km/óra
  2024.05.09., csütörtök  •  Gergely napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Védőnők továbbképzését támogatta a város

Védőnők továbbképzését támogatta a város

Gesztusértékű segítséget nyújtott a Szombathely területén dolgozó védőnőknek a város önkormányzata: az éves továbbképzéseket szervező szakmai szervezet tagdíját vállalták át tőlük az idei évben. Bár az utóbbi időben több ütemben is emelkedett a védőnők fizetése, az az átlagkeresethez képest még mindig alacsony. A továbbképzések költségének jó részét pedig továbbra is maguknak kell állniuk.

 

„Az önkormányzat figyelmét a Magyar Védőnők Egyesülete hívta fel arra, hogy lehetőség van támogatni a szombathelyi védőnők munkáját azzal, hogy átvállaljuk tőlük az éves tagsági díjat – mondta lapunknak dr. László Győző alpolgármester. A politikus hozzátette: a szombathelyi önkormányzat jószívvel vállalta ezt, hiszen azzal, hogy támogatta a városban dolgozó 38 védőnőt, biztosította számukra a hozzáférést a fejlődésüket segítő hasznos szakmai programokhoz. Kiemelkedően fontos és jó színvonalú az a munka, amit védőnőink végeznek a városban. Különösen igaz ez a COVID 19-es járvány idején. Nem volt ez egy egyszerű év számukra. Ez egy apró hozzájárulás a város részéről, de azt gondolom, hogy mindenképpen fontos mutatni, hogy mennyire fontos az ő munkájuk, és hogy ezeken a szakmai fórumokon részt tudjanak venni.”


A védőnőnek öt évente meghatározott pontszámot kell megszerezniük a különböző képzéseken, hogy dolgozhassanak. A Magyar Védőnők Egyesülete olyan akkreditált továbbképzéseket szervez nekik, ahol a tagok ingyen vagy féláron vehetnek részt. Évente minimum nyolc ilyen szakmai fórum van. A tagsággal egy folyóirat-előfizetés is jár a védőnőknek, és bizonyos szolgáltatásokat is kedvezménnyel vehetnek igénybe.

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Így változik hétvégén a helyi járatok menetrendje a Csaba utca felújítása miatt
Május 10-én, pénteken 8:30-tól van érvényben a módosított menetrend.
Kapcsolatok: amatőr alkotók mutatkoztak be a kastélyban
Megnyílt a Vasi Amatőr Alkotók "Kapcsolatok" című vándorkiállítása szombaton a Zarkaházi Szily-kastélyban. A 13 bemutatkozó művész a festmények mellé ezúttal verseket is társított, ami még színesebbé varázsolja a tárlatot.
Videón az ütközés: Volkswagent perdített meg egy Opel egy szombathelyi kereszteződésben
A hírhedt kereszteződésben minden évben történik olyan baleset, ahol a felek állítják, hogy nekik volt zöld a jelzőlámpa. Most egy autó fedélzeti kamerája rögzítette az ütközést és a felvételből kiderül, hogy egy piros jelzésnél sétáló gyalogosnak is nagy szerencséje volt, írja a 112press.hu.
Önkormányzati választás 2024: már most borítékolható, hogy Rogán Antal testvére nyer szülőfalujukban
A Vas megyei Szakonyfalunak 2013 óta Rogán Valéria a polgármestere és valószínűleg marad is. Ahogy ugyanis 11 éve, úgy idén is ő az egyetlen induló.
Május 8., a Nemzetközi Vöröskereszt napja
A Nemzetközi Vöröskereszt (angolul International Committee of the Red Cross, rövidítése ICRC) a pártatlanság, semlegesség, emberiesség, egyetemesség és önkéntesség egység elvei alapján működő nemzetközi segélyszervezet. A vöröskeresztes mozgalom ötlete Jean Henri Dunant svájci üzletembertől származik, aki 1859-ben megszervezte a solferinói csatatérről, a környező lakosság segítségével, a csatatéren maradt sebesültek ellátását, írja a Paprikablog Facebook-oldala.