km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Dr. Kecskés László tíz éve: sikerek és kudarcok

Dr. Kecskés László tíz éve: sikerek és kudarcok

Felépült és jól működik az új Egészségügyi Alapellátó Központ, tíz utcát sikerült felújítani a körzetben, és a város legszebb játszóparkja létesült a Szent II. János Pál pápa körúton – ezek dr. Kecskés László legfőbb büszkeségei. A 11. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselője (Fidesz–KDNP), az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke tíz év után visszavonul a közélettől. Sorra vettük, mi történt – és mi nem – 2014 óta.

– Milyen tervekkel vágott neki ennek a ciklusnak?

– A városvezető frakció tagjaként sem volt könnyű az érdekeket érvényesíteni, hiszen a 13 másik körzet képviselőjének is megvoltak az elképzelései, de az elmúlt öt évben ellenzékben politizálni sokkal nehezebb volt. Miután 2017-ben a kormány rendezte a város adósságát, az előző ciklusban felújítottunk hét utcát – Márton Á. u., Ernuszt K. u., Jókai M. u., Dózsa Gy. u., Szarka Z. u., a Síp u. önkormányzati felét és a Dob utca egy részét. 50 millió forintból megújult a Kárpáti Kelemen utca közvilágítása. A városvezetés kérésének megfelelően 2020 januárjában elküldtem a körzetre vonatkozó fejlesztési javaslataimat. Ezek közül a legfontosabb a Dozmat, Áchim, Komlósi és Bárdosi utcák rendbetétele a csatornázási munkák után, a Kárpáti Kelemen utcai forgalomlassító sziget és a skanzen mögött hiányzó járda kiépítése, a Síp, Dob és Egressy utcák, a Kétrózsa köz felújítása, az Orgona utca vízelvezetésének megoldása, valamint a Homok utcai kereszteződésben a szalagkorlát elbontása, a beton vízelvezető árkok befedése. Utóbbi fejlesztés ismételt kérésemnek megfelelően a megvalósulás küszöbén áll.

– Ebből mit sikerült megvalósítani ebben a ciklusban?

– Egy utca újult meg, a Dozmat utca, az is kormányzati forrásból. Az idei költségvetés tartalmazza a Bárdosi, a Liget és a Kenderesi utca rekonstrukcióját, bízom benne, hogy nem csak választási ígéret. Kicserélték a Fürdő utcai gyalogos híd faburkolatát, a Csónakázó-tó mellett megújult egy járda, és megépült a Jégpince utcai körforgalom, ami nagyon kellett a városi közlekedésnek. Összességében az utak állapota sok kívánnivalót hagy maga után, a kátyúzás csak tűzoltás. Hatalmas lökésre, kormányzati vagy uniós forrásra lesz szükség a helyzet rendezésére. Bárki vezeti majd a várost, jó kapcsolatot kell ápolnia a kormánnyal, mert csak úgy lehet előremenni.

Zöld- és rekreációs fejlesztések tekintetében mi jellemzi a körzetet?

– Nagy sikerként értékelem, hogy a város legkorszerűbb játszóparkját alakítottuk ki a Szent II. János Pál pápa körúton. Az oladi buszfordulónál lévő szelektívhulladék-gyűjtő sziget rendezetlenségén mobil térfigyelővel sikerült javítani, ám amint áthelyezték a kamerát, kiújultak a problémák. Érdemes lenne beruházni egy fix kamerára. A kopár Homok út és a Szent II. János Pál pápa körút megérdemelne egy fasort, ezért is nagy szomorúságom, hogy a vállalkozó tarra vágta a területet. Megújult a Sportliget és az előző ciklusban a Csónakázó-tó környezete, minden szombathelyi büszke lehet rá. Látszik, hogy több pénz jut parkfenntartásra és köztisztaságra, de a törekvések ellenére sokan még mindig úgy látják, hogy szemetes a város. Szombathely tisztasága érdekében elengedhetetlenül szükséges lenne további telepített kamerák üzembe állítása.

– Mi volt az elsődleges célja a bizottsági munkában?

