km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Csóka Jánosné köszöntése 90. születésnapja alkalmából

Csóka Jánosné köszöntése 90. születésnapja alkalmából

Gizella nénit dr. Nemény András polgármester látogatta meg, írja a város honlapja.

A szombathely.hu tudósítása szerint "90. születésnapja alkalmából látogatta meg és köszöntötte fel Csóka Jánosnét dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere. Sasvári Gizella Nagykanizsán született, 4 polgárit végzett. Szüleivel és 3 testvérével is a zalai városban éltek. Édesanyja háztartásbeli volt, 4 gyermeket nevelt, akik közül már csak Gizella néni él. Édesapja a vasútnál dolgozott.

Első munkahelye Gizella néninek is a  a vasútnál volt, ahol bérszámfejtőként dolgozott, majd a mozdonyvezetők teljesítménybérét számolta. Innét a Személyzeti Osztályra került. Nagykanizsáról Budapestre költözött, ahol az Óbudai Termelő és Szolgáltató Szövetkezetnél helyezkedett el, és innét is ment nyugdíjba. Nagykanizsára már nem tért vissza, nyugdíjas éveitől Szombathely lett az otthona.

A sport nagyon fontos szerepet játszott az életében már egész fiatal korától: 1948-ban megnyerte az ifi bajnoki címet, atlétikai középtávfutásban, ettől az évtől indult sportolói karrierje. 1952-ben férjhez ment és 2 évre ekkor abbahagyta a futást. 1954-ben újrakezdte, az ezt követő évben pedig már ismét a válogatott tagja volt Párizsban. 1960-ban a római olimpián is szerepelt, ahol 7. helyezést ért el. Minden idők egyik legsikeresebb magyar futónője, neve a legjobbak között szerepel az örök ranglistán. Előtte nem jutott be magyar futónő az olimpia legjobb nyolc versenyzője közé.

800 méteren magyar bajnok volt, majd magyar csúcstartó 3x800 m-es váltófutásban. Mezei futásban szintén magyar bajnok lett, sokszoros válogatott volt. Moszkvában szintén a dobogó legfelső fokára állhatott a Világifjúsági Találkozón. 1963-ban jött Szombathelyre, és itt a Haladás színeiben versenyzett tovább, arra kérték, hogy hozza fel a csapatot az NB I-be. Később edzőként dolgozott az Egyesületben.

Házasságából gyermekük nem született, férjét 1979-ben veszítette el. Gizella néni elmondta: ma is tartja a kapcsolatot a nagykanizsai barátokkal ismerősökkel, napjait még aktívan tölti. Bevásárol, főz, érdeklődő a világ eseményei iránt."

(Fotó: Bonyhádi Zoltán)

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket. 
Aradi vértanúk: felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett ünnepélyesen felvonták, majd félárbócra engedték a nemzeti lobogót az aradi vértanúk emléknapján, vasárnap reggel az Országház előtti Kossuth Lajos téren.