DVTK ellen is sikerült pontot szereznie a szombathelyieknek. A házigazda a hatodik helyet foglalta el a tabellán a találkozó előtt, és az előző fordulóban a vendégekhez hasonlóan döntetlent ért el, méghozzá az ETO együttese ellen. 

 

Az álmosan, fásultan kezdő vasiak számára nem indult jól a találkozó, egy védelmi megingást már a negyedik percben kihasznált a hazai együttes és Török révén megszerezte a vezetést. Nem sokkal később akár újabb gólt is szerezhetett volna a Szent Mihály, Bíró Barbara azonban bravúrral védett egy szabadrúgás után. A Viktória szépen lassan kezdte felvenni a mérkőzés ritmusát, aminek a 20. percben egyenlítés lett a gyümölcse: egy beadás után Fördős fejelt a kapuba és módosította 1-1-re a találkozó állását. A játékrész folytatásában főként mezőnyben folyt a játék, apróbb helyzetecskék adódtak ugyan, azonban igazán veszélyes helyzetet egyik csapat sem tudott teremteni az ellenfél kapuja előtt. 

 

A fordulás után egyértelműen a szombathelyiek akarata érvényesült, a játék főként a hazaiak térfelén zajlott. A meddő mezőnyfölény a 74. percben érett góllá, miután Hajba centerezését Szil készítette le okosan Herczegnek, aki kilőtte a jobb alsó sarkot és ezzel már 1-2-re a Haladás-Viktória vezetett. A román válogatott kiválóságnak ez volt az első gólja szombathelyi színekben. A különbség könnyen tovább nőhetett volna az utolsó negyed órában, a helyzeteket azonban elpuskázta a vendég együttes. A zöld-fehérek győzelme azonban így sem forgott veszélyben, különösen a második félidei játék képe alapján megérdemelt Haladás-Viktória-siker született. 

 

A szombathelyiek a következő fordulóban október 31-én a Kelen SC vendégei lesznek. 

 

Fotó: Nagy Jácint

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Bódi Mária Magdolna: tablókon a vértanú életútja Szombathelyen
A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontba érkezett a Bódi Mária Magdolna életéről szóló utazó kiállítás.
Záporok, zivatarok rondíthatnak bele a szerdába
Délutánra 23-25 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Kosárlabda: drámai, kétszeri hosszabbításos mérkőzésen maradt alul a Falco az Albával szemben Székesfehérváron
A hazaiak őrült összecsapáson arattak 120-112-es, összesítésben egyenlítést érő győzelmet, a szombathelyiek ezzel első vereségüket szenvedték el a szezonban.
Kullancsszezon: ez a természetes olaj hatékonyabb a bolti szereknél?
Megérkezett a tavasz, és vele együtt a szabadtéri programok ideje – a kirándulások, kerti munkák szezonja. Sajnos ez egyben a kullancsszezon kezdetét is jelenti, a vérszívók pedig komoly betegségek hordozói lehetnek. Létezik természetes alternatívája a riasztószereknek, de a tudomány szerint nem mindegy, hogyan visszük fel a bőrre, ruhánkra.
Politico: felértékelődött az EU kiszámítható és stabil szerepe a világkereskedelemben
Brüsszel egyre inkább a globális stabilitás és partnerség központjává válik, ahogy a világ országai az Európai Unióval keresik az együttműködést Donald Trump hivatalban lévő második elnöksége és az általa képviselt, illetve már érezhető protekcionista kereskedelmi politika idején – írja a Politico brüsszeli hírportál Ursula von der Leyen bizottsági elnökre hivatkozva.