km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
A Szélrózsa nyert a Nemzeti Összetartozás Emlékhely pályázatán

A Szélrózsa nyert a Nemzeti Összetartozás Emlékhely pályázatán

Kihirdették a Nemzeti Összetartozás Emlékhely megvalósítására kiírt országos művészeti tervpályázat eredményeit ma délelőtt a Megyeházán. Az első díjat Lieb Roland építész-tervezőművész és Rónaszéki Linda képzőművész közös munkája, a Szélrózsa nyerte el. A virágra emlékeztető, monumentális, szimbolikus alkotást az Ezredévi parkban állítják fel, közadakozásból, a tervek szerint két éven belül.

 

Az Ezredévi parkban, a sétány mellett alakítják ki a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét, amelynek megvalósítását hét szombathelyi civil szervezet határozta el tavaly, Trianon századik évfordulóján. Az országos, nyílt tervpályázatot idén januárban írták ki, május végéig be is érkeztek a jeligés pályamunkák. Az eredményhirdetésen Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a megyében áll az ország egyik legismertebb Trianon-emlékműve, a Ság-hegyi kereszt, amit a 20-as években közadakozásból állítottak fel. Most Szombathelyen is lehet egy méltó és példamutató emlékhely. A kiírásban több elvárást is megfogalmaztak: az új köztéri alkotás legyen közösségi találkozóhely, illeszkedjen a környezetébe, utaljon a trianoni döntés következményeire, jelenítse meg az életerőt szimbolizáló vizet, megformálása pedig térjen el a hagyományosról. 

 


A zsűri döntése alapján Lieb Roland és Rónaszéki Linda közös munkája, a Szélrózsa minden szempontból megfelelt a követelményeknek. Az alkotás egyedi, modern, kifejező, többrétegű szimbólumrendszert és gazdag mondanivalót hordoz. Egy vízen ringatózó virág, melynek szirmait vékony bandázs tartja össze. "Az alkotás közepén helyet foglaló bimbó a biztonságos anyaországot, a szirmok a szétszóródott magyarságot jelképezik." Az emlékmű legmagasabb pontja 5,4 méter, a szirmok vasbetonból, a bimbó és a bandázs rozsdás lemezből készül majd. A virág körül lépőkövek sorakoznak, körben csobog a víz, és a látványt éjszakai megvilágítás teszi teljessé.


Lieb Roland építész-tervezőművész elmondta, hogy a járóköveken be lehet menni a bimbó, a virág közvetlen közelébe, és a szirmok belső felén megjelenő szöveges utalások mutatják, mely égtájak, a szélrózsa minden irányába szétszóródott emberek hogyan tudnak összetartozni.


Az alkotók szándéka az, hogy az emlékhely szimbolikus igazodási ponttá váljon az emberek számára – emelte ki Rónaszéki Linda képzőművész, majd így folytatta: "Egy valóban emelkedett emlékhellyé tudna válni, és mindenkit meg tudna szólítani, nem csak a szombathelyieket, mindent magyart. Úgy éreznék, hogy az összetartozás ezen a helyen, abban a pillanatban megvalósul."


50 millió forintot szeretnének összegyűjteni a megvalósításra, a Nemzeti Összetartozás Szombathelyi Emlékbizottsága erre a számlaszámra várja a felajánlásokat: 59501211-16536119. Eddig 2 millió forint jött össze, a szombathelyi közgyűlés pedig további 3 millió forintot ígért a megvalósításra.


Gregersen-Labossa György, a Nemzeti Összetartozás Szombathelyi Emlékbizottságának a tagja hozzátette, hogy azok az emlékművek, színház, szobrok, amik közadakozásból készültek, sokkal nagyobb becsben vannak. Szeretnék ezt a civil kurázsit feléleszteni, minél több ember adjon, mert ha minél többen keveset adnak, akkor is megvalósul, és mindenki sajátjának fogja érezni.


Majthényi László bejelentette, hogy elárverezik Sütő Éva textilművész Trianon-emlékzászlaját, és a bevételt az emlékhely javára ajánlják fel, továbbá "téglajegyeket" is kibocsátanak, amit bárki megvásárolhat. A Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület 50 ezer forinttal támogatja nemes célt.

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.