km/óra
  2024.10.06., vasárnap  •  Brúnó, Renáta napja
A decemberi közgyűlést értékelték a frakciók

A decemberi közgyűlést értékelték a frakciók

Az elmúlt három év eredményeiről, a kibővített 1000 fa programról és a SZOVA likviditásáról esett a legtöbb szó a közgyűlést követő sajtótájékoztatókon. Utóbbi téma zárt ülésen került elő, és nagy vitát kavart. A cég összeállított egy húsztételes listát az értékesíthető ingatlanokról.

Nehezített körülmények között is szép eredményeket sikerült elérni - utalt dr. Horváth Attila az elmúlt 3 év munkájáról szóló beszámolóra. Az alpolgármester örül, hogy az ellenzéki képviselők is kezdik átérezni a helyzet súlyosságát, és már nem kérdés, hogy az ingatlaneladás a túlélés egyetlen módja. Az önkormányzatok egyelőre nem kapnak kompenzációt, és úgy tűnik, a 3 milliárdos szolidaritási adót sem engedik el. Felújítják a Kétrózsa közt, ha megérkezik a Hende Csaba által a zanati utcákra megígért 35 millió forint.

 

86 fa már elkelt az 1000 fa programban, regisztrálni az 1000fa.szombathely.hu oldalon lehet - ismertette Horváth Soma. Az elmúlt 3 év eredményei kapcsán elmondta, természetes, hogy vannak olyan beruházások, amelyek még az előző ciklusban indultak el, ahogy a Puskás Tivadar vezette város is megörökölt Ipkovich György polgármestersége alatt kezdődött fejlesztéseket. A közösségi közlekedésben bevezetik az időalapú, 30 perces jegyet és a 30 napos bérlete. Sűrítik a járatokat, a herényi városrészen reggeli iskolabuszt indítanak. 100 millió forint plusz forrást adnak a Blagussnak a megnövekedett üzemanyagköltségek miatt. Az alpolgármester elmondta, Győrben és Sopronban ritkítják a menetrendet, Szombathelyen ilyen nem lesz, utasbarát marad a szolgáltatás. 66 szervezet részesült a Kulturális és Civil Alap 13 millió forintos keretéből.

 

Zárt ülésen a SZOVA likviditásának ügye került napirendre. Dr. Horváth Attila mindenkit megnyugtatott, hogy a dolgozók bérét minden körülmények között kifizetik. Listát kértek a vállalattól az eladható ingatlanokról.

 

Más tollával ékeskedik a városvezetés, a fejlesztések 95 százaléka az előző ciklusban indult, plusz forrást nem sikerült szerezniük - mondta Lendvai Ferenc a 3 év eredményeiről szóló prezentációról. A Fidesz támogatta az új bölcsőde építését. Kimutatást kértek arról, hová és milyen forrásból ültettek el 920 facsemetét az 1000 fa programban. A frakcióvezető-helyettes elítélte a Homok utcai tarvágást - csaknem száz, nagyrészt egészséges fát távolított el a tulajdonos az építési területről, miközben a városnak van favédelmi terve. Úgy fogalmazott: a zárt ülésen zavar támadt az Éljen Szombathely! frakcióban. A kötvénytartozás kezelhetetlen terhet jelent a SZOVA számára, a városvezetés szerint az ingatlanok értékesítése a megoldás. Szinte a létező összes telephely felkerült a listára, köztük a leendő intermodális csomópont területe is. Utóbbiról januárban még tárgyalnak.

 

Tóth Kálmán az elmúlt három évről azt mondta, tettek volna ennél többet is, ha a körülmények engedik. A szentkirályi híd felújításához 200 millió forint önerőt szavazott meg a közgyűlés. Az átjárót várhatóan február végén zárják le, iskolakezdésre szeretnék átadni. Lezárult a közbeszerzési eljárás, egy szombathelyi cég lesz a kivitelező. A Sándor László utca burkolatát megerősítik, és ideiglenes mentesítő út készül a 86-os főút felé. Az új bölcsődébe nem gázfűtést terveznek. A fűtési szezon végéig nyitva marad a Farkas Károly utcai tornacsarnok, gyűjtés indult, segített a SZOVA és a szülők is. Ez jó hír, hiszen 200 gyerek számára biztosítják továbbra is a sportolási lehetőséget. A SZOVA-val kapcsolatban azt mondta, nincs tervben minden ingatlan eladása, az intermodális csomópont helyéről külön döntenek. Tisztában vannak vele, ha ezeket a területeket eladják, valószínűleg soha nem valósul meg a régóta tervezett beruházás.

