km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Bloomsdayre fel! Kétnapos fesztivállal ünnepli Szombathely az Ulyssest

Bloomsdayre fel! Kétnapos fesztivállal ünnepli Szombathely az Ulyssest

30. alkalommal ünnepeljük június 16-17-én Szombathelyen a Bloomsdayt, abból az apropóból, hogy James Joyce Ulysses című regényének főhősét, Leopold Bloomot városunk szülötteként alkotta meg. A sajtótájékoztatón az idén kétnapos fesztivál programjairól esett szó. 

Az idei Bloomsdayen is fellépő Bolondok Aranya zenekar előadása nyitotta meg a sajtótájékoztatót a Berzsenyi Könyvtárnál található, az Ulysses 2. fejezete ihlette Batykó-féle freskónál. Horváth Soma alpolgármester elmondta, június 16-án, pénteken kettőkor veszi kezdetét az idei Bloomsday a Fő téri Joyce-szobornál, majd szombat éjfélkor ér véget a Rákóczí Ferenc utcában a Leopold Bloom sétányon az összeművészeti kortárs fesztivál, melynek kiemelt támogatója az Ír Nagykövetség

 A program kiemelt eseménye idén is a Murális Műhely lesz, a Szántó István ötlete alapján életre kelt projekt a regény 18 fejezetét jeleníti meg – idén az 5. és a 6. fejezet falfestményei készülnek el. Nagy elismerés, hogy az ír külügyminisztérium az 56 helyszín közül, melyek ünneplik a Bloomsdayt, idén Párizst, Zürichet és Szombathelyt állítja a figyelem középpontjába, mondta el az alpolgármester, akitől azt is megtudtuk, a rendezvényen a horvátországi Pula városa is képviselteti magát.

Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója hangsúlyozta, hogy a fesztivál két napján ingyenesen lesznek látogathatók a múzeumi negyed múzeumai (Képtár, ISEUM Savariense, Schrammel-gyűjtemény), és felhívta a figyelmet két izgalmas kiállításra: az Urban Animals-re a Képtárban, és Tót Endre kiállítására az Új Irokéz Galériában, ez utóbbi egészen július végéig lesz látogatható. 

Szántó István, a Murális Műhely atyja örömét fejezte ki, hogy 3. éve működik a projekt: idén az eddig 4 elkészült alkotás további kettővel egészül majd ki. Gareth Joyce ír művész az 5. fejezet festményét fogja elkészíteni, Molnár Zsolt pedig a 6.-ét, mindkettő a Kőszegi utcában lesz látható.

Bloomsday 2023. Program

2023. június 16. péntek

14.00 Megnyitó és a szombathelyi Bloom díj ünnepélyes átadása (Joyce szobor – Fő tér)

Beszédet mond: Horváth Soma alpolgármester és Ronan Gargan nagykövet
A díjakat átadja: Dr. Nemény András polgármester, Horváth Soma alpolgármester és Ronan Gargan nagykövet.
Közreműködik: Szombathely Város Ifjúsági Fúvószenekara

14.30-15.30 Murális Műhely új festményeinek átadása.

Az Ulysses 5. és 6.  fejezetének képzőművészeti adaptációja falfestmény formájában. Helyszín: Szombathely Belváros – Kőszegi utca. Alkotók: Molnár Zsolt (Leopold Bloom díj – döntős) és Gareth Joyce (Írország)
Szakmai koordinátor: Szántó István. Szakmai megnyitó: Salamon Juli

15.30 Pecsételés (Bloomsday felirat - Fő tér és a Rákóczi Ferenc utca)

16.00 Rakd össze! - Az ELTE-BDPK Vizuális Művészeti Tanszék hallgatóinak szabadtéri kiállítása (Rákóczi Ferenc utca)
A projekt koncepciója az aktuális köztéri művészetünk jelenségeire reflektál, nem véletlenül, hiszen Nagy Csaba a projekt kurátora erről a témáról tart előadássorozatot idén ősszel. A Tanszék Hallgatói az általuk elkészített térplasztikai modulokból a rendezvény helyszínén állítanak össze más-más formációkat, megmutatva a téralkotás gazdag variációs lehetőségeit. Rejtett szándék az interakció, az utca emberének bevonása az építésbe.

16.15 Ünnepélyes sörcsapolás – Ronan Gargan nagykövet és Dr. Nemény András polgármester. Kísér: Bujtás Ervin és Peltzer Géza (ír dalok) 

16.30 Kassák x Kassák – Prieger Zsolt és Magyar Bori előadása (Szombathelyi Képtár állandó kiállítás)
A XX. századi aktivizmus és magyar avantgard kiemelkedő, beskatulyázhatatlan és nem mellesleg világhírű alakja Kassák Lajos. Az ő költői életművéből szemezget és épít mellé elektronikus tánczenéből emlékművet Prieger Zsolt és Magyar Bori a Kassák X Kassák előadáson. At előadás hátterében a Szombathelyi Képtár tulajdonában álló Kassák művek láthatóak majd.