– Hogy az Egészségügyi Szakmai Bizottságban konstruktív szakmai munka folyjon, és ne legyenek politikai viták. Ezt sikerült is elérni, a döntések 95 százalékát konszenzussal hoztuk meg. Legnagyobb büszkeségem a 2021-ben megnyílt új Egészségügyi Alapellátó Központ, amit még 2015-ben kezdeményeztem. A városvezetés valamilyen szinten kezelte a sok vitát kiváltó parkoló problémáját is: 46 dolgozói várakozóhely létesült, amire nagy szükség volt. A háziorvosi életpályamodellnek köszönhetően nincs tartósan betöltetlen praxis. Jól működött az önkormányzat által szervezett ügyelet is. A sors fintora, hogy a kormányzati rendelkezés miatt mégis vissza kellett adni a mentőszolgálatnak, amely sikerrel üzemelteti tovább.

– Nem indul a választáson. Miért döntött így? 

– Habár fizikailag és szellemileg is jól érzem magam – a mai napig vezetem a kórház Mellkassebészeti Osztályát –, nem hiszem, hogy 77 évesen újabb ciklust kellene kezdenem. Vegyék át a stafétát a fiatalok! Pehi Orsolyát javasoltam magam helyett, aki a körzetben lakik, három gyermek édesanyja. Őt készítem fel arra, hogy helyt tudjon állni, ha a lakosság bizalmát elnyeri. Ehhez minden adottsága – diploma, médiatapasztalat, három idegen nyelv ismerete – megvan.

– Hogyan tekint vissza az elmúlt tíz évre?

– Hozott örömöt és keserűséget is. Nehéz időszakban sikerült sok mindent elérni, de hogy ez elegendő-e, azt a lakosságnak kell megítélnie. Ami a keserűséget illeti, főként a meg nem valósult út- és járdafejlesztéseket említem. Ezek a következő képviselőnek adnak majd feladatot. Ha igényt tart rá, a segítségére leszek. Tagként, külső tanácsadóként nem zárom ki a további munkát az Egészségügyi Bizottságban sem. Az orvosi hivatásomat folytatom, de lassan ott is visszavonulót fújok. Egyik kollégámban látom a spirituszt, hogy továbbviheti és fejlesztheti mindazt, amit 39 év alatt felépítettem. Minden új generációnak ez a kötelessége: átvenni a jót, és új ötletekkel gyarapítani azt.

Szöveg: Krizsán Zsuzsanna

Fotó: Nagy Jácint/archív

kapcsolódó cikkek
Szombathely a kötelezőnél több pénzt fordít az egészségügyi alapellátásra
Szombathely a kötelezőnél több pénzt fordít az egészségügyi alapellátásra
A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete (GESZ) kiterjedt feladatköréről, az idei kihívásokról és az intézményi fejlesztésekről Vigné Horváth Ilona igazgatóval és Kovács Andrea igazgatóhelyettessel beszélgettünk.
Az Egészségügyi Alapellátó Központnál ingyenes lesz a parkolás, de parkolótárcsát be kell hozzá szerezni
Az Egészségügyi Alapellátó Központnál ingyenes lesz a parkolás, de parkolótárcsát be kell hozzá szerezni
Az új Egészségügyi Alapellátó Központ (Szombathely, Markusovszky L. u. 8. szám) parkolási rendjére 2021. február 1. napjától a Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális GESZ tájékoztatása szerint a következő érvényes:
Egészségügyi Alapellátó Központ: gyógyítás 21. századi környezetben
Egészségügyi Alapellátó Központ: gyógyítás 21. századi környezetben
2021. február elsején nyitotta meg kapuit az új Egészségügyi Alapellátó Központ a Markusovszky Lajos utca 8. szám alatt, a kórházzal szemben. A kívül-belül modern, európai színvonalú épületben az „egy orvos-egy rendelő” elv alapján négy háziorvosi és tíz fogorvosi rendelőt alakítottak ki, valamint ide költözött a Wesselényi utcából a fogorvosi ügyelet. Az orvosok kényelmes, korszerű környezetben dolgozhatnak és fogadhatják a betegeket.
Hamarosan befejeződik a Dozmat utca felújítása
Hamarosan befejeződik a Dozmat utca felújítása
Kiszélesítik a Kárpáti Kelemen utca egy szakaszát
Kiszélesítik a Kárpáti Kelemen utca egy szakaszát
Az Árpád út és a Homok utca közötti részen elbontják a szalagkorlátot, az árkokat befedik, ezáltal szélesebb és biztonságosabb lesz a forgalmas útszakasz.
címkék

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.