km/óra
  2023.06.02., péntek  •  Kármen, Anita napja
Sárga Zebra
A kiesés ellen küzd a Siófok

A kiesés ellen küzd a Siófok

Dragan Vukmir érkezésével jól indult a 2023-as év a Siófoknak, ám a múlt heti vereség után csak egy hely választja el őket az osztályozós pozícióktól. Mit kell tudni a Hali vasárnapi ellenfeléről?

Az új vezetőedző nem forgatta fel a keretet: a Haladással még az NB I-ben debütáló Nyári Patrik visszatért Paksra, míg Krausz Raul-Zoran Pécsre igazolt. A paksiakkal lévő jó kapcsolatuk eredményeképpen az Illés Akadémia-nevelés Volter Patrik hozzájuk került, valamint kölcsön vették a Honvédtól Horváth Milánt.

A 2023-as évet a Csákvár 2–0-s legyőzésével kezdték (gólszerzőik: Balogh Bence, Major Gergő), majd Balmazújvárosban 1–1-re végeztek a Nyíregyházával (Farkas Balázs), míg otthon kikaptak a Győrtől (0–1). Ez azt jelenti, hogy a legutóbbi nyolc találkozójukból mindössze egyet nyertek meg: lecsúsztak a 15. helyre. A Balaton-partiaknak 27 pontjuk van, ez csak eggyel több, mint a már osztályozós helyen álló Szentlőrincé.

Mindössze 23 gólt rúgtak, ami a mezőnyben a második legkevesebb. 5 góllal Horváth Péter a legjobb siófoki, míg Balogh Bence és a szombathelyi nevelésű Szakály Attila 3 góllal követi őt.

Idegenben 11 mérkőzésen csak 8 pontot szereztek (náluk kevesebbet csak a Dorog gyűjtött be): Kazincbarcikán (3–2) és Dorogon (2–1) győztek, míg egy pontot hoztak el az MTK-tól (1–1) és a már említett Nyíregyháza elleni találkozón (1–1).

(Fotó: Nagy Jácint/archív)

Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
Savaria Fórum 32. évfolyam 19. szám - 2023.05.26.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Relax az arborétumban: ÖkoPlusz Fesztivál másodszor
Második alkalommal rendezték meg a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjában és a Kámoni Fiókkönyvtárban az ÖkoPlusz Fesztivált: a pénteken kezdődő fesztivál kiemelt napján, szombaton látogattunk ki az arborétumba – a környezettudatosság, a testi-lelki egészség köré épülő programok tartalmas kikapcsolódást nyújtottak a növénykert harmonikus környezetében.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
Nem látta a szemből érkező Volvót a Suzuki vezetője
Pillanatnyi figyelmetlenség vezetett balesethez Szombathelyen. Az okozó nem tudja megmagyarázni magának sem, hogy mi történt az ütközés előtti másodpercben - írja a 112press.
legfrissebbek
Folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása
Menetrend szerint folytatódik a Szent Márton utcai csomópont teljes körű felújítása. A gázművek június 5. hétfőtől várhatóan június 20-ig a Vörösmarty utca északi végén található gázvezeték rekonstrukcióját végzik.
Szállodakomplexum épül Balatonfüreden 22,5 milliárd forintból
Balatonfüreden 22,5 milliárd forint értékű beruházással szállodakomplexum épül a belvárosban, a Le Méridien resort a tervek szerint 2025 tavaszától fogadja a vendégeket - közölte Szepesi Richárd projektalapító sajtótájékoztatón pénteken Balatonfüreden.
Három autó ütközött össze Szombathely és Ják között
Egy balra kanyarodni szándékozó jármű vezetője erősen fékezett, emiatt a mögötte érkezőknek is bele kellett taposnia a fékbe. Először a sorban harmadik autónak koccant egy jármű, amibe ezután belehajtott egy másik - írja a 112press.
Újabb gyermekmentőmellényeket helyeztek ki a Balatonnál a vízimentők
A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) három új állványt helyezett ki balatoni strandokon és egy kikötőben, ahonnan a gyerekek ingyenesen vehetnek kölcsön mentőmellényeket a strandoláshoz - tájékoztatta a VMSZ pénteken az MTI-t.
Gyerekeket kényszerített szexuális cselekményekre egy 43 éves férfi
"Intézetis" kisfiúkat csalt otthonába, majd pizzával, cigarettával, játékokkal és pénzzel honorálta szexuális igényeinek kielégítését a gyanú szerint a 43 éves férfi, akit a Pest vármegyei rendőrök fogtak el az Érdi Rendőrkapitányság munkatársainak segítségével.