km/óra
  2024.05.19., vasárnap  •  Ivó, Milán napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Életfogytiglant kapott egy férfi, aki megerőszakolta az unokahúgát

Életfogytiglant kapott egy férfi, aki megerőszakolta az unokahúgát

A "három csapás" jogintézményének alkalmazásával ítélték életfogytig tartó szabadságvesztésre azt a férfit, aki szexuális bűncselekményt követett el nevelt lánya, egyben unokahúga ellen - közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

 

A közlemény szerint a férfi a nagybátyja és egyben a nevelőapja is volt a 2004 februárjában született lánynak. Egy soproni ingatlanban velük élt a lány édesanyjának korábbi kapcsolatából született további két kiskorú gyermeke is.  


A vádlott 2018 szeptemberében erőszakkal szexuális cselekmény eltűrésére kényszerítette a tizennégy éves lányt, majd veréssel fenyegette meg, ezért a sértett nem mert beszélni senkinek a vele történtekről. A cselekmény következtében a lány teherbe esett, melyet egészségügyi ellátás keretében megszakítottak - írták.


A vádlott ezután is többször fenyegette, bántalmazta nevelt lányát: 2018 decemberében, valamint 2019 júliusában legalább öt alkalommal, szintén erőszakkal kényszerítette szexuális cselekmény eltűrésére, amelynek következtében a lány ismét terhes lett. A közlemény szerint ezt a terhességet is megszakították.


Azon a napon, amikor a férfi egy másik ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését tölteni kezdte, a lány és az édesanyja feljelentést tettek - közölte az ügyészség.


A Győri Törvényszék a férfit szexuális erőszak bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, és végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel kerülne kapcsolatba.


A bíróság megállapította, hogy a férfi a fegyházbüntetésből legkorábban 25 év múlva bocsátható feltételes szabadságra. Cselekménye személy elleni erőszakos bűncselekménynek minősül, és mivel ilyen jellegű bűncselekmény miatt már 2014 decemberében és 2019 júniusában is elítélték, a törvény értelmében erőszakos többszörös visszaeső, emiatt az újabb, súlyos bűncselekményért kötelező életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása vele szemben.


Az ítélet ellen a vádlott és a védője felmentés érdekében fellebbezett, míg a fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint a férfi bűnös, a kiszabott büntetés törvényes. Az eljárás másodfokon a Győri Ítélőtábla előtt folytatódik - áll a közleményben. (MTI)

 

Illusztráció: pixabay.com

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 19. szám - 2024.05.17.
Savaria Fórum 33. évfolyam 19. szám - 2024.05.17.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Kikapott, de bennmaradt az NB/II-ben a Haladás - papíron
A Merkantil Bank liga 33. fordulójában a vasiak az Ajkát látták vendégül. Ellentétes félidők után a vendégek 3-1-re nyertek.
Sportszerűség, fegyelem, bajtársiasság, humor – felavatták a Szabó Éva sétányt (képgalériával)
Tegnap délután ünnepélyes keretek közt felavatták a Haladás pálya mögött a Szabó Éva sétányt. Köszöntőbeszédet dr. László Győző, Szombathely sportügyekért is felelős alpolgármestere, Kelemen Krisztián önkormányzati képviselő és Szabó Hajnalka, a Haladás VSE Tenisz Szakosztályának elnöke mondott. Az ünnepi esemény zárásaként leleplezték Szabó Éva emléktábláját. A legendás teniszező 2022-ben hunyt el.
Indul a vidéki vendéglátóhelyek támogatása
Tizenhárom milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).
A polgármester nem dönthet az SZKKA ingyenes csarnokhasználatáról, a májusi közgyűlés tárgyalja a kérést
A májusi közgyűlésen tárgyalja az önkormányzat az SZKKA csarnokhasználati kérelmét, május 24-én pedig szurkolói ankét lesz, amelyen részt vesz a városvezetés is - egyebek mellett ez derül ki abból a levélből, amelyet vasárnap délután dr. Nemény András tett közzé. Az NB I-be
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon
Ekler Luca aranyérmet nyert 100 méteres síkfutásban a para-atlétikai világbajnokságon, a japán Kobéban – írta az MTI.