17.30 Urban Animals – Westwerk Egyesület kiállítás megnyitó (Szombathelyi Képtár)
A szombathelyi Westwerk Egyesület a tavalyi nagysikerű „Slow Animals” kiállítás után megrendezi annak folytatását egy országos, csoportos kiállítás formájában.

18.00 Kugler koncert (Nagyszínpad – Rákóczi Ferenc utca)

Egy „jófajta ska” zenekar Szombathelyről. Elő a táncos cipőkkel!

18.00 Köztéri művészet – Kerekasztal beszélgetés. (Szombathelyi Képtár)
Moderátor: Salamon Juli. 

19.00 A hiányzó láncszem – Tót Endre 80-as évekbeli eltitkolt művei - Kiállítás megnyitó (Új Irokéz Galéria)

Tót Endre a magyar konceptuális művészet kiemelkedő alakja 2009-ben kapott Kossuth-díjat „a magyar művészet megújításában vállalt szerepéért és egyetemes jelentőségű életművéért”. Akkor már több mint négy évtizede Németországban élt, korábbi, itthoni pályája pedig tele volt váratlan és rejtélyes fordulatokkal, amelyek azóta sem engedték el a kezét. Most az Új Irokéz Galériában 40 éve festett elfeledett vagy eltitkolt műveit állítja ki. A kiállítást megtiszteli maga a művész is!

A tavaly nyáron a budapesti acb Galéria Warum male ich? címet viselő kiállítása után most Szombathelyen látható kiállításon 1982 és 1985 között készült festményeiből látható válogatás – amelyekhez egyetlen kétoldalas festmény tanúsága szerint még 1986-ban is készített kapcsolódó alkotást – majdnem negyven éven át feküdtek összetekerve a művész kölni pincéjében. 
Az Irokéz Galéria ebből a dinamikus gesztusokkal létrehozott, a 80-as évek vad festészetének hatását magán viselő, művészettörténeti különlegességnek számító sorozatból mutat be néhányat, mely a festő Tót Endrét helyezi a középpontba. A titokban született, frissen felfedezett művek leginkább Tót Endre korai, expresszív alkotásaival mutatnak rokonságot. 

Megnyitja: Bordács Andrea művészettörténész


20.00 Paddy and the Rats koncert (Nagyszínpad – Rákóczi Ferenc utca)

A Paddy and the Rats ír punk rock kocsmazenét játszó miskolci zenekar. A banda zenéjében az ír és a kelta népzene motívumait ötvözi a punk rockkal, bár néhol megjelennek orosz, cigány és polka elemek is. 2010-ben jelent meg első albumuk, a Rats on Board, ami nem csak Magyarországon, de külföldön is óriási sikert aratott. 2010-ben ők voltak a legtöbbet letöltött magyar zenekar az iTunes-on.  2008 óta már több száz koncerten vannak túl, külföldön és belföldön is egyaránt játszanak, aminek következtében masszív rajongótáboruk jött létre.

21.30 Fényfestés – FényHangár Vizuális Műhely (Rákóczi Ferenc utca)

A kaposvári audiovizuális csoport látványos, speciálisan a Bloomsday-re készült fényfestése a Zeneiskola és a Képtár homlokzatán.

22.00 Sisi koncert (Nagyszínpad – Rákóczi Ferenc utca)

Sisi neve alig több mint egy éve került be a magyar underground hiphop szcénába, nemrég jelent meg első EP-je, amelyen oldschool rapszámok szerepelnek. Letöltései elérték a százeres nagyságrendet

Mindkét nap: 

Bookline könyvterasz a Rákóczi Ferenc utcában (dedikálások, zenés esték)

Átjáró projekt a Rákóczi Ferenc utcában

Ulysses Művészudvar az Iseum előtti téren 
Idén is üde színfoltja lesz a rendezvénynek az Iseum előtti tér, ahol helyi művészek álmodják a térre a regény fejezeteit és mutatják be James Joyce nem hétköznapi látásmódját. A művészek szabad kezet kaptak, így a fejezetek új köntösben kerülnek “kiállításra”. Szeretettel várunk mindenkit, élje meg velünk a “hitetlenség mitikusának” derűs formavilágát! Alkotóink ( a fejezetek sorrendjében): Balogh Enikő, Franken Vivien, Tóth Viki, Mersich Balázs, Horváth Borbála, Rónaszéki Linda, Pavelkovits Petra, Jenei Ferenc, Kőszegi-Arbeiter Anita, Bíró Dorottya, Orbán János, Kapy Ancsa, Tatai Bogi, Novák Ildikó.

Absztrakt kapualj, festősarok (Zsinagóga Udvar bejárat)

2022. június 17. szombat

14.00-17.00 Bookline könyvcserepont (Schrammel udvar)

15.00 Murális séta 
Az elkészült 6 falfestmény bejárása és szakmai bemutatása. Túravezetők: Szántó István és Salamon Juli

16.00 Könyvbemutató beszélgetés – Feiszt György: Mesélő Házak

Feiszt György a szombathelyi Bloom díj első kitüntetettje hat esztendeje arra vállalkozott, hogy kutatásokba kezd, és hétről-hétre jelentkező rövid írásokban ráirányítja a figyelmet Vas megyei települések történelmi eseményeire, az ott tevékenykedő, vagy onnan származó, sokszor elfeledett személyiségekre, nem utolsósorban pedig a helyben megtalálható néprajzi és kultúrtörténeti érdekességekre. Egy igazi időutazás ez a múltba, amelyből kiderül, hogy ki volt a sajtoskáli cukorbáró; ki volt a Gellért-hegyi Szabadság-szobor modellje; ki volt a magyar Szapphó, az első ünnepelt költőnő; hol tevékenykedtek a híres vasi kuruzslók; ki volt a veleméri templom felfedezője; ki volt a kőszegpatyi genetikus; hol született a bányászhimnusz szerzője és hogy voltak-e boszorkányok Vas vármegyében.


17.00 Átjáró projekt bemutatása. (Rákóczi Ferenc utca)

Egy gondolati vizuális átjáró a regény és valóság között. Minden belefér, ami a Bloomsday. Egy projekt, aminek lehet és lesz is folytatása. Újabb átjárók nyílhatnak, az utak bármerre kanyarodhatnak, a tartalom folyton változhat.

Ötletgazda: Kassai Ferenc
Vizuális tartalom: Szentgyörgyvári Ivett, Kiss Bence


18.00 Budapest Nagyregény projekt bemutató – Tasnádi István, Fehér Renátó és Vincze Bence (Szimfónia udvar)

A főváros 150. születésnapjára grandiózus irodalmi projekt készül civilekkel és írókkal közösen. A Budapest Nagyregény (BPNR) minden kerületnek saját fejezetet szentelő, végül mégis izgalmasan összeolvasható kötete 2023. november 17-én jelenik meg és egészen 2024 nyaráig közösségi, összművészeti események sorozata kíséri, így teljesedik ki, lesz a Budapest Nagyregény kulturális felhő, civil legendárium, társadalmi lenyomat, polgárai által alkotott szellemi emlékmű.

18.00 Bolondok Aranya koncert (Nagyszínpad – Rákóczi Ferenc utca)

„Hangzásunkat karakteres gitárriffekkel és szintetizátorokkal hozzuk létre. Mint mindenki (csak mi egy kicsit hangosabban), próbáljuk megfejteni az emberi lét misztériumát. Azért állunk színpadra, hogy együtt érezzünk, együtt gondolkodjunk és együtt álmodjunk. Talán közben magunkat is egy kicsit jobban megismerjük.” – vall magáról a tehetséges szombathelyi zenekar.                                 

20.00 Platon Karataev koncert (Nagyszínpad – Rákóczi Ferenc utca)

A Lev Tolsztoj karakterről elnevezett Platon Karataev 2016-ban alakult. A magyar indie kvartett zenéjével a lét magjában bolyong, paradoxonokon keresztül keresi a válaszokat, kérdéseket atomi szinten megfigyelve vagy csillagászati ​​szempontból szemléli. A For Her’s (2017) azonnali sikere után a banda fokozatosan eltávolodott az akusztikus hangzástól. A nehezebb hangszerelésű Atoms (2020) arra összpontosít, hogy a leguniverzálisabb, de a legszemélyesebb szinten beszéljenAz új lemez, a tavaly megjelent Partért kiáltó tovább merül a kollektív tudatalattiban.
Az elmúlt négy évben Platon Karataev nemcsak helyi szinten kapott figyelmet, hanem nemzetközileg is elismert volt, több mint 5 millió stream-el a Spotifyon, főleg az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból és Németországból. Három különböző német turné mellett a zenekar már fellépett olyan jelentős fesztiválokon, mint a Sziget, a Reeperbahn, a Zandari Festa Seoul, a Moscow Music Week és a Liverpool Sound City.

22.00 Dé:Nash koncert(Nagyszínpad – Rákóczi Ferenc utca)

Dé:Nash és pogánykeresztény cimborái először merészkednek Szombathelyre, hogy ezúttal magyaros pszichedéliával kalauzolják őseink földjére a kedves publikumot. Az est nem másról, mint a közös révedésről s ébredésről, a kollektív nemzeti öntudatban egyesülés megéléséről fog szólni. Interaktív pogányszeánsz, trenszes átdolgozások, vad látomások, a táltosdobok katatón morajlása s megannyi más alkalomhoz illő showelem segít majd bennünket mindebben. Ha érzed lelkedben lobogni az etelközi táltostüzeket, gyere és add át magad a mámorító Táltosdiszkónak! 


Egész nap: 

Bookline könyvterasz a Rákóczi Ferenc utcában (dedikálások, zenés esték)

Ajtók projekt a Rákóczi Ferenc utcában

Kézműves Udvar az Iseum előtti téren

Absztrakt kapualj, festősarok (Zsinagóga Udvar bejárat)

Mindkét nap gasztronómia és kézműves vásár a lezárt Rákóczi Ferenc utcában: Food Truck kocsik, kézműves sörök. Folyamatos kiállítások a Képtárban és a Schrammel gyűjteményben.

 

Részletes információk a Bloomsday Facebook-oldalán.

 

Fotó:Nagy Jácint

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat