km/óra
  2024.05.07., kedd  •  Gizella napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
2023-ban is díjazták a legszebb parkerdei kiskerteket

2023-ban is díjazták a legszebb parkerdei kiskerteket

Idén is díjazták a legszebb kerteket. A Parkerdei Kertbarát Egyesület vezetői modern és hagyományos kertművelés kategóriában oszottak elismeréseket, és a legrendezettebb utcát is kiválasztották.

 

Az eső miatt ezúttal elmaradt a kertlátogatás, a parkerdei büfé teraszára invitálták a legszebb kertek tulajdonosát szombaton délelőtt. A díjátadó résztvevőit Horváth Zoltán, a Parkerdei Kertbarát Egyesület elnöke köszöntötte, majd Horváth Soma - aki maga is ajándékcsomaggal kedveskedett a győzteseknek - szólt néhány szót. Elmondta, dicséretes a szervezet aktivitása, minden évben pályáznak, és támogatást nyernek a Kulturális és Civil Alapból. Az alpolgármester közölte a jó hírt: az utasok igényeinek megfelelően október 16-tól változik a helyi buszjáratok menetrendje, a Parkerdőbe hétköznapokon az eddigi öt helyett tíz, hétvégente pedig hét járatpár közlekedik majd. Horváth Soma azt is elmondta, hogy a városban zajló útfelújítások során keletkező mart aszfalttal több ütemben rendbe hozzák a parkerdei utakat. 


A köszöntőket követően átadták a leszebb kertekért járó díjakat, ami már évek óta szokás. Hagyományos művelésű kategóriában versenyeztek azok a kiskertesek, akik klasszikus veteményest, gyümölcsöst gondoznak. Az első díjat Gábos Tibor érdemelte ki, a második helyezett Kondor József, a harmadik Németh Tamás lett.


Manapság egyre többen - jellemzően a fiatalabb, kisgyermekes kerttulajdonosok - választják a modern kertművelést, dísznövényekkel, kavicsozott ösvényekkel, kerti tóval, szökőkúttal, gyermekjátékokkal, kényelmi elemekkel felszerelve. Ezeket a kerteket külön kategóriában díjazták. Nagy Róbert Zsigmondné első, Dolgos Árpád második, Nagy Ákos harmadik helyezést ért el. A Hajnalka utcát választották idén a legrendezettebnek, az erről tanúskodó táblát kifüggesztik az utca elejére.


A Parkerdei Kertbarát Egyesület 1994-ben alakult 310 fővel. Ma már 582 kiskert tartozik hozzá, és 443 tagot számlál a szervezet.
 


A díjazottak: 
Modern kert kategória:

1. Gábos Tibor és dr. Gábos Irén Izabella (412-es kert)
2. Kondor József és Kondor Józsefné (Rezeda utca, 415-ös kert)
3. Németh Tamás (Rózsafa utca, 509-es kert)
4. Böndicz Tibor (Rózsafa utca, 500-as kert)
5. Tóth Péter (Nagyfa utca, 47-48-as kert)
6. Varga Tiborné (Nefelejcs utca, 166-os kert)

 

Hagyományos kertek:
1. Nagy Róbert Zsigmondné (Szegfű utca, 111-112-es kert)
2. Dolgos Ádám (Bükkfa utca, 391-es kert)
3. Nagy Ákos (Százszorszép utca, 246-os kert)
4. Farkas Mária és Farkas Ildikó (Nefelejcs utca, 175-ös kert)
5. Hajmási Péter (Százszorszép utca, 212-es kert)
6. Szendrey Veronika (Nefelejcs utca, 171-172-es kert)

 

Fotó: Csonka András


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombathelyre ért a platós kampány: Knézy Jenőt idézve üzent Magyar Péter (képgalériával)
„Végre egy mérkőzés, amit élvezek”, mondta idősebb Knézy a Fradi 1995-os Bajnokok Ligájába jutásakor a Grasshoppers elleni meccs közben, és ezt sütötte el most Magyar Péter országjárása hétfő esti szombathelyi állomásán a Fő téren egy-két ezres tömeg előtt, üzenve a kormánypártnak hogy a „Tiszát eddig megállítani senkinek sem sikerült”. Főként pártja távlati terveiről beszélt, az uniós választások tétjéről viszonylag kevés szó esett.
Javában zajlik a majális az Emlékmű-dombon
Szombathely Város Koncert Fúvószenekara reggel 9-kor "nyitotta meg" a szombathelyi Majálist. Az Emlékmű-dombon a csapatok már főznek, a veterán- és tuningautó-felvonulásra is sokan voltak kíváncsiak.
Közleményt adott ki a Haladás a licenckérelem állásáról
A Szombathelyi Haladás NB II.-es labdarúgócsapatának vezetősége közleményt adott ki az indulási joghoz kapcsolódó adminisztrációs folyamat jelenlegi állásáról.
Vármegyei I. osztály: nyerni tudott Celldömölkön, így bajnok lett a Haladás
A Vép a Király SE elleni rangadót, a Sárvár a Bük elleni összecsapását húzta be 4-1-re. A Rábapaty kétgólos hátrányból fordított a Szarvaskend ellen, a Söpte a Táplánt, a Vasvár a Csákánydoroszlót győzte le.
Halálos áramütés Szombathelyen
Éjfél után, egy nagy csattanást követően ment el az áram az un. "tizennégyemeletes" épületben Szombathelyen. Reggel megtalálták a rövidzárlat okát, amit feltehetőleg véletlenül egy férfi okozott, írja a 112press.hu.