km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Elkezdődött a krízisidőszak a hajléktalanellátásban

Elkezdődött a krízisidőszak a hajléktalanellátásban

Megérkezett a hideg idő, ezzel kezdetét vette a krízisidőszak a hajléktalanellátásban. Összefogtak a hatóságok, hogy könnyebben és hatékonyabban segíthessenek annak, aki az utcán él - mindannyiukat várja a Zanati út 1. Idén 19 emberre kell különösen odafigyelnie a FÉHE utcai szolgálatának.

 

Kocsija csomagtartóját nyitotta ki Kelemen Krisztián, meleg kabátokat hozott a Zanati útra. A krízisidőszak sajtótájékoztatójára érkezett a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke, tele szatyrokkal. 


Az utcai szociális szolgálat szakemberei este járták be azokat a helyszíneket, ahol tudnak róla, hogy él valaki, aki nem vette még igénybe a Zanati úti ellátását. A krízisidőszak a hideg idő beálltával kezdődik, innentől a fagyhalál fenyegeti a kint élőket.


Németh János, a Közterület Felügyelet szombathelyi irodavezető-helyettese elmondta, hogy a térfigyelő ügyeleti központban a diszpécser a lakossággal folyamatosan tartja a kapcsolatot, és elmondható az, hogy a lakosság nagyon érzékeny erre a témára. Bárkit látnak az utcán, és úgy gondolják, hogy segítségre szorul, a közterület-felügyeletet értesítik. A felügyelet diszpécsere pedig a reagáló szolgálatot, vagy a közterületi szolgálatot azonnal a helyszínre irányítja.


Ha valaki nem hajlandó bemenni a Zanati úti melegbe, akkor az utcai szociális szolgálat szakemberei is adnak pokrócot, konzervet a segítségre szorulóknak.


Németh Klára, a FÉHE Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, az ügyfeleik keresik azokat a zugokat, helyeket, ahol észrevétlenek maradhatnak. Nagyon fontos, ha a lakosság is észreveszi azt, hogy hajléktalan, fedél nélküli ember húzódik meg akár a bokrok között, akár egy sátorban, akár egy lakhatás céljára nem alkalmas építményben, hívja a szervezetüket, 0680-205-165.


Ezzel tud a lakosság a legtöbbet segíteni ezeknek az embereknek. Télen a konzerveket, tartós élelmiszereket, kabátot, meleg ruhát, alsóneműt várnak az adományozóktól a segítők.


Kelemen Krisztián, a Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnöke hozzátette, annak érdekében, hogy idén se fagyjon meg senki se az utcán, az önkormányzat összefogja azokat a szervezeteket, akik egyrészt a jelzőrendszernek, másrészt az ellátórendszernek a részét képezik. Minden évben november 1-jén kezdődik a krízisidőszak, ennek az időszaknak az elején tartanak egy krízismegbeszélést, amelyen jelen vannak ezek a szervezetek.


Mások mellett a mentőszolgálat, a polgárőrség, a rendőrség is segítik a FÉHE szociális szakembereinek munkáját - szükségük van egymásra, hiszen gyakran sérült az utcán fekvő ember, máskor pedig a közterületesek riasztják az utcai szolgálat kocsiját, hogy meleg helyre kerülhessen az otthontalan ember is. 


“A tavalyi évben 16 főre kellett fokozottan figyelnünk, akiket nagyon nehéz rávennünk arra, hogy a Zanati út 1. szám alá menjenek be, és ott töltsék az éjszakákat, nyilván önkormányzatunk annak tud segíteni, aki hagyja, elfogadja a segítséget, és megbecsüli a segítséget” – tette hozzá Kelemen Krisztián. 


Itt van ugyanis nappali melegedő és éjszakai menedék is. Idén egyébként a munkásszállókról kerülnek ki az utcára emberek, akad köztük ukrán, sőt mongol hajléktalan is.

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.