km/óra
  2025.05.22., csütörtök  •  Júlia, Rita napja
Energiacsúcs összehívását követelik Orbántól az ellenzéki polgármesterek: megengedhetetlen, hogy fázzanak a gyerekek

Energiacsúcs összehívását követelik Orbántól az ellenzéki polgármesterek: megengedhetetlen, hogy fázzanak a gyerekek

Több ellenzéki vezetésű város polgármestere, köztük dr. Nemény András is aláírta azt a nyílt levelet, amiben Karácsony Gergely arra szólítja fel Orbán Viktort, hogy haladéktalanul hívja össze a Magyar Önkormányzatok Szövetsége által kezdeményezett Nemzeti Energiacsúcsot, olvasható a 444.hu cikkében.

 

Mint írják: „Egyetlen polgármester sem akar intézményeket bezárni, mindent megteszünk az alapvető közszolgáltatások működtetése érdekében. Mindannyian megengedhetetlennek tartjuk, hogy fűtetlen óvodákban és bölcsődélben fázzanak a gyerekek” - írják. Szerintük a csúcs jó alkalom lenne arra, hogy „a másra mutogatás, a bűnbakok keresése helyett végre megoldási javaslatok kerüljenek azasztalra”.


A javaslatuk szerint „a magyar települések támogatásának forrása lehet az önkormányzatoktól elvont adóbevétel visszaadása éppúgy, mint a megemelkedett energiaárak miatt keletkezett költségvetési többletbevétel”.


Egyben tárgyalást kezdeményeznek arról is, hogy „a Paksi Atomerőmű által 12 forintért megtermelt áramot az önkormányzatok ne 400 forintnál is magasabb áron kapják. Miközben a paksi áramból minden magyar településen biztosítani lehetne a közszolgáltatások áramigényét, megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy közösségi beruházásként megépülterőmű termelésén egy állami tulajdonú cég a magyar települések kárára nyerészkedjen”.


A levél aláírói:
•    Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere;
•    Botka László, Szeged polgármestere;
•    Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere;
•    Péterffy Attila, Pécs polgármestere;
•    Nemény András, Szombathely polgármestere;
•    Csőzik László, Érd polgármestere;
•    Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere;
•    Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere;
•    Nyirati Klára, Baja polgármestere;
•    Hegedűs Péter, Balmazújváros polgármestere;
•    Szitka Péter, Kazincbarcika polgármestere;
•    Gémesi György, Gödöllő polgármestere;
•    Máté Antal, Nyírbátor polgármestere,
•    Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere,
•    Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere,
•    Matkovich Ilona, Vác polgármestere,
•    Göbl Richárd, Budakalász polgármestere;
•    Leidinger István, Pomáz polgármestere

 

Karácsony Gergely nyílt levele Orbán Viktor miniszterelnöknek itt olvasható: 

 

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Rendhagyó színházi élmény az osztályteremben
Különleges irodalomóra részesei lehettek a Bolyai Gimnázium 11.c osztályos tanulói: május 21-én a Weöres Sándor Színház társulata hozta el hozzájuk Szophoklész Antigoné című tragédiáját – nem a megszokott színpadi környezetben, hanem közvetlenül az iskola falai között, a tanteremben.
Hatalmi átrendeződések és geopolitikai kihívások
A jelenlegi világrend válságát és a geopolitikai erőviszonyok átalakulását elemezte Miletics Péter, a Honvédelmi Minisztérium tudományos kutatóhelyének vezető kutatója az ELTE Savaria Egyetemi Központban tartott előadásán.
Jazzation: az énekegyüttes csütörtök este ad koncertet a Püspöki Palotában
A nemzetközi fellépéseken is sikeres acapella együttes olyan művészekkel is fellépett már, mint már Bobby McFerrin vagy a modern acappella svéd nagyágyúja, a The Real Group.
Szijjártó szerint semmilyen módon nem avatkoztak a román elnökválasztásba, és ez volt a helyes döntés
Ehhez képest a magyarellenes George Simion Orbán Viktor őt dicsérő szórólapjaival és Facebook-hirdetéseivel kampányolt. A hétvégi győztes Dan Nicusorról a választások előtt egy szót sem szólt a magyar miniszterelnök.
A 125 éve született író-géniuszt, Márai Sándort idézte meg Czetter Ibolya Szombathelyen
„Írtam, mert valamit el akartam mondani” – A Márai hagyaték címmel tartott lélekig hatoló előadást dr. Czetter Ibolya, az ELTE SEK Magyar Irodalomtudományi Tanszékének vezetője, nyelvész, irodalomtörténész kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár zsúfolásig megtelt előadótermében.