km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Új parkolók a kórháznál

Új parkolók a kórháznál

Elkészült az a 46 darab új parkoló, amit a SZOVA Zrt. a Markusovszky utcai egészségügyi alapellátó mögött alakított ki. A beruházás 30 millió forintba került. A várakozóhelyeket sorompóval zárták el, azokat a kórház dolgozói vehetik igénybe. A fejlesztés enyhít a környék parkolási gondjain – hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón.

Már az alapellátó építésekor betervezték a parkolók létesítését a hátsó, 1300 m2-es területre, de a műszakitartalom-csökkentés miatt akkor nem valósult meg. A tervek azonban készen voltak, így amikor az önkormányzat elhatározta, hogy bővíti a parkolót, ennek nem volt akadálya. A SZOVA volt a kivitelező, márciusban indult a munka. 46 új térköves várakozóhely készült el.

A kórházi dolgozók szakszervezete és a mentők vezetői még tavaly keresték meg a városvezetést azzal, hogy parkolókat szeretnének a volt városi strand területére, idézte fel az előzményeket dr. Nemény András. A közgyűlés határozatban döntött a beruházásról, ami a város saját költségvetéséből valósult meg.

– 30 millió forintba került az önkormányzatnak ez a beruházás, 46 új parkoló létesült, ami minőségi javulást hoz. Akik itt parkolnak, nem a kórház területét foglalják el, de az utcán is szabadulnak fel helyek, hiszen az orvosok, nővérek, akik eddig ott álltak, bemennek a kórházon belülre, mert bent lesz hely. Akik állandó parkolást igényelnek, ők fognak itt parkolni az új részen – foglalta össze a polgármester. Hozzátette, a mentők kérését meghallgatva láttak neki a Markusovszky utca és István Lajos körút kereszteződésében a körforgalom építésének. Jól halad a munka, ha elkészül az új csomópont, jóval gördülékenyebb lesz az áthaladás.

Prof. dr. Nagy Lajos, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház főigazgatója megköszönte a parkolókat a városnak. Mint mondta, ezzel jelentősen javulnak a környéken a parkolási feltételek.

Az új parkolót sorompóval zárták le, csak az Esterházy utca felől lehet megközelíteni. Csak kórházi dolgozók használhatják, ingyenesen. Azt várják, hogy így a kórház területén és az utcán is több lesz a szabad hely.

A SZOVA a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház részére az 1321 négyzetméteres ingatlanrészt bérbe adja 2023. július 1. napjától 10 év határozott időtartamra 2033. június 30. napjáig. A kórház, mint bérlő köteles az ingatlanon keletkezett hulladék gyűjtéséről és elszállításáról, az ingatlan tisztán tartásáról, síkosságmentesítéséről, az elektromos sorompó üzemeltetéséről (ideértve a működtetéshez szükséges SIM kártya megvásárlását, a szolgáltatóval való szerződéskötést, valamint a sorompó programozását is), esetleges javításáról, a zöldterület karbantartásáról a saját költségén gondoskodni. A kórház a bérlemény használatát 3. személynek nem engedheti át. A bérleti díj 250.000 Ft+ ÁFA/hónap.

Az önkormányzat vállalja, hogy a szerződés teljes időtartama alatt a bérleti díj összegével megegyező támogatást biztosít a kórház részére, így az intézménynek gyakorlatilag nem kerül pénzébe az új parkoló.

Dr. László Győző alpolgármester szerint örömteli, hogy a régi strand területét újra tudták hasznosítani. Kiemelte Kopcsándi József képviselő munkáját az ügyben, és a kórház vezetésével való jó együttműködést.

 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Orbán Viktor: nagy lehetőség a nukleáris ipar területén megvalósítandó együttműködés
Nagy lehetőséget tartogat, hogy a Magyarország és Kína közötti együttműködést a nukleáris ipar teljes spektrumára ki tudjuk terjeszteni - emelte ki Orbán Viktor miniszterelnök a Hszi Csin-ping kínai államfővel folytatott kétoldalú tárgyalások után csütörtökön Budapesten.
A művészet az elmondhatatlan tolmácsa – Különleges kiállítás nyílt Szombathelyen a Zsidó Kultúra Házában
Gyerekek alkotásaiban elevenednek meg a magyarországi zsidóság vészterhes időszakának pillanatai. Elgondolkodtató interaktív kiállítás nyílt a hajdani neológ zsidó elemi iskola épületében és készülőben van egy oktatási célú, hat állomásos helytörténeti séta is.
A Gépipari diákjai bizonyultak a védelmi viadal legjobbjainak
A Szombathelyi Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Magyar Honvédség Klempa Kálmán 7. Területvédelmi Ezred szervezésében került sor a II. Jurisics Miklós Védelmi Viadalra május 9-én a szombathelyi Petőfi telepen. A megmérettetésen nyolc Vas vármegyei középiskola diákjai versenyeztek, olvasható a vasi katasztrófavédők honlapján.
Nyolc bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Weöres Sándor Színház
Hat bérletes előadást tartanak a következő, 2024/2025-ös évadban a Weöres Sándor Színházban, hangzott el a teátrum igazgatói irodájában szerdán megtartott sajtótájékoztatón.