km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Díjkiosztó a X. Savaria Filmszemlén: Ternovszky és Eperjes életműdíjat vehetett át

Díjkiosztó a X. Savaria Filmszemlén: Ternovszky és Eperjes életműdíjat vehetett át

Soha ennyi díjat nem osztottak még ki a Savaria Filmszemlén, mint amennyit a pénteki gálán: 26 elismerés talált gazdára a jubileumi mustrán. Minden kategóriában különdíjasokat és dobogós helyezetteket is köszöntöttek. Két életműdíjat ítéltek oda - Ternovszky Béla rajzfilmrendező és Eperjes Károly színművész személyesen is jelen volt az átadón.

Pénteken tartották a jubileumi, X. Savaria Filmszemle díjátadó gáláját a Savaria mozi Hildebrand-termében. A főszervező Lovass Tibor, a  Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy idén 124 versenyfilm érkezett a felhívásra az egész Kárpát-medencéből.

András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, a zsűri tagja szerint a beküldött alkotások profi filmek. Videóüzenetben köszöntötte a díjazottakat Káel Csaba kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet elnöke, Koltay András pedig a tudatos médiafogyasztás fontosságáról beszélt, ami a szemléhez kapcsolódó konferencia témája volt.

Elsőként a diákfilm pályázat eredményeit hirdették ki, ide internet és médiatudatosság témában vártak filmeket. A vizsgafilmek között Dóczé Péter Nagykorú felügyelete mellett című alkotása lett első díjas. Zene kategóriában különdíjat nyert Boros Ferenc és Horváth Zoltán szombathelyi alkotópáros Élményekre hangolva című filmje, a kategóriagyőztes Lovas Hajni: Hidas Frigyes, az utolsó magyar romantikus zeneszerző című alkotása lett. Képzőművészet kategóriában Képeid, hol álmok hegedülnek - Gondolatok Rudnay Gyuláról című filmjéért egy négyfős alkotói csapatot díjaztak.

A néprajz-népművészet-történelem témájú filmek között Major Anita és Margittai Gábor Erdély és Románia nagy egyesülése című filmje győzőtt, míg a fikciós filmek kategóriájában Kiss-Stefán Mónika Memento mori - A váci legenda című filmjét díjazták. A legjobb néprajzi témájú filmért járó Schmidt Éva-díjat Csángó bájolás című alkotásáért Kanalas Éva vehette át. Idén két életmű díjast köszöntöttek: Ternovszky Béla rajzfilmrendező, a Macskafogó alkotója megtisztelőnek nevezte a kitüntetést: "Ha az ember úgy tekinti, hogy ez valaminek a lezárása, véglegesítése egy életnek, életműnek, akkor szomorú, de ha úgy fogja fel az ember, hogy azt honorálják, amit eddig letett az asztalra, akkor az egy nagyon pozitív dolog."- mondta el a filmrendező.

Életműdíjat vehetett át Eperjes Károly színművész, a Csendhez szokott szív című sorozatért, melyben istenkeresésről beszélget egyházi személyekkel. Mint mondta, ezúttal nem színészként szerepel a vásznon, hanem önmagát kellett adnia.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával megrendezett Savaria Filmszemle az elmúlt években rangos seregszemlévé nőtte ki magát. A szervezők mindenképpen folytatni szeretnék a hagyományt.

 

Fotó:X.Savaria Filmszemle/Facebook

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.