km/óra
  2024.10.15., kedd  •  Teréz napja
Elrettentő oktatófilm is lehetne a nemeskeresztúri vasúti átjárós baleset (VIDEÓ)

Elrettentő oktatófilm is lehetne a nemeskeresztúri vasúti átjárós baleset (VIDEÓ)

A MÁV hálózatán eddig kétszer annyi baleset történt vasúti átjárókban, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az eddig történt tíz baleset közül egy súlyos-, öt könnyű sérüléssel, négy pedig anyagi kárral járt, az ok pedig jellemzően újra a figyelmetlenség és a KRESZ-szabályok megszegése volt. Akár elrettentő oktatófilm is lehetne az a felvétel, amely a mai napon a nemeskeresztúri vasúti átjáróban készült.

A MÁV idén is folytatja vasútbiztonsági kampányát, és körültekintő közlekedésre kéri a járművezetőket, kerékpárosokat és gyalogosokat. A vasúttársaság igyekszik a lehető legtöbbekhez eljuttatni üzenetét: járművel vagy gyalogosan közlekedve is élet-halál kérdése lehet a KRESZ szabályok betartása!

A vasúti átjárós balesetek számának visszaszorítása valamennyiünk közös ügye, ezért a MÁV arra kéri a közlekedőket, hogy minden körülmények között tartsák be a szabályokat, és csak akkor hajtsanak át a vasúti átjárón, ha kétséget kizáróan meggyőződtek arról, hogy semmilyen veszély nem akadályozza az áthaladást!

Az elmúlt 15 évben vasúti átjáróban nem történt a vasút hibájából halálos kimenetelű baleset, azokat minden esetben a közúton közlekedő figyelmetlensége vagy a KRESZ-szabályok megszegése okozta. A MÁV hálózatán a vasúti átjárók védelme, azok biztosítási módja kivétel nélkül minden esetben megfelel a hatóságilag előírt biztonsági szintnek.

A MÁV az alábbi KRESZ-szabályok betartását kéri a balesetek elkerülése érdekében:

  • A vasúti átjárót csak fokozott óvatossággal szabad megközelíteni.
  • Biztosított vasúti átjárón csak akkor szabad áthajtani, ha mindkét sorompó nyitva van, a fényjelző vagy hangjelző berendezés nem ad tilos jelzést, illetve a fénysorompó vagy a félsorompóval kiegészített fénysorompó villogó fehér jelzést ad.
  • A vasúti átjárón folyamatosan, azaz megállás nélkül, legalább 5 km/órás átlagsebességgel szabad áthaladni.
  • Vasúti átjáróban és közvetlenül a vasúti átjáró előtt tilos előzni.
  • A vasúti átjáróba csak akkor hajtsunk be járművünkkel, ha abból a kihaladás is biztonságosan megvalósítható (kocsisor mögé ne zárkózzunk fel az átjáróban)!
     

Ha a vasúti átjárót biztosító berendezés nem működik – nem látható a fényjelzőn a villogó fehér fény –, minden esetben meg kell állnunk az átjáró előtt. Csak azután szabad továbbhaladni, ha meggyőződtünk róla, hogy nem jön vonat és a biztonságos áthaladásnak minden feltétele megvalósul! Fénysorompónál az jelzi az üzemzavart, ha egyik fény sem világít.

A fokozott figyelési kötelezettség, valamint a fényjelzőkészülék tilos jelzése a gyalogosokra és a kerékpárosokra is ugyanúgy vonatkozik, sőt még a megkülönböztető jelzést használó járművekre is. A járművezetés közbeni telefonálás is elterelheti a vezető figyelmét, így előfordulhat, hogy a vasúti átjáró tilos jelzését nem veszi észre a sofőr.

A szembe sütő nap elvakíthatja a jármű vezetőjét, aki nehezebben veheti észre a fényjelző készülék jelzését. Ugyanígy a fényjelzőre tűző nap is okozhat észlelési problémát. Amennyiben a közúti jármű vezetője nem tud kétséget kizáróan megbizonyosodni arról, hogy a fénysorompó-berendezésen milyen fény világít, a vasúti átjáró előtt érdemes lelassítani (akár meg is állni), és úgy meggyőződni arról, milyen jelzést mutat a lámpa, illetve nem közelít-e vonat - olvasható a MÁV közleményében.

Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
Savaria Fórum 33. évfolyam 35. szám - 2024.10.11.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Mediterrán növényekkel kísérletezik ez a szombathelyi őstermelő
Különleges, leginkább a mediterráneumban honos gyümölcsöket termeszt köveskáli ültetvényén egy szombathelyi, három diplomás őstermelő, akit a felfedezés öröme, a gyümölcs kertészetben megtalált flow vezet hétről hétre a fák közé, hogy ott megtalálja a boldogságot. Most éppen a pisztácia a sláger nála, de a négy hektáros birtokon több mint 400 fajta gyümölcsfa várja a hetente kétszer érkező gazdát, Badics Lászlót.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Pocak nyugállományba készül
Pocak elmúlt 10 éve robbanóanyag-kereső kutyaként telt. Ez egy speciális szakterület és stabil fizikai állóképességet kíván.