km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
40 számítógéppel csatlakoztak az egyetemen a járvány elleni küzdelemhez

40 számítógéppel csatlakoztak az egyetemen a járvány elleni küzdelemhez

Az ELTE szombathelyi Savaria Műszaki Intézete (SMI) is csatlakozott az új koronavírus-járvány elleni küzdelemhez: közel negyven számítógéppel járulnak hozzá a Folding@Home nemzetközi kutatási projekt és közösségi számítási platform sikeréhez. Bárki követheti a példájukat, akinek jó PC-je van, írják az ELTE SEK Facebook-oldalán.

 

Mint ismeretes, a kormány által március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet okán a hallgatók nem látogathatják a felsőoktatási intézményeket, a félév távolléti oktatás formájában folytatódik tovább. A Savaria Egyetemi Központban az SMI termei is üresen állnak. Ám az intézet munkaállomásai nem pihennek.


Ahogy azt Facebook-oldalán a Savaria Műszaki Intézet hírül adta, a gépészmérnöki oktatáshoz használt számítási infrastruktúrát, közel negyven darab számítógép – 160 db Intel Xeon processzor mag és 320 GB memória – számítási kapacitását ajánlották fel az új koronavírus okozta járvány elleni nemzetközi tudományos küzdelemhez.


Az előzményekről az Eötvös Loránd Tudományegyetem is beszámolt a weboldalán: a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Magyarországon első körben csatlakoztatta gépeit egy globális kezdeményezéshez, a Folding@Home nemzetközi kutatási projekthez és közösségi számítási platformhoz, miután a Wigner Fizikai Kutatóközponttal karöltve a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) támogatásával felajánlotta az MTA Cloud felhővel integrált, több ezer processzort és több terabájt memóriát tartalmazó saját számítási felhőjének kapacitását az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelemre.


A platformon már futnak olyan feladatok, amelyek eredményei kifejezetten a járvány megállítását szolgálhatják: arra keresik a választ, hogy a koronavírusok hogyan kapcsolódnak az úgynevezett ACE2 receptorhoz. A Wigner Adatközpontban eddig is több, nagybiztonságú adatkezelést követelő orvosi projekt futott, így a SZTAKI megfelelő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy megbízható információtechnológiai támogatást nyújtson a hazai víruskutatási és genom-szekvenálási erőfeszítéseknek.


A technológia lényege, hogy egy adott számítási feladat elvégzésére több, akár földrajzilag különböző helyen található informatikai rendszert jelölhetnek ki. Így lehetővé válik összetett, hatalmas számítási kapacitást igénylő modellezési feladatok elvégzése olyan kutatóhelyek számára is, amelyek maguk nem rendelkeznek az ehhez szükséges hardvereszközökkel.


Az intézetek szakértői várják olyan magyar kutatók, kutatócsoportok jelentkezését, akik a vírussal vagy a járvánnyal foglalkoznak, és számítási kapacitásra lenne szükségük. Vállalják, hogy segítenek a projektek informatikai hátterének kialakításában és használatba vételében. Ahogy elindulnak a hazai projektek, a szükséges erőforrások ismeretében folyamatosan csoportosítják át szervereiket a Folding@Home-ról a magyar kutatások számára, elsőbbséget adva azoknak. (E-mail: info@cloud.mta.hu)


A 90-es években a Kaliforniai Egyetem, a Berkeley SETI Research Center és a Space Sciences Laboratory már alkalmazott hasonló módszert a földönkívüli intelligenciák felkutatásában; ott magánfelhasználók ajánlhatták fel otthoni számítógépük kapacitásait a projekt érdekében. Ugyanilyen elv alapján működtek a MilkyWay@home és az Einstein@home projektek is.


Az adathálózatok fejlődésének köszönhetően a 2010-es évekre alakult ki az úgynevezett cloud computing, amelyben a felhő kapacitásait mindig az épp aktuális feladatra csoportosítják át, majd a feladat végeztével felszabaduló kapacitások visszakerülnek a felhőbe, hogy új területen legyenek bevethetők.
A Savaria Műszaki Intézet ELTE_SMI néven csatlakoztatta számítógépeit a Folding@Home nemzetközi kutatási projekthez és közösségi számítási platformhoz. A Folding@home kliense mindenki számára letölthető a projekt weboldaláról, a kliens telepítése után a webes kezelőfelületnél a „Set up an identity” opciót, Team numberként pedig a 248761-as számot választva lehet csatlakozni a projekthez, ezzel is erősítve az SMI gépparkját.

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Sikerülhet Neked is! - játékos vetélkedőt szerveztek sajátos nevelési igényű tanulóknak
Sikerülhet Neked Is! címmel szervezett játékos vetélkedőt a Bercsényi Miklós Általános Iskola, sajátos nevelési igényű tanulók részére. 11 vasi oktatási intézmény 19 csapata mérkőzött meg ma délelőtt. Az elgondolkodtató, de egyben szórakoztató feladványok sikerélményt adtak a nehézségekkel küzdő diákoknak.