km/óra
  2024.05.10., péntek  •  Ármin, Pálma napja
Nyereményjáték: Nyerj egy cabriót!
Szofi varázsol - Harcos Bálint íróval találkozhatunk a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

Szofi varázsol - Harcos Bálint íróval találkozhatunk a Berzsenyi Dániel Könyvtárban

Október 21-én fél ötkor várja az olvasókat a Berzsenyi könyvtár író-olvasó találkozóra: ezúttal Harcos Bálint író, költő, a népszerű Szofi-sorozat szerzője látogat el Szombathelyre.

Harcos Bálint 1976-ban született, Budapesten él. Költő, író, aki regények, versek, verses mesék és mesekönyvek mellett írt már forgatókönyvet, sőt, operalibrettót is. Bálint úgy tartja, hogy az igazán jó mese világa ellenállhatatlanul beszippantja a gyerekeket, mint a forgószél. Az ilyen mesének saját törvényei vannak, amelyek között a gyerekek biztonságban érzik magukat, és amelyeket az író nem szeghet meg. Mint mondja, "a jó mese fittyet hány, felforgat, elragad, megbabonáz. A mesék világából pedig nem kinövünk, hanem inkább kitörpülünk belőlük: ahogy felnövünk, úgy zsugorodunk, zsugorodunk egyre, aztán egyszer csak a legkisebb résen kihullunk a meséből.” Persze nem feltétlenül. A szerencsések maradhatnak óriások!
Legnépszerűbb sorozata Szofiról, egy cserfes és imádnivaló kislányról szól, Cristina Quiles spanyol illusztrátor rajzaival.
Forrás: Pagony


 

Nyereményjáték: nyerj egy kabriót!
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Savaria Fórum 33. évfolyam 17. szám - 2024.05.03.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legfrissebbek
Az egészségügy különleges világába, a műtőbe invitálják az érdeklődőket
„Gyere be a műtőbe!” - címmel kampányt indít az Országos Onkológiai Intézet. Az egészségügy különleges világába, a műtőbe invitálja és megszólítja a szakma iránt érdeklődőket a kórház. Az életmentők munkájáról egy kisfilm is készült, amely bemutatja, hogy mi történik a zárt ajtókon túl, milyen az a munka, amit a hétköznapokban senki sem lát. Az ország több pontján szólítják meg szakemberek a fiatalokat és felhívják a figyelmet az egészségügyi szakmák fontosságára, különösen a műtős élet különlegességére.
Nem adott elsőbbséget, elütötte a 11-es Huszár úti zebrán átkelő nőt
Kevéssé változott péntek reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen mozdult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Többször a levegőbe emelkedett és a szántóföldön, a kerekein állt meg egy furgon Szombathely határában
Egy balra ívelő kanyarban tért le az útról a jármű és a töltés alján felrepült a levegőbe, majd több pattanás után az úttal párhuzamosan állt meg. Emiatt azt hitték, hogy csak parkol. A balesetet a sofőr jelentette, körülbelül fél órával később.
Záporok zavarhatják a sok napsütést a hétvégén
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.