km/óra
  2024.06.20., csütörtök  •  Rafael napja
Együttműködési megállapodást kötött a közterület-felügyelettel a katasztrófavédelem

Együttműködési megállapodást kötött a közterület-felügyelettel a katasztrófavédelem

A közterület- felügyeletet, mint belső szervezeti egységet magába foglaló Szombathely MJV Polgármesteri Hivatala és a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság között létrejött együttműködési megállapodás aláírására került sor július 20-án, olvasható a város honlapján.

 

Mint írják, a közterület-felügyelet és a katasztrófavédelem szakemberei a beavatkozások során rendszerint találkozhatnak olyan eseményeknél, ahol területzárásokkal is lehet számolni. A szervezetek között történő együttműködésre azonban nem csak a beavatkozások alkalmával, hanem a mindennapokban és a rendezvények alkalmával is nagy szükség mutatkozik.


A megállapodásban többek között rögzítették a közös gyakorlatok tervezését és végrehajtása is. A felek megállapodtak továbbá abban is, hogy a szakterületek szakemberei ellátogatnak egymáshoz, átadják tapasztalataikat, valamint kiértékelik a korábbi rendkívüli események történéseit és megismerik egymás infokommunikációs eszközrendszerét. A megállapodás arra is kitért, hogy a médiafelületeken keresztül az érintettek megosztják egymás preventív jellegű közleményeit, annak érdekében, hogy azok a lakosság minél szélesebb köréhez el tudjanak ezáltal jutni.


A megállapodást Dr. Bognár Balázs tű. dandártábornok, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója és Dr. Károlyi Ákos, Szombathely Megyei Jogú Város jegyzője írták alá.

 

Fotó: szombathely.hu

Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Savaria Fórum 33. évfolyam 23. szám - 2024.06.14.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Záporok és jégeső miatt adtak ki riasztást vármegyénkre is
Öt megyére adott ki figyelmeztetés zivatarok miatt szombaton a HungaroMet. Az előrejelzés szerint késő délutántól záporok alakulhatnak ki Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében. Vasárnap pedig az északkeleti, keleti megyékben alakulhatnak ki zivatarok.
Minden idők legmagasbb vízszintjét várják a Rábán, óriási a készültség (képgaléria)
Továbbra is nagy a készültség Körmenden, rekord vízállással tetőzhet a Rába. A hidat lezárták, több folyómenti kiskert és a szabadidőközpont is víz alá került. Az eddigi 520 centiméter legmagasabb vízállásnál 20 centivel magasabb vízszintre számítanak.
Bloomsday 2024: az itt és most ünnepe
30. alkalommal ünnepli Szombathely városa, hogy James Joyce Ulyssesének főhősét, Leopold Bloomot szombathelyi származásúként írta bele a világirodalomba. Az idei, háromnapossá bővült ír–magyar fesztivál, a Bloomsday első napján már nyilvánvalóvá vált, hogy városunk minden idők legszínesebb kortárs művészeti fesztiválja vette kezdetét, melyen a magaskultúra és könnyedebb szórakozás egyaránt képviselteti magát.
Sorsolás: gazdára talált nyereményjátékunk fődíja, a FIAT kabrió
Közjegyző jelenlétében kedden délelőtt megtörtént a májusban indult nyereményjátékunk sorsolása és gazdára talált a FIAT 500-as kabrió.
A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, a Rába tetőzött már
A vártnál alacsonyabb szinten tetőzött a Rába: az előre jelzett 530 helyett hétfőn este 9 órakor 477 centiméteres csúcsot mértek Körmendnél. A belvárosi hidat tegnap lezárták, ma reggel pedig újra megnyitották. A Pinka meghaladta a valaha mért legmagasabb vízszintet, felső folyásán elkezdődött az apadás, az alsó szakaszon még árad. A védekezési munkák zajlanak, nagy az összefogás a falvakban. Továbbra is több út járhatatlan a vármegyében.