km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
Atomcsapásról beszélt az izraeli kormány egyik tagja, felfüggesztették

Atomcsapásról beszélt az izraeli kormány egyik tagja, felfüggesztették

A Gázai övezet elleni nukleáris csapás lehetőségéről beszélt egy rádióinterjúban Amiháj Elijáhu izraeli miniszter, amitől vasárnap Benjámin Netanjahu kormányfő és Joáv Galant védelmi miniszter is elhatárolódott.Később, vasárnap reggel Netanjahu hivatala bejelentette, hogy Elijahut további intézkedésig felfüggesztették a kormányüléseken való részvételről.

A The Times of Israel angol nyelvű izraeli lap beszámolója emlékeztet, hogy Elijáhu a jobboldali Zsidó Erő politikusa, örökségügyi miniszter, és nem tagja a hadműveleteket irányító biztonsági kabinetnek. Az interjúban arról kérdezték, hogy szerinte atomcsapást kell-e mérni a Gázai övezetre. Erre Elijáhu azt mondta: "ez is egy lehetőség".

 Erre reagálva Benjámin Netanjahu miniszterelnök az X-en közölte, hogy "Amiháj Elijáhu nyilatkozatának semmi köze a valósághoz"."Izrael és az izraeli haderő a nemzetközi jog legszigorúbb előírásai szerint jár el, hogy elkerülje, hogy ártatlanoknak bántódása essen. Ez egészen a győzelmünkig így is lesz" - írta a kormányfő a közösségi oldalon, s egyúttal felfüggesztette Elijáhu részvételét a kormányüléseken.

Joáv Galant védelmi miniszter alaptalannak és felelőtlennek nevezte Amiháj Elijáhu kijelentését. "Még jó, hogy nem ilyen emberek kezében van Izrael biztonsága" - írta a politikus szintén az X-en. A miniszter szavait Jaír Lapid ellenzéki vezető is elítélte, és "egy felelőtlen miniszter elborzasztó, őrült megjegyzésének" nevezte. Lapid egyúttal felszólította Netanjahut, hogy távolítsa el a kormányból Elijáhut, mert szerinte a "szélsőségesek jelenléte a kormányban veszélyt jelent ránk és a háború sikerére".

Izrael hivatalosan soha nem ismerte el, hogy rendelkezik nukleáris fegyverekkel. Amiháj Elijáhu az interjúban azt is ellenezte, hogy humanitárius segély bejuthasson a Gázai övezetbe, arra hivatkozva, hogy "a náciknak sem adnánk humanitárius segélyt", és arra az álláspontra helyezkedett, hogy a Gázai övezetben nincsenek olyan civilek, akiknek ne lenne közük a konfliktushoz. A politikus arról is beszélt, hogy aki palesztin vagy Hamász-zászlót lenget, annak "nem szabadna a Földön élnie a továbbiakban". Kitért arra is, hogy szerinte Izraelnek vissza kellene foglalnia a Gázai övezetet, és újjáépítenie azokat a telepeket, amelyeket 2005-ben, az egyoldalú kivonuláskor hátrahagyott. Az ott élő palesztinok sorsával kapcsolatban pedig azt mondta, hogy "mehetnek Írországba vagy a sivatagba".

Vasárnap reggel a minisztert felfüggesztették.
(MTI)

 

Fotó: Amiháj Elijáhu izraeli miniszter/Twitter

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.