Németh Ákos kiemelte, a LIME rollerhálózat tesztüzemét fél évvel meghosszabbították. Elismerően szólt a Blagussról, az 1000 fa program kiterjesztéséről pedig elmondta, mindenki érdeke a zöldebb város.

 

Koczka Tibor az MMIK ügyében emelt szót, mert az épület állami tulajdonból egy kápolnásnyéki székhelyű magánalapítványhoz került. Az önkormányzat valószínűleg kéri az elővásárlási jogot, így látható lenne, miként cserél gazdát az épület. A bábszínház jó ideje szerződés nélkül működik, és nincs fűtés, az előadásokat külső helyszíneken tartják. A Pro Savaria képviselője arról beszélt, nem szabadna veszni hagyni a jól működő orvosi ügyeletet, ez januárban lesz közgyűlési téma. Az új bölcsődébe dolgozók is kellenek, ki lehetne terjeszteni az óvónők esetében sikerrel alkalmazott ösztöndíjrendszert a bölcsődei nevelőkre is. Elismeréssel szólt az 1000 fa programról, a közterület-felügyelet munkájáról, és üdvözölte a Farkas Károly utcai tornacsarnokkal kapcsolatos döntést.

 

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi gyógyszerész lett a Miss Universe Hungary 2024 győztese
Dr. Kenéz Nóra Szombathelyen született, itt is nőtt fel, és bár jelenleg Budapesten él, szíve mélyén Szombathelyet tartja igazi otthonának. Tavaly harmadik lett, idén már az ő fejére került a korona és ő képviseli majd hazánkat Mexikóban a világversenyen.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Magyar Péter szombatra tüntetést hirdetett az MTVA székházhoz, élőben olvasná be követeléseiket
Tüntetést szervez október 5-én, szombaton 15.00-tól Magyar Péter és a Tisza Párt a közmédia óbudai székházához, ezt a pártvezető egy Facebook-posztban jelentette be. A Tisza Párt elnöke propagandagyárnak nevezte a közmédiát, és azt írta, hogy aki szabad országot szeretne a gyerekeinek, az velük tart.
legfrissebbek
A Felcsút II. is simán verte a Haladást
Az NB/III Észak-Nyugati csoportjában a zöld-fehérek ma Felcsúton képnek pályára. A hazaiak simán nyertek, a Hali ismét nem szerzett gólt. A végeredmény 3-0.
Bonsaiok, reiki, katanák, animék és kaligráfia – Ilyen volt a 16. Japán nap Szombathelyen
Óriási volt a nyüzsgés szombat délután az AGORA MSH-ban, idén is megtartotta a Magyar-Japán Baráti Társaság – Szombathely a már hagyományosnak számító Japán napot, mellyel egy különleges világba kalauzoltak el bennünket.
Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Gyurta Dánielt beiktatták a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába a floridai Fort Lauderdale-ben.
Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és dobogós helyezéssel ünnepelt Kiss Norbert
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig harmadikként zárt a friss hatszoros Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idényzáró fordulójának első napján, szombaton a spanyolországi Jaramában.
Kutyagolás a menhelyek négylábú lakóiért a felelős állattartás jegyében
Szombat délután a szokottnál több kutyus szedte a lábait póráza végén a Gayer park, majd a Víztorony és a Joskar-Ola irányába: közel ötven eb, gazdik és kutyabarátok indultak el azért, hogy pecséteket szerezzenek a séta állomásain, ahol a Fekete István Állatvédő Egyesület munkatársai várták őket.