km/óra
  2025.04.29., kedd  •  Péter napja
A Vörösmartyban folytatódott az utcatakarítás

A Vörösmartyban folytatódott az utcatakarítás

A Vörösmarty utca 31/A, B és C tömbbelsőben folytatódott ma reggel a városi utcatakarítás. A sajtótájékoztatón részt vett Bokányi Adrienn tanácsnok, a körzet képviselője, valamint dr. Beliznai Pálné, a BEM Lakásszövetkezet elnöke is.

Csakúgy, mint a város többi részén az utcatakarításokon, ezúttal is a közterület-felügyelet biztosította a területet ma reggel a SZOVA és a Szompark munkatársainak. Dr. Beliznai Pálné, a BEM Lakásszövetkezet elnöke arról számolt be: a kezelésükben lévő ház lakói jelezték, hogy a területen a növények több helyen elburjánzottak. Az elnök felvette a kapcsolatot az önkormányzattal, a múlt heti egyeztetés után pedig ma megérkeztek a munkagépek.

- A Vörösmarty utca 31. A, B és C tömbbelsőben eddig még nem volt városi nagytakarítás, így óriási örömömre szolgált, hogy a 11-es Huszár út után ez a terület is bekapcsolódhatott a programba – fogalmazott Bokányi Adrienn, majd hozzátette: évtizedek óta nem volt komplex rendbetétel a helyszínen.

- Személyesen én is, valamint a BEM Lakásszövetkezettől is sok visszajelzést kaptam, hogy a zöldterületekkel, valamint a hulladékkal kapcsolatos kérdéseket rendezni kell. A városháza kommunális irodájának vezetőjével úgy gondoltuk, hogy komplexen kezeljük a problémákat a Vörösmartyban. A betonozott és a zöldterületek tisztítása megkezdődött, felfestik újra a pakolóhelyeket – zárta szavait Bokányi Adrienn.

(Fotó: Nagy Jácint)

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.