km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Az ELTE szombathelyi képzési helyszínére az integráció óta idén érkezik a legtöbb gólya

Az ELTE szombathelyi képzési helyszínére az integráció óta idén érkezik a legtöbb gólya

Töretlennek nevezte népszerűségét az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), közölve, idén több mint 11 ezer jelentkezőt vettek fel; a legmagasabb ponthatár idén az osztatlan tanárszakon volt, a matematika-olasztanár szakra 492 ponttal lehetett bekerülni.

 

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményükben azt írták, az ELTE idén 11 090 jelentkezőt vett fel, tavaly ez a szám 9918, 2019-ben 10 170 volt. Alapszakra 6774, mesterszakra 2802, osztatlan szakra 1344, felsőoktatási szakképzésre 170 fiatal került be. A felvettek közül 8871-en nappali, 2087-en levelező, 132-en pedig esti munkarendben kezdik meg tanulmányaikat. A gólyák túlnyomó többsége (9658 diák) állami ösztöndíjas finanszírozási formában tanul majd.


A legtöbb hallgatót (2073-at) a Bölcsészettudományi Kar vette fel, amelyet az idén augusztustól önálló karrá alakuló Gazdálkodástudományi Intézet (1805), majd a Pedagógiai és Pszichológiai Kar  (PPK) (1455) követ. A legnagyobb létszámmal induló alap-, illetve osztatlan szakok a jogász (791), a programtervező informatikus (650), a gyógypedagógia (601) és a pszichológia (416). A mesterszakok közül a vezetés és szervezés (336) az első, ezt követi a pszichológia (274), a marketing (165), valamint a pénzügy (153). A 2021-ben induló új ELTE-s szakok közül az emberi erőforrások BA (alapképzés) (72 hallgató) és a sportmenedzser MA (66) nagy sikernek örvend, mindkettő a PPK budapesti portfólióját gyarapítja - tették hozzá.


A tájékoztatás szerint a magyar jelentkezők körében is nagyon népszerűek az angol nyelvű képzések, amelyek öt alap- és 14 mesterszakon érhetők el. Míg 2018-ban még csak 134-en kezdték meg a tanulmányaikat ilyen képzéseken, idén már 501-en. A legkeresettebb alapszak a nemzetközi gazdálkodás BA (187), a nemzetközi tanulmányok BA (108) és a szociológia BA (51), a mesterszakok közül pedig a biológus (45) és a fizikus (28) MSc-t emelte ki az egyetem.


A 2035 felvett hallgatóval a gazdaságtudományok a második legnépszerűbb képzési terület lett a bölcsészettudomány után, a pedagógusképzés előtt.


Az ELTE szombathelyi képzési helyszínére a 2017-es integráció óta idén érkezik a legtöbb, 701 gólya, ami az egyetem közlése szerint jelentős mértékben az ott megvalósult képzésfejlesztéseknek köszönhető. A gazdaságtudományok területén 2 felsőoktatási szakképzésre és 3 alapszakra 158 jelentkező, tanárszakra 186-an, informatikai képzésre 62-en kerültek be.


Az osztatlan tanárszakokat az egyetem 654 féle párosításban hirdette meg, emellett 150 tanári mesterképzésből választhattak a jelentkezők. Ezekre a képzésekre idén 706 jelentkezőt vettek fel, közülük 553-an osztatlan tanárképzésben kezdhetik meg a tanulmányaikat. Legtöbben, 223-an angoltanárnak, 131-en történelemtanárnak és 109-en magyartanárnak készülnek.


A hét legmagasabb ponthatár idén osztatlan tanárszakon volt, első a matematika-olasztanár szak 492 ponttal, ezzel egy gólyát vesznek fel. A nagyobb létszámú szakok közül az állami ösztöndíjas jogász képzés ponthatára 472 pont (86 hallgató), a pszichológiáé 449 pont (332 hallgató), az angol nyelvű nemzetközi tanulmányoké (100 gólya) pedig 423 pont volt.


Jogász szakon az állami ösztöndíjas 86 hallgató mellett további 705-en önköltséges finanszírozási formában kezdik meg tanulmányaikat. Azt írták, siker a levelező képzésre felvettek számának emelkedése is, ez 2020-ban 254 volt, idén 2286, a távolléti oktatás során bevezetett újfajta oktatásmódszertani eszközöknek köszönhetően.


A Bölcsészettudományi Karon a legnépszerűbb alapszak a keleti nyelvek és kultúrák BA (366 felvett), amelynek koreai, japán és kínai szakirányán összesen 315 hallgató kezdheti meg tanulmányait. A második helyet az anglisztika (269 hallgató), a harmadikat a szabad bölcsészet (222 diák) érte el.


Az Informatikai Kar által kínált intelligens rendszerek szoftvereinek tervezésére felkészítő autonómrendszer informatikai MSc-t kétszer annyian kezdik meg, mint a korábbi években (15 diák), akárcsak a programtervező informatikus mesterszakot, ahol 2019-ben 68-an, idén 142-en kezdhetik meg tanulmányaikat. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
Baleset Szombathely közelében az M86-oson
Egy Ford és egy Audi ütközött az M86-os autóúton Vépnél a Répcelak felé vezető oldalon pénteken délután, eddig tisztázatlan körülmények között, számolt be róla a 112Press.hu. A forgalom a helyszínelés idején egy sávon haladhat, torlódásra kell számítani. Két embert vittek kórházba.