km/óra
  2024.05.25., szombat  •  Orbán napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Ha március, akkor Berzsenyi-nap Szombathelyen

Ha március, akkor Berzsenyi-nap Szombathelyen

Ismét egykori és jelenlegi középiskolás kollégisták lepték el az ELTE SEK Dísztermét, hogy megünnepeljék egymást és összetartó kis közösségüket.

Idén is megtartotta hagyományos, minden évben megrendezésre kerülő Berzsenyi-napi estjét a Berzsenyi Dániel Középiskolai Kollégium az ELTE SEK Dísztermében.

A kollégiumok között országosan is szinte egyedülálló ez a hagyományos rendezvény, melyen egymást és összetartó kis közösségüket ünneplik a jelenlegi és az öregdiákok, dolgozók és tanárok.

„Ez a rendezvény szerves része a berzsenyis kollégista létnek. Ezt a kollégiumi hagyományt folytatjuk ma este, melyet az intézmény fennállása óta már több nemzedéknyi diák tett még színesebbé, emlékezetesebbé az utódok számára” – hangzott el a megnyitón.

Ahogy pedig minden évben, úgy idén is kiosztották a Kiváló Kollégista díjakat, amit azoknak a kollégistáknak ítél oda a nevelőtestület és a kollégiumi diákönkormányzat, akik jól tanulnak és a közösségi életben is aktívan részt vállalnak. A kiemelkedő teljesítményt nyújtott diákoknak idén is Grasl Ottó kollégiumvezető adta át az elismeréseket, íme a díjazottak:

  • Németh Alexandra, kétszeres kiváló kollégista
  • Geréb Izabella, kétszeres kiváló kollégista
  • Egyed Bendegúz, kétszeres kiváló kollégista
  • Győrkös Rudolf, egyszeres kiváló kollégista
  • Csobán Mirkó, egyszeres kiváló kollégista
  • Várkony Márk, egyszeres kiváló kollégista
  • Pikler Márk, egyszeres kiváló kollégista
  • Bogdán Krisztina, egyszeres kiváló kollégista
  • Garas Szimonetta, egyszeres kiváló kollégista
  • Bakos Réka, egyszeres kiváló kollégista
  • Károlyi Abigél, egyszeres kiváló kollégista
  • Lokotár Viktória, egyszeres kiváló kollégista
  • Bognár Petra, egyszeres kiváló kollégista
  • Horváth-Kántor Máté, egyszeres kiváló kollégista

Hagyomány, hogy a Berzsenyi kollégium öregdiákjai a kiváló kollégisták közül egy fő számára különdíjat ajánl fel, ezt idén a régi diákok képviseletében Horváth Ildikó öregdiák adta át Bogdán Krisztinának.

Jutalmazták a kollégiumi házi bajnokság sportrendezvényein dobogós helyet elért csapatokat és egyéneket is. A díjakat szintén Grasl Ottó kollégiumvezető adta át:

  • asztalitenisz, lány kategória 2. helyezett: Elekes Laura, nyolcadik csoport
  • asztalitenisz, lány kategória 1. helyezett: Szeli Fruzsina, negyedik csoport
  • asztalitenisz, fiú kategória 2. helyezett: Gőgös Gellért, harmadik csoport
  • asztalitenisz, fiú kategória 1. helyezett: Horváth Márk harmadik csoport.
  • darts bajnokság 2. helyezett: Molnár Gergő első csoport
  • darts bajnokság 1. helyezett: Molnár Balázs első csoport
  • kispályás focibajnokság 3. helyezett: Hollán Kollégium csapata
  • kispályás focibajnokság 2. helyezett: harmadik csoport csapata
  • kispályás focibajnokság 1. helyezett: első csoport csapata
  • fiú teremfoci bajnokság 3. helyezett: egyes csoport B csapata
  • fiú teremfoci bajnokság 2. helyezett: egyes csoport A csapata
  • fiú teremfoci bajnokság 1. helyezett: harmadik csoport csapata
  • lány teremfoci bajnokság 3. helyezett: négyes csoport csapata
  • lány teremfoci bajnokság 2. helyezett: nyolcadik csoport B csapata
  • lány teremfoci bajnokság 1. helyezett: nyolcadik csoport A csapata

A díjátadó után pedig a jöhetett a szórakozás, hiszen színpadi tehetségüket is megmutatták az este során a kollégisták. Volt, aki zenélt, más énekelt, különböző táncprodukciókat is láthattunk és még slam poetryt is hallhattunk.

Fotó: Pataki Gergő

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak