km/óra
  2024.05.30., csütörtök  •  Janka, Zsanett napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Új funkciót kap és megújul a szentkirályi iskola

Új funkciót kap és megújul a szentkirályi iskola

Mostantól a Szombathelyi Tankerületi Központ hasznosítja a 14 éve üresen álló, volt szentkirályi iskola épületét. Itt kap helyet a karbantartói részleg, és szakipari gyakorlati oktatás folyik majd a falak között. A várossal kötött megállapodás értelmében a tankerület nem fizeti ki a megállapított bérleti díjat, hanem az arra szánt összegből elvégzi az épület teljes körű felújítását. A munka már elkezdődött.

 

Egykor gyerekzsivaj és élénk diákélet töltötte meg a Szentkirályi Általános Iskola termeit, folyosóit. Évfolyamonként egy osztálynyi gyerek és 16 pedagógus járt be ide nap mint nap 2007-ig. Akkor döntött úgy a városvezetés, hogy az alacsony gyermeklétszám miatt be kell zárni az iskolát, így 2007 szeptemberében már nem csengettek be - annak ellenére, hogy a városrészen élők kitartóan tiltakoztak a határozat ellen, és a történteket igazi tragédiaként élték meg.


Az évek során több ötlet is felmerült az épület hasznosítására a református leányanya-otthontól a tánciskoláig, de egyik sem valósult meg. A ház az enyészeté lett, 14 évig állt üresen, funkció nélkül.


Tóth Kálmán önkormányzati képviselő az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy a lakosság folyamatosan érdeklődött az épület sorsa iránt. Hozzátette, hogy a nagy építkezéseket látva felmerült az itt élőkben, hogy lebontják, és társasház épül a helyére, ami szörnyű lett volna a szentkirályi népléleknek. Amikor még az előző ciklusban a forgalomképes vagyonba akarták sorolni és el akarták adni az épületet, az Éljen Szombathely! megakadályozta. 


A város, mint tulajdonos nemrégiben tíz évre szóló megállapodást kötött a szombathelyi tankerülettel az épület hasznosításáról. Itt helyezik el a tankerület karbantartó műhelyét, ami jelenleg a Nagy Lajos Gimnáziumban, szűkös, méltatlan körülmények között működik. Ezen kívül szakipari gyakorlati oktatás is folyik majd az egykori iskola falai között.


"A megállapított bérleti díjat a város nem kéri el, viszont azt kimutathatóan a tankerület köteles elszámolni az épületre, ennek keretében az épület A-tól Z-ig megújul a tetőtől a nyílászárókon át, a teljes gépészet, villamoshálózat, a homlokzat is megújul új szigetelést kap kívülről" – fűzte hozzá az önkormányzati képviselő. 


A felújítás már elkezdődött: megérkeztek az új radiátorok, tetőlécek, cserepek és ereszcsatornák is. Hamarosan kívül-belül teljesen megváltozik az épület, ami megfelelő hely lesz majd a karbantartói részleg munkatársai számára. Az egykori osztálytermeket egy-egy szakmacsoport veszi birtokba.


Az épület körüli elhanyagolt növényzetet is rendezik majd, látható, hogy a borostyán már teljesen benőtt néhány ablakot, a tetőt pedig a hatalmas tuják rongálják. A felújítás költségeit 60 millió forintra becsülik.

 

 

 

Fotó: Tóth Kálmán Facebook-oldala

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Katasztrófavédelem álláshirdetés 2024
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Savaria Fórum 33. évfolyam 20. szám - 2024.05.24.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
“Jancsó, nekem te vagy a Haladás…” - érzelmes posztban búcsúzik a zöld-fehér példakép
Jancsó András rúgott bombagólt az NB I-ben a Gerával, Bödével, Dibusszal felálló Fradinak az Üllőin, de pályafutása legmeghatározóbb pillanatai mégis idén történtek, és mindkettő a pályán kívül. Hosszú posztban reagál a Szombathelyi Haladás 28 éves, megkérdőjelezhetetlenül lokálpatrióta labdarúgója a csapattal történtekre.
Kedden két fontos szombathelyi vasúti átjárónál sem működnek majd a jelzőlámpák
Biztosítóberendezés fenntartási munkálatokat végez május 28-án kedden két forgalmas szombathelyi vasúti átjárónál is a GYSEV.
Ha jövő héten IC-vel készült Budapestre, ennek nem fog örülni
Vonatok helyett pótlóbuszok járnak hétfőtől Szombathely és Csorna között, pályakarbantartási munkák miatt.
Vármegyei I. osztály: lezárult a bajnokság, a Királyé lett az ezüstérem a Haladás mögött, a harmadik helyet a Vép szerezte meg
A Sárvár a hatalmas vihar, jégeső miatt találkozója nagy részét műfüvön játszotta és 0-0-ra végzett a Csákánydoroszlóval, de a Söpte és Szentgotthárd is megosztozott a pontokon. A Haladás gólzáporos mérkőzésen hozta el a három pontot Táplánból, míg a Körmend, a Vasvár és a Szarvaskend egyaránt három gólt szerezve nyert hazai környezetben.
Programajánló – Szombathely: Food & Music Weekend, gyereknap és magyar hősök napja
A május 25-26-ai hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.
legfrissebbek
Rendőrautónak hajtott Mercedesével, majd elmenekült az ittas sofőr
Szabálytalanul közlekedett az autójával a városban a sofőr, ezért állították meg a rendőrök azt a külföldi rendszámú Mercedest, amely pár pillanattal később nekihajtott az egyik rendőrautónak, majd elrobogott a helyszínről - írja a 112press.
Taggyűlést tartott a Szombathelyi Haladás Kft.
Az Illés Sport Alapítványt Halmai Gábor kuratóriumi elnök képviselte - adta hírül szerdán honlapján az Illés Akadémia.
Májusban is összeülnek a képviselők
Kilenc napirendi pontot nyilvánosan, további kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak a képviselők a májusi közgyűlésen. Beszámoló hangzik el az idei út- és járdafelújítási programról, és első alkalommal módosítják az idei költségvetést. A csütörtökön 9 órakor kezdődő ülést élőben követhetik folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Szociális témákban ütköztette véleményét három képviselőjelölt a Szombathelyi Televízió stúdiójában
Pénzbeli támogatások, önkormányzati bérlakás rendszer, hajléktalan- és idősellátás - szociális témákban ütköztette véleményét három képviselőjelölt a Szombathelyi Televízió stúdiójában hétfőn. A vitát dr. Czeglédy Csaba, a Szociális és Lakás Bizottság elnöke, független képviselőjelölt kezdeményezte, mellette Danka Lajos, a Mi Hazánk polgármester- és képviselőjelöltje, valamint dr. László Győző alpolgármester, az Éljen Szombathely képviselőjelöltje foglalt helyet.
Benke és Krivacsevics távozik a Falcótól
Távozik a magyar bajnok Falco-Vulcano Energia KC Szombathely férfi kosárlabdacsapatától a válogatott Benke Szilárd és Krivacsevics Márkó.