km/óra
  2024.05.12., vasárnap  •  Pongrác napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
SZKKA: Cél a bajnokság megnyerése!

SZKKA: Cél a bajnokság megnyerése!

Megtartotta első edzését a 2023/2024-es NB/I B-s női bajnokságra készülő Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) együttese. Az elnök és a vezetőedző egyaránt bízik a feljutásban.

Ma délután megtartotta Vida Gergő, az SZKKA vezetőedzője az első tréningjét a szezonban. A foglalkozás előtt Pődör Zoltán ügyvezető köszöntötte a játékosokat, majd kiemelte: a keretet úgy állították össze, hogy a fiatalok mellé megfelelő számú rutinos kézis is érkezett. Pődör Zoltán hangsúlyozta: a gárda képes arra, hogy megnyerje a bajnokságot.

- A tavalyi negatív emlékeket át kell fordítani pozitív motivációvá. Okolnunk kell az előző kiírásban elkövetett hibáinkból, egy évvel idősebb, érettebb lett a társulat, amely most lépett a profivá válás útjára. Bő a keretünk, egészséges versenyszellemben mindig azok a játékosok kapnak szerepet, akikkel meg lehet nyerni az adott meccset. Egy biztos: a mostani bajnokság nagyon kiélezett lesz, nem szabad annyi pontot veszítenünk, mint tavaly – zárta szavait az elnök.

Vida Gergő vezetőedző érdeklődésünkre elmondta: hat felkészülési meccset játszik majd a gárda a szeptemberi rajtig. A tréner – aki hét hónapja már Szombathelyen dolgozik – elégedetten szólt az átigazolási időszakról, úgy vélekedett, kellő rutin érkezett a fiatal alakulathoz.

Az SZKKA sorsolása:

1. forduló: Szombathelyi KKA – Esztergomi Vitézek RAFC

2. forduló: Gárdony-Pázmánd NKK – Szombathelyi KKA

3. forduló: Szigetszentmiklós NKSE – Szombathelyi KKA

4. forduló: Szombathelyi KKA – PC Trade Szegedi NKE

5. forduló: Tempo KSE – Szombathelyi KKA

6. forduló: Szombathelyi KKA – DVSC SCHAEFFLER U19

7. forduló: PTE PEAC-SIPO – Szombathelyi KKA

8. forduló: Szombathelyi KKA – SZISE-Bamba Marha

9. forduló: Komárom VSE – Szombathelyi KKA

10. forduló: Szombathelyi KKA – Eszterházy SC

11. forduló: Hajdúnánás – Szombathelyi KKA

12. forduló: Szombathelyi KKA – FTC U19

13. forduló: Érd – Szombathelyi KKA

14. forduló: Szombathelyi KKA – Kispest NKK

15. forduló: Orosházi NKC – Szombathelyi KKA

16. forduló: Esztergomi Vitézek RAFC – Szombathelyi KKA

17. forduló: Szombathelyi KKA – Gárdony-Pázmánd NKK

18. forduló: Szombathelyi KKA – Szigetszentmiklós NKSE

19. forduló: PC Trade Szegedi NKE – Szombathelyi KKA

20. forduló: Szombathelyi KKA – Tempo KSE

21. forduló: DVSC SCHAEFFLER U19 – Szombathelyi KKA

22. forduló: Szombathelyi KKA - PTE-PEAC SIPO

23. forduló: SZISE-Bamba Marha – Szombathelyi KKA

24. forduló: Szombathelyi KKA – Komárom VSE

25. forduló: Eszterházy SC – Szombathelyi KKA

26. forduló: Szombathelyi KKA – Hajdúnánás

27. forduló: FTC U19 – Szombathelyi KKA

28. forduló: Szombathelyi KKA – Érd

29. forduló: Kispest NKK – Szombathelyi KKA

30. forduló: Szombathelyi KKA – Orosházi NKC

(Fotó: szombathelyikezilabda.hu)

kapcsolódó galéria
Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Savaria Fórum 33. évfolyam 18. szám - 2024.05.10. (12. számú választókörzet)
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak