km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Agora-adomány: kórházi eszközöket vásároltak a koronavírusos betegek ápolásához

Agora-adomány: kórházi eszközöket vásároltak a koronavírusos betegek ápolásához

Eddig több mint 300 ezer forint gyűlt össze az AGORA adománygyűjtő akciója során. A pénz egy részéből most kórházi eszközöket vásároltak, amelyeket a tüdőgyógyászati osztály vezetőjének adtak át hétfőn.

 

A szombathelyi kórháznak minden segítség jól jön, kisebb értékű eszközök is hasznosak lehetnek a jelenlegi helyzetben. Ezért döntött úgy az AGORA 3 hete, hogy online aukciót hirdet a Facebookon, az adományokkal pedig a Covid-betegek ellátását támogatja. 


Horváth Zoltán, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ igazgatóje elmondta, hogy olyan szombathelyi termelőket, kézműveseket kerestek meg, akik hajlandók voltak saját tárgyaikból adományozni. Ezeket az adományokat licitre tették fel és nagyon sok szombathelyi és Szombathelyen kívüli polgár, sőt cég segítette ezt pénzügyi felajánlásokkal. 


Eddig mintegy 50 ajándék talált gazdára, köztük rézkarc, dedikált könyv, ékszer. Az értük felajánlott összegből több mint 150 ezer forintért vásároltak olyan eszközöket, amelyekre a tüdőgyógyászati osztálynak szüksége van. Kérésükre véroxigén-szint mérésére alkalmas pulzoximéterek, plexi maszkok, valamint levegőszűrők kerültek a karácsonyi csomagba. 


Dr. Szima Barna, a Markusovszky kórház tüdőgyógyászati osztály vezető főorvosa kiemelte, a hepafilteres levegőszűrőknek az alkalmazása nagyon fontos azokban a helyiségekben, ahol a nővéreik tartózkodnak, esetleg a betegellátáson kívül kicsit pihennek, étkeznek. Gyakorlatilag közös légtér van a tüdőosztályon, ahol ápolják a betegeket, és bizony nagyon sokan átestek a fertőzésen a nővérek között is. 


Dr. Szima Barna az osztály dolgozói nevében megköszönte az adományt és elmondta: az eredetileg 35 ágyas pulmonológia a közelmúltig 3 osztályon, 120 ággyal működött. Egy részleget bezárhattak, így most van helyük a fertőzötteknek és külön épületben a Covid-gyanús betegeknek. A főorvos szerint a járvány félidőnél járhat, és a tavaszinál jóval nagyobb fizikai és pszichés terhelést jelent az orvosoknak, ápolóknak. Ezért is örülnek minden apró figyelmességnek. Így a Változó Világért Alapítványtól kapott nyomtatónak és az ajándék karácsonyi díszeknek is. 


Az AGORA aukciója december 23-án 20 óráig folytatódik.

 

Fotó: Agora Savaria Facebook-oldala

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.